Húsvét

2020.11.30.

Kiderült, biztonságosak-e az idei húsvéti sonkák – a Nébih válaszol

Nosalty profilképe Nosalty

A Szupermenta legújabb terméktesztjén a húsvét slágertermékeit, a sonkákat vizsgálták a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.

Összesen 19 előállító 22 terméke került a hatósági kosárba, melyek között 21 magyar és 1 szlovák gyártású termék szerepelt. Az eredmények alapján a vizsgált sonkák élelmiszerbiztonsági szempontból maximálisan megfeleltek az előírásoknak. Kisebb mértékű minőségi és jelölési hibák viszont ezúttal is akadtak.

Sertéscombból készült sonkák górcső alatt

A húsvét előtt fellelhető széles kínálatból ezúttal a sertéscombból készült, darabolt vagy kötözött, füstölt, nyers termékeket vették górcső alá a Szupermenta programban a Nébih szakemberei.

A hivatal munkatársai 22 húskészítményt vizsgáltak, amelyek közül 7 termék megnevezésében nem szerepelt a sonka elnevezés, de előállításuk hasonló a sonka előállításához. Elkészítés módja szerint a termékek között 14 hagyományos pácolással és 8 gyorspácolással készült húskészítmény volt.

A Nébih szakemberei kiemelt figyelmet fordítottak a sonkák élelmiszer-biztonsági vizsgálatára: mikrobiológiai, toxikológiai és parazitológiai paramétereket egyaránt mértek. Megnyugtató, hogy élelmiszer-biztonsági tekintetben minden vizsgált sonka maximálisan megfelelt az előírásoknak.

Mézes-mustáros sült sonka

sült hús

Mézes-mustáros sült sonka

Húsvéti sonka

párolt hús

Húsvéti sonka

Pulykamell sonka

húsrolád

Pulykamell sonka

A sonkák minőségi megfelelésére is figyelmet fordítottak a szakemberek. Megmérték többek között a sonkák víz-, nitrit-, nitrát-, nátrium-klorid tartalmát és vízaktivitását. A sótartalom vizsgálata alapján 4 termék kisebb mértékben meghaladta a Magyar Élelmiszerkönyv szerint meghatározott maximum értéket.

Ezt is olvasd el!

Megmutatjuk, mi a tökéletes húsvéti sonka 4 titka

A nitrittartalom egyik termék esetén sem lépte túl a megengedett szintet. Két termék esetén a gyártók által megküldött receptúra alapján a gyártáskor hozzáadott nátrium-nitrit mennyiség meghaladta a jogszabályban megengedett határértéket, ugyanakkor a késztermékből laboratóriumi vizsgálattal kimutatott nitrittartalom megfelelőnek bizonyult.

A sonkák jelölésének ellenőrzése során a 22 terméknél összesen 18 esetben állapítottak meg jelölési hibákat a szakemberek. A vizsgálatok során tapasztalt nem megfelelőségek és jelölési hiányosságok miatt a Nébih a felelős vállalkozásokkal szemben a jogsértés súlyosságának megfelelően jár el.

A termék szezonalitását tekintve a Nébih hatósági felügyelői – 4, kockázatbecslés alapján kiválasztott előállítónál - üzemellenőrzést is tartottak, kiemelt figyelmet fordítva a higiéniai megfelelésekre. Egy esetben akadt kisebb higiéniai probléma, melyért a felelős vállalkozó figyelmeztetésben részesült.

A Szupermenta termékteszten a jelenlegi járványhelyzetre való tekintettel a szokásos kedveltségi rendezvény elmaradt. Helyette a vásárlók számára is látható jellemzőkre fókuszáltak a hivatal szakemberei, amelyek a vásárlás során segítséget adhatnak a sonkák választásában. A leírások és tapasztalatok összegzése a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán olvashatóak, ahol a részletes vizsgálati eredmények is elérhetők.

Húsvéti nagybevásárlás előtt érdemes ellátogatni a Nébih koronavírus aloldalára, ahol a jelenlegi vírushelyzet élelmiszer-biztonsági vonatkozásait gyűjtötték össze a hivatal szakemberei.

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

agykaktusz

Gasztro

Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...

Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.

Brecz Judit

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Brecz Judit

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

palacsinta-alaprecept

palacsinta alaptészta

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept