2020.11.30.
Kenyértörténelem: a hamuban sült pogácsától a kovászos kenyérig
A magyar népmesékben hamuban sült pogácsát rejt a szegény legény tarisznyája, Petőfi a fekete kenyeret foglalta versbe. A kenyér hitünk gyakorlásának is szimbóluma.
A kenyér történelme nagyjából egyidejű az emberiség létezésével. Már az előember is ropogtatott gabonamagvakat, majd a tűz megismerése alapjaiban változtatta meg az emberiség étrendjét.
A kenyér, mint az égiek ajándéka
Feltételezések alapján elődjeink egy tál kását felejtettek a forró kövön, így az kenyérfélévé változott, amit az égiek csodatételének gondoltak és a kezdetleges tűzhelyekre oltárként tekintettek. Más indíttatásból, de a kenyér tisztelete a magyar kultúrában és hitben a mai napig jelen van, ugyanis Jézus testét szimbolizálja.
A kenyér sokáig a kovásztalan lepényt jelentette, amit só, víz és liszt elegyéből, sütőkövön, hamuval, parázzsal letakarva sütöttek meg. Innen ered a hamuban sült pogácsa elnevezés is, amit a népmesék szegény sorsú főhősei magukkal vittek tarisznyájukban, amikor útra keltek szerencsét próbálni egy jobb élet reményében.
Készíts kenyeret házilag!
A legegyszerűbb fehér kenyér
Gluténmentes kenyér Ritától
Sokmagvas kenyér 2.
Számos országban a mai napig megmaradtak a kenyér kovásztalan lepény formájánál: a török és arab világban a pita, Indiában a csapti, a Szentföldön a macesz, a Távol Keleten pedig rizsből készül többféle kenyér.
Kovász: a múlt a jelen és a jövő jelképe
A Földközi-tenger mellett élő népek sós vízzel, majd tejjel és joghurttal keverve készítették a kovászos kenyeret, ami így lazább, ízletesebb lett. Az egyiptomiak kelesztették, sőt, az első pékek is Egyiptomból származnak, a rómaiak pedig már a fehér és a barna kenyeret is ismerték. A fehér kenyér a gazdagok eledele volt, a rozs, árpa és egyéb gabonákból készült barna kenyér pedig a szegényebbeké, csak úgy, mint hazánkban. A szegények eledele sokáig ama drágának számító rozs és fekete kenyér volt, miközben a jómódban élők csak fehér kenyeret faltak. Petőfi Sándor Fekete kenyér című versében is többet jelent a kenyér puszta ételnél:
„Miért aggódol, lelkem jó anyám,Hogy kenyeretek barna, e miatt?Hisz meglehet: ha nincs idehaza,Tán fehérebb kenyérrel él fiad.De semmi az! csak add elém, anyám,Bármilyen barna is az a kenyér.Itthon sokkal jobb ízü énnekemA fekete, mint máshol a fehér.”
Régen a férjhezmenetelt követően az új asszonyok kovászt kaptak a család nőtagjaitól az új háztartás vezetéséhez, ugyanis a kovász nemcsak egyszerűen a kenyérhez kellett, hanem magában hordozta a család múltját, jelenét és jövőjét.Egészen a 20. század közepéig a legtöbb család magának sütötte a kenyeret: fateknőben dagasztották, szakajtóban kelesztették, végül búbos kemencében vagy sparheltben pirosra sütötték.
A magyarok kenyere
A Kárpát-medence éghajlata és földjetökéletes volt a magas sikértartalmú gabona és búza termesztésre, amibőlmennyei kenyeret süthettek. Régen, amikor még pékségek sem igen voltak, az asszonyok sütötték a kenyeret, aminek mesterségét már egészen kislány koruk óta tanulták. Sőt, a kenyérsütésben tehetséges lányok hamarabb elkeltek, mint a sütéshez nem igen értők. A kenyérsütés külön mesterséggé nőtte ki magát, és kenyérsütő asszonyoktól is vehettek kenyeret az emberek, akik olyan roma asszonyok voltak, akiknek kivételes kovász receptúra volt a birtokukban, ugyanis a jó liszt mellé a kovász is kellett.
A kenyér mindig is fontos szerepet töltött be a magyarság életében, olyannyira, hogy a zsoldos katonák a zsoldjuk mellé 2 személyre 1 kenyeret kaptak minden nap - innen ered a kenyérpajtás szavunk is. De a kenyérkereset, a kenyértörés és a kenyérleső is a beszédes szavaink körét gazdagítják. A 19. századtól kezdve egészen a Balkánig exportáltuk a magyar lisztet, a hazai kenyérnek pedig csodájára jártak a burgonyán és kölesőrleményből készült kenyereken élő népek. Neked melyik kenyér a kedvenced?
Ezeket olvastad már?
3 retró reggeli gyerekkorunkból – Te melyiket etted?
Bundás kenyér, fokhagymás pirítós és tejbe áztatott kenyér – így indítottuk a reggeleket 40 éve.
Lecsótörténelem – a magyar klasszikus lecsó régen és most
A lecsó az egyik legfinomabb nyári étel, amiért már Krúdy Gyula és Kodály Zoltán is rajongott. Te is kitunkolod a szaftját?
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept























