2020.11.30.
Két hét múlva Bocuse d'Or Lyonban: Pohner Ádám és csapata izgul, de már a finisben jár
Lezajlott a Magyar Bocuse d'Or Akadémia sajtótájékoztatója, melynek fő témája a magyar csapat lyoni versenyzése volt.
Pohner Ádám és a magyar csapat 2019. január 28-án rajtol a világ legrangosabb szakácsversenyén.
A sajtótájékoztatót a METRO Gasztro Akadémián tartották, itt mutatkozott be a magyar Bocuse csapat promóciós kisfilmje, amely az alábbi linken megtekinthető:
A sajtótájékozatón Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke elmondta, soha ilyen jó helyzetben nem volt még a magyar csapat. Most van ott az eszközpark, a versenybox, és van annyi segítő, hogy elmondható, minden körülmény adott a koncentrált felkészüléshez.

A sajtótájékoztatón Pohner Ádám, a magyar csapat versenyző séfje elmesélte, hogy fiatal kora ellenére több éves Bocuse múlttal rendelkezik, hiszen 2015-ben már ott volt commis-ként Molnár Gábor oldalán Lyonban. Beszélt arról is, hogy bár a Bocuse d'Oron az az egyik legfontosabb alapszabály, hogy a legjobb alapanyagokból dolgozzanak, a legjobbak közé befért igen sok magyar alapanyag és technológia is. Megjelenik majd a versenyételben többek között a derelye, a tokaji ecet, a bikavér, a technológiák közül pedig kiemelten fontos a savanyítás. A sajtótájékoztatón többször elhangzott az Akadémia két norvég tanácsadója, Ørjan Johannessen és Odd Ivar Solvold neve is, akik rengeteg inspirációt adtak a felkészüléshez.

Pohner Ádám
Segal Viktor, a magyar csapat coach-a hangsúlyozta, hogy a magyar csapat emberileg is nagyon egyben van, nincsenek konfliktusok, mindent sikerült kibeszélni, így mentálisan nagyon erősen tudnak nekivágni a lyoni döntőnek.
Csillag Richárd, a csapat commis-ja elsősorban arról beszélt, mennyire felgyorsult az élete, amióta megismerte Ádámot és megkezdődött közös felkészülésük a versenyre.
Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a Hungexpo számára nagyon fontos, hogy segítse azt a munkát, ami a magyar gasztronómiáért történik. A felkészülésnek és a magyarországi versenyeknek éppen ezért mindig a Hungexpo adja a helyszínt.

Horváth Imre, a METRO vezérigazgatója hozzátette, hogy a METRO 25éve elkötelezett támogatója a magyar gasztronómiának. Immáron hagyomány, hogy a versenyen a METRO biztosítja a piacot, ahonnan a csapatok beszerzik a zöldségeket és a csírákat.
Ez is érdekelhet az ízHUSZÁR magazinon:
Pohner Ádámnak drukkolhatunk a Bocuse d’Or európai döntőjén
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha marad, persze csak ha ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















