2025.05.17.
Így tisztítsd helyesen a kertészkedéshez használt eszközeidet
Ha nem figyelünk oda a karbantartás során a kertészkedéshez használt eszközök helyes megtisztítására, azzal nemcsak a metszőollóknak, lapátoknak és társaiknak tehetünk rosszat, de a növényeinknek is.
Először is térjünk ki arra, hogy tényleg szükség van-e a kerti szerszámok megtisztítására – amire a válasz egyértelműen igen. Ennek fő oka, hogy a megfelelő takarítással és fertőtlenítéssel megelőzhetjük a növényi betegségeket, illetve azok terjedését. Míg a különböző szennyeződéseket, a sarat és a gyantát könnyen észrevehetjük, addig a mikroszkopikus méretű kórokozókat már nem – pedig azok az egyszerű vízzel való öblítés után is rajta maradhatnak a szerszámokon. A fertőtlenítés tehát elengedhetetlen a kártevők és betegségek terjedésének megakadályozásához – ezt érdemes megtenni minden alkalommal, mielőtt új növényre térünk át.

Így tisztítsd helyesen a kertészkedéshez használt eszközeidet
Ha pedig másik kertből vagy helyszínről hoztuk haza az eszközt, különösen fontos, hogy megtisztítsuk és fertőtlenítsük azt, nehogy problémát vigyünk haza a saját kertünkbe. Ősszel, mielőtt elraknánk télire az eszközöket, szintén mindig tisztítsuk és fertőtlenítsük le őket, hogy tavasszal készen álljanak a használatra.
A metszőollókon túl az ásókat, lapátokat és kapákat is rendszeresen érdemes kezelésbe venni. A gépi eszközöket, például a fűnyírókat, szegélynyírókat, sövényvágókat és láncfűrészeket, valamint a virágcserepeket és ültetőedényeket is meg kell tisztítani minden használat után.
A kérdés már csak az, miként tudjuk ezt hatékonyan megtenni.
Hogyan tisztítsuk meg a kerti szerszámokat és felszereléseket?
Mielőtt fertőtlenítenénk az eszközöket, előbb el kell távolítani róluk a szennyeződéseket. Az egyik legegyszerűbb módszer a rászáradt sár eltávolítására, ha vízsugárral lecsapatjuk a kerti slagból. Egy vödör vízbe is beáztathatjuk az eszközöket, hogy fellazuljon a rárakódott föld.
Ha az eszközökön ragacsos gyanta van, meleg víz és néhány csepp mosogatószer segítségével tisztítsuk le. Használjunk erős sörtéjű kefét a pengék és nyelek átdörzsölésére. Alaposan öblítsük le, és hagyjuk őket levegőn megszáradni. A fanyelű eszközöket pedig érdemes faápolóval áttörölni.
Ami az egyéb eszközöket illeti, egy nagy műanyag kádba töltsünk meleg vizet és egy teáskanál mosogatószert, és mossuk meg benne a cserepeket, ültetőtálcákat, paradicsomkarókat, dísztárgyakat is – mindent, ami érintkezik a növényeinkkel. Ezután jól öblítsük le őket, és hagyjuk a napfényen megszáradni.
A gépi eszközöknél mindig kövessük a gyártó tisztítási és fertőtlenítési utasításait. Emellett nem győzzük hangsúlyozni, hogy mindig húzzuk ki az adott eszközt a konnektorból vagy vegyük ki belőle az akkumulátort a tisztítás előtt.
Nedves ronggyal vagy puha kefével távolítsuk el a növényi maradványokat, és csak akkor tegyük el őket, ha teljesen megszáradtak.
Ne feledkezzünk meg a kerti kesztyűkről, kötényekről és cipőkről sem. Ezeket is rendszeresen mossuk vagy mossuk le slaggal, hogy eltávolítsuk róluk a baktériumokat a következő kertészkedés előtt.
Hogyan fertőtlenítsük a kerti szerszámokat és felszereléseket?
Háromféle módszerrel fertőtleníthetjük az eszközöket, de minden esetben lényege, hogy jól szellőző helyen dolgozzunk, kerüljük a nyílt lángot, tartsuk be az ajánlott hígítási arányokat, és soha ne keverjük össze a különböző fertőtlenítőszereket.
Az egyik legegyszerűbb módja a metszőeszközök fertőtlenítésének – különösen vágások között – az alkoholos fertőtlenítés (izopropil- vagy dörzsölő alkohol).
Keresünk 70%-os oldatot – ezzel itassunk át egy puha ruhát, és töröljük át az eszközt. A kisebb kéziszerszámokat egy edény alkoholba is beáztathatjuk munka közben. Az alkoholt nem kell hígítani, és hosszú ideig sem szükséges áztatni benne az eszközt.
A hagyományos hipót is felhasználhatjuk erre a célra: készítsünk 10%-os hipóoldatot! Keverjünk össze 9 rész vizet 1 rész folyékony hipóval egy műanyag vödörben. Áztassuk az eszközöket legalább 10 percig, majd alaposan öblítsük le és töröljük szárazra, hogy elkerüljük a rozsdásodást. Az oldatot két órán belül használjuk fel, mert a hipó gyorsan elveszíti fertőtlenítő hatását, visszaalakul vízzé.
Mindezek mellett fertőtlenítő törlőkendők, tisztítók és sprayk is használhatók a pengék fertőtlenítésére, ilyenkor mindig kövessük a gyártó utasításait.
Olvass még kert témában:
- Így metszd meg tavasszal a levendulát
- A 4 legmenőbb trend, amivel feldobhatjuk a teraszt
- Így tudsz nyáron olcsóbban kertet locsolni
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














