Gasztro

2020.11.30.

Ezt a két magyar éttermet most a világ legjobbjai közé választották

Nosalty profilképe Nosalty

A Wine Spectator, nemzetközi borszaklap listáján eddig sosem volt magyar résztvevő, azonban idén ketten is Award of Excellence minősítést szereztek. 

A Felix Kitchen & Bart és a Fiaker Bisztró & Borbárt ezzel az elismeréssel a világ legjobb borkínálatát felsorakoztató éttermek között tartják számon.

Az amerikai Wine Spectator a szakma ‘iránytűje”, hiszen évente több ezer vendéglátóhely közül választja ki azokat az éttermeket, akiknek kiemelkedő a borkínálata. A listán Magyarország még soha nem kapott helyet, egészen idáig, hiszen idén először a Felix Kitchen & Bar és a Fiaker Bisztró & Borbár is bekerült ajánlásai közé.

A Felix Kitchen & Bar a több, mint háromszáz tételből álló borlapjával lett az egyik legizgal-masabb étterem.

Alig több mint egy éve nyitotta meg kapuit a Felix Kitchen&Bar a korábbi Várkert Kioszk épületében, borkoncepciójával viszont máris a nemzetközi szaksajtó látóterébe került. Itthon is ritkaságnak számít, ha egy helyen több száz bor és pezsgő szerepel az itallapon, viszont a budai étterem ennek köszönhetően hamar megszerezte a nemzetközi zsűri elismerését.

Horváth Máté, a Felix Kitchen & Bar sommelier-je szerint a díj nemcsak pozitív visszacsatolás arra, hogy a megálmodott koncepció jó irányban halad, de úgy látja, az innovációt is elismerték:

“Rendkívül büszke vagyok arra, hogy egy poharasok lettünk (a díj megnevezése), de fontos kiemelnem, hogy ez nemcsak egyszemélyes siker, hanem egy nagyon kemény csapatmunka eredménye is. Elismerték, hogy a Felix ars poetica-jának helye van nemzetközi színvonalon is. A jövő gasztronómiája át fog alakulni, a vendégek egyedi igényeinek kielégítése lesz a privilégium, és az, hogy a jó bor mellé kiváló ételeket is kapjanak. Mi pedig mindkettőre nagyon nagy hangsúlyt fektetünk.”

A Wine Spectator díjazta az étterem kínálatát és az innovációt is: például azt, hogy vannak olyan tételek is, melyeket – a Coravin technológiának köszönhetően – pohárral is meg lehet kóstolni, míg máshol csak palackkal lehet adott esetben megvásárolni.

Wine Spectator’s 2020 Award of Excellence díjat nyert az egykori Monarchia területéről származó palackokat kínáló Fiaker Bisztró & Borbár is.

A Madách térnél található Fiaker Bisztró&Borbár borlapjának különlegességét a KisBécs által forgalmazott, különleges évjáratú tételei, valamint az egykori Osztrák-Magyar Monarchia mai országainak prémium borai jelentik.

Regionális palackjaikkal méltán került a listára, így bebizonyítva: borkoncepciójuk tud olyan szakmai nívót képviselni, mely megállja a helyét nemcsak itthon, hanem a világ legjobbjai között is. Gombolai Attila, a Fiaker egyik alapítója úgy nyilatkozott, hogy ugyan két eltérő története van a Fiaker Bisztrónak és a Felixnek, nagyon büszke arra, hogy a közép-európai borok is elnyerték a nemzetközi zsűri bizalmát.

“Alapvetően ez a díj egy elismerés arra vonatkozóan, hogy regionális borokkal is lehet nemzetközi mércével mérve komoly eredményt elérni. Ezen felül pedig segíti azt a tervünket, hogy minél szélesebb közönséggel ismertessük meg a régi Monarchia területéről származó borválogatásainkat.”

címlapBolega Niki / Socially / Felix Kitchen & Bar

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lekváros linzer

linzer

Lekváros linzer

Imádott receptünk! Minden évben többször készítem el, gyerekkel is egyszerű, már ők állítják össze a tésztát, szaggatnak és színesítik lekvárral az alsó korongokat, versenyezve ...

Óriás ravioli spenótos ricottával és tojássárgájával töltve, fűszeres paradicsomszószon tálalva

töltött tészta

Óriás ravioli paradicsomszószban

A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...

Sajtos rakott brokkoli fehér tányéron, pirított szalonnával megszórva

rakott zöldség

Márványsajtos brokkoli

Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Márványsajtos brokkoli videó

Márványsajtos brokkoli

Legnépszerűbb cikkek

Sertéshús szupermarketben

Vásárlás

Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...

Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

dióbél tálban

Életmód

6 buktató, amibe mindnyájan beleütközünk, amikor olajos magvakat nassolunk

Sokan gondoljuk, hogy minden olajos mag kiváló ómega–3-forrás, miközben észrevétlenül meg is ettünk egy egész zacskóval kedvenc pisztáciánkból, kesudiónkból. De tudtad például, hogy nem mindegyik olajos mag gazdag ómega-3-ban, vagy hogy mennyire kalóriadúsak?

Brecz Judit

Libacomb

Életmód

Márton-napi libaárak: mutatjuk a Lidl, Aldi és Tesco ajánlatát

Egész libát, libacombot, libamellfilét vagy hízott libamájat érdemes venni Márton-napra? November elején több áruház is különleges ajánlattal készül a hagyományos libás fogásokhoz. Megnéztük, mennyibe kerülnek a különböző libatermékek a Lidlben, az Aldiban és a Tescóban.

Nosalty

őszi levelek kitakarítása az ereszcsatornából

Életmód

Ne halogasd az eresztakarítást! 5 dolog a ház körül, amit...

A hideg hónapok beköszöntével nemcsak a kertet és a teraszt érdemes felkészíteni a téli időjárásra, hanem az otthonunk kevésbé szem előtt lévő részeit is. Mutatunk 5 fontos, ház körüli teendőt, amellyel megelőzheted a fagy okozta károkat és a költséges javításokat.

Nosalty

További cikkek

Libacomb

Életmód

Márton-napi libaárak: mutatjuk a Lidl, Aldi és Tesco ajánlatát

Egész libát, libacombot, libamellfilét vagy hízott libamájat érdemes venni Márton-napra? November elején több áruház is különleges ajánlattal készül a hagyományos libás fogásokhoz. Megnéztük, mennyibe kerülnek a különböző libatermékek a Lidlben, az Aldiban és a Tescóban.

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

rozskenyér szeletelése

Életmód

Az étrend, amitől az LDL-koleszterinszint is csökkenhet, és a zsírmáj...

Az egészséges étrendekről legtöbbször a mediterrán étrend jut eszünkbe, pedig van egy északi változat is, amely hasonló alapelvekre épül. Az úgynevezett északi étrend a Dániában, Finnországban, Izlandon, Norvégiában és Svédországban hagyományosan fogyasztott élelmiszerekből merít, és a szezonális, helyi alapanyagokat helyezi előtérbe.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept