2020.11.30.
Kés, villa, sztárvendég: "Reggelire egy dolgot szeretek enni, az a vajas pirítós" – interjú Trokán Nórával
A színésznő Trokán Nórával interjúztunk, ahol kedvenc ételén túl szóba került anyukája fasírtja, Egyiptomból származó nagyszülei, és az IGAZI görög saláta receptje is.
Egyszer volt, hol nem volt, valamikor réges-régen beültünk ebédelni egy étterembe. Ti már ebédeltetek olyannal, aki az egyik legmenőbb netflixes sorozatban szerepel? Mert én igen, ráadásul egy fiatal magyar színésznő az, Trokán Nóra, akit alaposan kikérdeztem egy csomó mindenről, többek között a Vajákról is. Az interjú helyszínét és az ételeket aSociétébiztosította.

Egyik kedvenc kérdésemmel indítok, neked mi a kedvenc ételed?
Hát várj, ezen most el kell gondolkoznom. Egyre kevesebb húst eszem, azt veszem észre magamon, de nem vagyok vegetáriánus. Még…Enni nagyon szeretek, de főzni ritkábban szoktam, egyrészt mert állandó rohanásban vagyok, ráadásul ahhoz túl türelmetlen vagyok, hogy hosszan babráljak a konyhában, ha már ott van az összes hozzávaló, akkor azt érzem, hogy akkor most már legyen kész, és ehessünk belőle. A tengeri herkentyűket például imádom. A görög ételek is nagyon a ranglista tetején vannak. De az abszolút kedvencem, amit bármikor meg tudok enni, az a vajas pirítós.
Mikor kicsik voltatok, nálatok ki főzött otthon?
Az apai nagymamám főleg, de a görög nagymamám is sokat főzött ránk, ő persze főleg görög ételeket. Nagyon sokat voltak nálunk a nagymamák, ha a szüleink dolgoztak, nem babysitter vigyázott ránk, hanem a nagyszülők. A magyar nagymamám híresen kitűnő konyhatündér volt, ők egyébként vendéglátóztak, volt egy kisvendéglőjük Újpesten. A nagymamám élete erről szólt, a táplálásról, a család táplálásáról.

Ő is azt csinálta, mint az én nagymamám, hogy amikor már kicsit nagyobb voltam, akkor odaállított maga mellé, amikor főzött, és néznem kellett, hogy készül a rántás? Akkor hogy utáltam, de most meg milyen jó!
Nem, és én nem is tudok rántást csinálni.
Nem baj, úgyis kiment már a divatból!
A nagymamám különben általában magyaros dolgokat főzött, nagyon finoman, de próbálkozott reform fogásokkal is, amikor a kétezres évek elején divatba jött az egészséges konyha. Amikor már gyengébb volt, és amikor már igazán nem is kellett, mert mindenki megoldotta magának az evést, akkor is főzött nekünk, annyira hozzátartozott a mindennapjaihoz.
És a görög nagymamáddal hogy volt? A nagyszüleid költöztek Görögországból Magyarországra, ez hogy volt?
A görög nagyszüleim Egyiptomban születtek.
NE!
Igen, Alexandriában, ott találtak egymásra. Egyiptomból először nagyapám '49-ben jöttBudapestre, elvégezte a Színművészeti Egyetem filmrendező szakát, később a Magyar Televíziónál kapott munkát, televíziós szerkesztő-rendező volt. Kevesen tudják, hogy a Családi kör című műsor az ő alapötlete volt, aztán a Magyar Rádió görög szekciójában volt újságíró, szerkesztő. A nagymamám pedig '51-ben, három hónapnyi Európában való bolyongás után érkezett Budapestre. Egy turisztikai cégnél dolgozott, ahol jól jött, hogy hat nyelven beszélt. Ahogy a nagyapám is.

Valahol olvastam, hogy kiskorodban nagyon gyakran mentetek Görögországba nyaralni, a tengeri herkentyűket ott szeretted meg, ugye?
Igen, van is egy nagyon vicces gyerekkori videó, ahol a magyar barátokkal ülünk az asztalnál, és az egyik barátnőm fanyalogva próbálja megenni mondjuk a kagylót, mire a tesóm kikapja a kezéből, és habozás nélkül felfalja. Azóta is imádjuk, sőt, ha megyünk Görögországba, egyenesen meg szoktam botránkozni, ha valaki rántott húst vagy pizzát rendel.
És hogy zajlik nálatok otthon egy ünnepi családi ebéd vagy vacsora? Ki főzi?
Anyukám nagyon jó a görög konyhában, és bár hétköznap ő se egy nagy főzőbajnok, ünnepekkor ő főz. Van egy fasírtszerű étel, amit görögül úgy hívnak, hogy kefte, amit istenien készít el.
Milyen a görög fűszerezés?
Az oregánó például nagyon hangsúlyos, az a központi fűszer, a bazsalikom, a fokhagyma is fontos, de például a bárány rozmaringgal készül. A húsok mellé pedig mindenféle mezzét szolgálnak fel, meg persze görög salátát, amit Magyarországon ritkán tudnak jól elkészíteni.

Tényleg? De mi a hiba itthon?
Az igazi görög saláta nagyon egyszerű, itthon meg mindig beleraknak plusz hozzávalókat, amire semmi szükség, és nem is jó. Az igazi görög salátában uborka van, hagyma, paradicsom, sajt, oregánó és olívaolaj meg olajbogyó. De biztos az is számít, hogyGörögországban teljesen mások az alapanyagok, előtted van az a görög hagyma? Teljesen más, mint az itthoni, fehér és hatalmas, és sokkal édesebb az íze. De a magyarok a tzatzikit se szokták nagyon eltalálni, mert annak a titka a joghurtban van, úgyhogy ha nem rendes görög joghurtot tesznek bele, akkor az nem lesz jó.
És étel szempontból hogy telik egy tipikus hétköznap?
Hát sehogy, nem annyira főzök, bár az igaz, hogy reggelizni otthon reggelizem.
És mi a reggeli?
Én reggelire egy dolgot szeretek enni, az a vajas pirítós. Maximum lekvárral.
Magadnak vásárolsz?
Persze, van a közelben egy bolt, ami tízig nyitva van este, úgyhogy ha olyan az előadás, utána pont be tudok menni, de mostanában egyébként is kevesebb a színház, inkább forgatok.

De jó, hogy szóba hoztad! Beszéljünk kicsit a munkáról. A Vajákról egész pontosan, mert az azért nagy dolog, hogy egy ekkora nemzetközi sztárprodukcióban szerepeltél, nem?
Nekem nagyon nagy dolog, igen. A Vaják, vagy angolul Witcher nagy részét Magyarországon forgatták, és ilyen esetekben sok kisebb szerepre helyi színészeket castingolnak, úgyhogy ha kicsit beszélsz angolul, akkor valamennyi esélyed van, hogy megcsípj egy kis szerepet, mit tudom én, te viszed ki a tálcát, vagy ilyesmi. Engem is egy kis szerepre hívtak be próbafelvételre. El is mentem, és aztán visszahívott a casting director, hogy a rendező kérdezi, hogy volna-e kedvem megnézni egy nagyobb szerepet is, és persze volt. Három karakterre is kipróbáltak, de a két másikhoz túl fiatal voltam, úgyhogy maradt az, amit végül eljátszottam. Nyolc napot töltöttem a Kanári-szigeteken, ahol azt hittem, meleg lesz, hát nem volt...sőt...de imádtam!
A többi évadban is fogsz szerepelni?
Erről semmit nem mondhatnék, még akkor sem, ha tudnám. Meglátjuk, tovább megy-e a karakterem.
Drukkolok!
Ezeket láttad?
Ezeket olvastad már?
Kés, villa, sztárvendég: "Előadás után olyan farkaséhes leszek, hogy nem...
Új sorozatunkban ismert emberek mesélnek az étkezési szokásaikról, elsőként Pokorny Lia, akit szerintem nemigen kell bemutatni senkinek.
Kés, villa, sztárvendég: "A főzéssel kapcsolatban elkapott a közösség élménye"...
Wossala Rozinával interjúztunk, ahol szóba került édesanyja legtöbbet készített – igen furcsa – étele, Rozina gyerekkora, az egyetemi évek, és az is, milyen böjtöt tart most.
Kés, villa, sztárvendég: "Kevés olyan instant örömforrás van, mint az...
Sváby András kedvenc ételeiről, a főzéshez való viszonyáról, és többek közt arról a böjtről is beszélt, amit éppen követ. Kellemes beszélgetés volt, olvassátok:
"Nem szabad elvesztened a fejed, ha beüt a krach" –...
Kelemen Roland nemcsak második helyezést ért el a Bocuse d'Or hazai döntőjében, de a S.Pellegrino fenntarthatósági különdíját is megnyerte. Vele beszélgettünk.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















