2025.11.10.
A bolti után itt a kézműves szaloncukrok ára: kedvenceinket lassan aranyárban mérik
Nem lehet elég korán kezdeni a szaloncukor-szemlét: már hetek óta boltok polcain sorakoznak a karácsony legikonikusabb díszes falatjai. Most a kézműves szaloncukroknak jártunk utána: aki ezekkel készülne az ünnepekre, annak mélyen a zsebébe kell nyúlnia.
Nemrég írtunk arról, hogy milyen áron kaphatunk majd bolti szaloncukrot, köztük az ismert márkák és lédig, sajátmárkás édességek körében is. A drágulás jelensége sajnos nem csak a tömegtermékeket érinti, mert aki prémium, kézműves szaloncukorból tárazna be, annak nem lesz olcsó mulatság a készülődés.

A bolti után itt a kézműves szaloncukrok ára: kedvenceinket lassan aranyárban mérik
Mint arra számíthattunk is, idén sem lesz olcsóbb a szaloncukor egyik fajtája sem. A dráguló alapanyagok, a forint gyengülése és a szintén költséges csomagolás nem engedi, hogy az édességgyártók olcsóbban, vagy akár a tavalyival megegyező áron kínálhassák termékeiket.
A magyar karácsonyok két legismertebb kézműves szaloncukrainak árán is látszódik a helyzet, ugyanis árait tekintve nem lehet barátságosnak titulálni őket. Öröm az ürömben, hogy idén is széles ízpalettával készül a Szamos és a Sulyán Cukrászda is.
A Szamos árai 2025-ben
A napokban tette közzé weboldalán 2025-ös árait a Szamos, mi szerint a legtöbb ízt 1,8 kilogrammos kiszerelésben 26 100 forintért kínálják, de ugyanez a mennyiség extrább ízekben akár 31 500 forint is lehet.
A 250 grammos kiszereléseket idén íztől függően 2850-4490 forint közötti áron lehet megvásárolni.
A teljesség igénye nélkül ezekre az ízekre számíthatunk:
- epres mandulás étcsokoládéval mártva,
- mandulás étcsokoládéval mártva,
- pisztáciás töltött fehércsokoládé,
- gianduja praliné,
- Törley Chardonay pezsgős töltött tejcsokoládé,
- feketeribizli gyümölcszselés.
Receptajánló:
Zselés szaloncukor
Sós-karamellás szaloncukor
Paleo szaloncukor
A Sulyán árai 2025-ben
A Sulyán Cukrászda is közzétette idei árait, melyek 250 grammos kiszerelésűek és 3650 forintról indulnak, azonban ez a klasszikus ízvilágúakra vonatkozik.
Van olyan, amely a 6550 forintba kerül, ilyen például a Kuwait Lotus kekszes szaloncukor, de a dubaji csokis pisztáciás negyed kilóáért is 6000 forintot kérnek.
Kínálatukban olyan különlegességek állnak, mint:
- nutellás-chipses szaloncukor,
- robbanó cukros, popcornos, fehér csokoládé trüffel szaloncukor,
- moszkauer szaloncukor,
- meggyes-mákos-rétes szaloncukor,
- matcha teás, liofilizált málnás szaloncukor.
Tipp:
Ha téged nem tántorítanak el az idei kézműves szaloncukorárak, akkor a Sulyántól november 2-től egészen december 17-ig tudsz rendelni futáros kiszállítással, személyes átvétellel pedig december 20-ig lehet leadni rendelést.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Zöldfűszeres libaraguleves
Ha Márton-napi menüt tervezel, a liba már a levesben is helyet kaphat. A nyak és a szárnytő ízes levet ad, a combról lefejtett húsból pedig minden tányérba jut pár omlós falat. A ...
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Lúdlábtorta klasszikusan
A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Címlapról ajánljuk
Nosalty-kvíz: Mennyire ismered jól a Márton-napi szokásokat?
A közelgő Márton-nap alkalmából kvízzel készültünk nektek! Lássuk, mennyire ismeritek jól a Márton-napi népszokásokat!
Kongatják a vészharangot: túlkínálat miatt visszatarthatják ezt a kedvelt élelmiszert
Jelentősen növekedhet az olívaolaj-termelés Spanyolországban a 2026/2027-es szezonban, ami komoly nyomást gyakorolhat a termelői árakra. A piaci egyensúly megőrzése érdekében a spanyol agrárminisztérium olyan szabályozást vezetett be, amely lehetővé teszi a készletek egy részének ideiglenes visszatartását.
Nosalty Mit főzzek ma? Kiadós húsos főétel krémes körettel és...
Ma sem bízzuk a véletlenre a menüt: kiadós főétel után őszies desszert következik.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Ennyi idő után cseréld le a mosógéped vízcsövét, különben beázhat...
A mosógép az otthon egyik leggyakrabban használt háztartási gépe, a hozzá tartozó csövekről mégis könnyű megfeledkezni. Miközben egy mosógép akár tíz évig vagy még tovább is működhet, a vízbekötéshez használt gumicsövek élettartama ennél jóval rövidebb lehet. Az elöregedett cső pedig nem feltétlenül jelzi előre, hogy baj készül: kívülről még épnek tűnhet, miközben az anyaga belül már veszített a rugalmasságából.
Top Receptek
Párolt lila káposzta
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Szaftos brassói aprópecsenye
A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Zöldfűszeres libaraguleves
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
Még több friss recept















