2020.11.30.
Kiderülhetett, miért okoz korai őszülést a stressz
Tényleg beleőszülhet az ember, ha sokat bosszankodik vagy nagy trauma éri.
Kinek ne mondta volna az édesanyja gyerekkorában, hogy olyan rossz gyerek, hogy abba anyuka beleőszül? Érdemes lett volna szó szerint venni a felszólítást, ugyanis a stressz tényleg okozhat őszülést, és tudósok már azt is tudják, pontosan hogyan.
Már korábban is összekötöttük a stresszt a hajszálak őszülésével, a Harvard kutatói azonban most konkrétabb magyarázatot is találtak arra, miért is szökik ki minden pigment a hajból bizonyos stresszfaktorok hatására. A szakértők az egyik stresszhormon, a kortizol mennyiségét mérték, és megállapították, hogy a „küzdj vagy menekülj” természetes stresszreakció hosszan fenntartása egy sor kellemetlen következményt vonhat maga után, többek között az őszülést is.

Az igazi aduászt viszont akkor találták meg a kutatók, amikor felfedezték, hogy a test szimpatikus idegrendszerében is olyan változások zajlanak, amelyek képesek megőszíteni az ember haját.Ezek az idegek a test szinte minden részén megtalálhatók, beleértve a hajhagymákat is.
A stresszválasz során olyan kémiai anyagok eresztődnek a szimpatikus idegrendszerbe (főleg az úgynevezett noradrenalinról van szó), hogy azok hatással lehetnek a pigmentgyártó őssejtekre, amelyek így túl korán aktiválódnak, és kiürítik a pigmentraktáraikat még azelőtt, hogy szükség lenne rájuk. Az extrém stressz hatására napok alatt képesek kiürülni ezek a raktárak, és a pigmentgyártó sejtek eltűnnek. A baj megtörténik, ezeket a sejteket pedig nem lehet már pótolni. Nincs több pigment, van viszont ősz haj.

Persze az egész folyamatnak genetikai háttere is van, akad, aki hajlamosabb az őszülésre, mint a többiek. Ha nem a stressz, akkor a hajhagymákban elfogyó melanociták, azaz pigmentsejtek a felelősek érte. A helyzet visszafordíthatatlan, és a hajfestésen kívül semmit nem lehet tenni ellene.
A korai őszülés rizikófaktora lehet még a stressz és a genetika mellett a fehérjehiány, a B-12 hiánya a szervezetben, valamint a túl kevés vas – de egyszerűen az öregedéssel is együtt jár a hajszín elvesztése, ami a sejtekre ható oxidatív stressz következménye.
Ezeket olvastad már?
Szépségpraktikák az ókori Rómából: hattyúzsírral és gladiátorok izzadtságával szépültek
A ritkás szempillák sok szexre utaltak, az előkelő nők bőrét ólommal fehérítették - egész szépségkommandó dolgozott a római arisztokrata asszonyok külsején.
A dolgozó anyák stresszesebbek? Létezik egyensúly munka és magánélet között?
A teljes munkaidőben dolgozó kétgyerekes családanyáknak, nagyobb stresszel kell számolniuk, ami az egészségre ártalmas krónikus stresszhez is vezethet.
Egész nap hajtasz, a stressz-szinted az egekben? 5 szuper mozgásforma,...
A mozgásnak számtalan előnye van, többek között alkalmas a felhalmozódott napi feszültség kioltására is. Edzőnk az alábbi 5 mozgásformát javasolja, ha stresszes az életed.
5+1 tipp, hogy gond nélkül leküzdd a stresszt
Nincs szükség wellness-hétvégére egy vagyonért – ezek a trükkök segíthetnek a stresszmentesítésben.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















