Életmód

2020.11.30.

Készüljünk a télre csírákkal?

Szálka Brigitta dietetikus profilképe Szálka Brigitta dietetikus

Egyre gyakrabban találkozhatunk a boltok polcain „életerőt jelentő” csírákkal. Mit nyerhetünk velük, és hogy használjuk fel őket?

Évekkel ezelőtt még csak a búzacsírát ismertük. Mára már jóval szélesebb kínálat, a teljesség igénye nélkül az alábbi csírákkal találkozhatunk egy hipermarket hűtőpultjában:

A csírák megítélése nem egységes, még viszonylag kevés vizsgálat áll rendelkezésünkre energia és- tápanyagtartalmukra, illetve hatásosságukra vonatkozóan. Vannak lelkes csíra-fogyasztók, akik kedvező élettani hatásaik reményében rendszeresen eszik vagy isszák az életerőt jelentő növénykéket, másokat a világ végére lehetne kergetni velük. A harmadik tábor óvatosságból „csíraellenes”, és a bennük esetlegesen előforduló kórokozók miatt a csíráktól való tartózkodás mellett foglal állást.

Reteklevél-krémleves

krémleves

Reteklevél-krémleves

Céklasaláta zsázsával

céklasaláta

Céklasaláta zsázsával

Borsós-gyömbéres krumplifőzelék

krumplifőzelék

Borsós-gyömbéres krumplifőzelék

Mi szól mellettük?

A növény fajtájától függően a csírák gazdagok ásványi anyagokban, nyomelemekben: pl. kalciumban, káliumban, vasban, krómban és cinkben.

5 tipp, ha a csírák mellett döntünk!

A csírák meleg, nedves, párás közege ideális lakhelye a kórokozóknak, tökéletes feltételeket biztosít a szaporodásukhoz is. Elővigyázatosságból vásárlásuk, fogyasztásuk során vegyük figyelembe a következőket:

  1. Otthoni csíráztatáshoz, kifejezetten csíráztatáshoz árult magokat használjunk, és ne vetőmagot! A szennyeződések elkerülése végett csíráztató edényben csíráztassunk, ne földben!
  2. Egyes növények (burgonya, paradicsom, paprika, padlizsán) csírái mérgezők!
  3. Betegen, várandósan ne fogyasszunk nyers csírát! Ugyanez vonatkozik az 5 év alatti gyermekekre és a 60 felettiekre!
  4. Mindig csak hűtött csírát vásároljunk, a vásárlást követően helyezzük mihamarabb hűtőbe!
  5. Ne fogyasszunk lejárt vagy küllemre gyanús, rossz szagú, esetleg penészes csírát!

A fenti tippek figyelembevételével bátran próbáljuk ki a csíráztatást, hiszen a déli gyümölcsök mellett egyszerűen, olcsón tehetünk szert C-vitaminra az őszi-téli időszakban!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

almas-makos-kevert-suti

mákos süti

Almás-mákos kevert süti

Ha szereted a mákos süteményeket, akkor mindenképp készítsd el! Egyszerűen és gyorsan elkészíthető ... ráadásul isteni finom!

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept