2020.11.30.
Két magyar séf is bejutott a S.Pellegrino Young Chef 2018 kelet-európai elődöntőjébe
Egyre nagyobb az érdeklődés a S.Pellegrino globális versenye iránt, amely évről-évre fiatal tehetségeket szólít meg a világ minden tájáról.
Hosszú még az út a S.Pellegrino Young Chef 2018 döntőjéig, de a világ huszonegy régiójának tíz-tíz elődöntőse most egy lépéssel közelebb került hozzá. Őket választották ki több mint 90 ország sok ezer jelentkezője közül, akik mindannyian szerencsét akartak próbálni a S.Pellegrino világ legjobb fiatal séfjét felkutató globális versenyén. A verseny ugyanis kiváló alkalom arra, hogy a világ kulináris tehetségei találkozzanak, inspirálódjanak és új gasztrokultúrákat ismerjenek meg.A kelet-európai régió két magyar elődöntőse és táljai:Botos András,
a székesfehérvári Diófa Étterem sous chef-je

Galamb magyar rakott burgonyával, céklával és répával
Sándor Rodrigo,
a szegedi Sanzon Étterem Chef de Partie-ja

„Szeged”
"A S.Pellegrino Young Chef nemcsak egy esély a kiemelkedésre, hanem lehetőség nemzetközi tapasztalatszerzésre is.”
A fiatal séfek táljait az olasz konyha elsőszámú nemzetközi oktató- és tréningcentruma, az ALMA felelős szakértői értékelték öt Aranyszabály alapján:
- összetevők,
- technika,
- eredetiség,
- szépség
- és üzenet.
„Immár harmadik éve feladatunk, hogy kiválasszuk a régiós elődöntőkön résztvevő fiatal séfeket, ám mind a mai napig elképeszt minket a fiatal tehetségekben rejlő szakértelem és szenvedély a minőségi ételek iránt” – mondta el Andrea Sinigaglia, az ALMA menedzsere. – „Nagyon nehéz régiónként mindössze 10 középdöntőst kiválasztani, hiszen rengeteg figyelemre méltó tehetség jelentkezik. A mi felelősségünk, hogy a jelöltekkel éreztesssük a verseny hitelességét és nevelő célzatát.
Júniustól decemberig az egyes régiók középdöntősei helyi fordulókon mérhetik össze tudásukat. Minden régióban egy független, ismert séfekből álló zsűri értékeli a középdöntősök táljait, és az öt Aranyszabály alapján kiválasztja a legjobbat. A közép-európai helyi döntőre 2017 október 17-én, Varsóban kerül sor.
December végéig kiválasztják azt a 21 fiatal séfet, akik képviselhetik régiójukat a verseny döntőjében, 2018 júniusában. Minden döntős mellé kijelölnek egy mentor séfet is – a helyi zsűrik egy tagját – aki segíti a séfeket táljuk tökéletesítésében, valamint támogatja őket a nemzetközi döntőre való felkészülésben. Idén egy magyar séf, Wolf András is a kelet-európai régió mentorai között lesz. Wolf András 2009 óta a New York Kávéház és a Salon étterem konyhafőnöke. Számos szakmai sikere mellett 2013-ban a Gault Millau étteremkalauz az év konyhafőnökének választotta. Tagja a Bocuse d’Or Akadémiának és alapítója a Pannon Gasztronómia Akadémiának."Hatalmas élmény volt tavaly részt venni és eljutni a döntőig a S.Pellegrino Young Chef rangos nemzetközi versenyén, mert kiváló versenytársaimnak és mentoromnak köszönhetően hasznos tapasztalatokkal gazdagodtam”- mesélte Sándor Rodrigo, a S.Pellegrino Young Chef 2016-os évadának közép-európai döntőse, valamint az idei évad közép-európai középdöntőse. „A verseny a mai napig hatással van a munkámra, inspirál a mindennapokban, ezért neveztem idén is, és izgatottan várom, hogy most milyen kihívásokkal állít majd szembe.”Az exkluzív tartalmak iránt érdeklődők és a fine dining kedvelői a versenyről a www.sanpellegrino.com, valamint a S.Pellegrino és Acqua Panna által támogatott www.finedininglovers.com online magazin oldalán találhatnak információkat.

Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















