Gasztro

2020.11.30.

Kiderült, mi a Bocuse d'Or titkos zöldségalapanyaga – Meglepően hétköznapi választás

Nosalty profilképe Nosalty

Február 5-én derül ki, melyik magyar séf képviseli országunkat a Bocuse d'Or döntőjében. Azt már tudjuk, milyen alapanyagokat kell felhasználniuk holnap a versenyzőknek. 

Megkezdődött az év legrangosabb élelmiszeripari és HoReCa szakkiállítása, a Sirha Budapest. A METRO immár negyedik alkalommal kiemelt szakmai partnere és támogatója a nemzetközi eseménynek. A megnyitó után Zsigó Róbert, élelmiszerbiztonságért felelős államtitkár is körbejárta a kiállításon a METRO közel ezer négyzetméteres standját, ahol a délután folyamán a Bocuse d’Or döntősei, Veres István, Palágyi Eszter, Haraszti Zsolt, Csík Gábor, Huszár Tibor, Kelemen Roland és segítőik megtudták, hogy a következő napi verseny kötelező zöldséghozzávalója

a fejes káposzta lesz.

Ezt követően a METRO impozáns zöldségpiacáról összeválogatták a friss hozzávalókat a másnapi döntő szivárványos pisztrángból, illetve fürjből és kacsamájból készülő versenyfogásaihoz. Lezárult emellett a 27 év alatti séfek versenye, a Chaine des Rotisseurs is, aminek a fődíját Lendvai Levente (Arany Kaviár) vitte el.

Az idei Sirhán a METRO minőségi termékkínálata mellett a széleskörű szolgáltatásrendszere került fókuszba, ezen belül is az újgenerációs digitális megoldások. A vendéglátóipar digitalizációja kiemelt szerepet kap a vállalat stratégiájában, hiszen ezen a területen még számos kiaknázatlan lehetőség van.

A METRO standján a szakértők abban is segítenek, hogy mivel tehetik korszerűbbé a vendéglátósok a digitális felületeiket. A METRO honlapkészítő programjával néhány perc alatt létre hozható egy weblap és az online asztalfoglalást segítő programjuk is hasznos szolgáltatás. A kényelmi termékekkel, a kész és félkész termékportfólióval pedig jelentős időt és energiát lehet megspórolni a vendéglátásban.

A kitelepült METRO Gasztroakadémia több előadással és főzőshow-val gazdagíthatja gasztronómiai tudástárat, többek között olyan nevektől inspirálódhatunk, mint Pohner Ádám vagy éppen Vomberg Frigyes.

Az idei Sirha Budapest február 4. és 6. között várja a látogatókat, a METRO ez alatt számos szakmai és csúcsgasztronómiai programot kínál. A tájékozódásban segít a letölthető METRO applikáció.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Óriás ravioli spenótos ricottával és tojássárgájával töltve, fűszeres paradicsomszószon tálalva

töltött tészta

Óriás ravioli paradicsomszószban

A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...

Sajtos rakott brokkoli fehér tányéron, pirított szalonnával megszórva

rakott zöldség

Márványsajtos brokkoli

Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...

Apró burgonyák egészben, krémes tejszínes mártásban szalonnával és újhagymával.

krumpliköret

Tejszínes krumpli

Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Márványsajtos brokkoli videó

Márványsajtos brokkoli

Legnépszerűbb cikkek

Sertéshús szupermarketben

Vásárlás

Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...

Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Tesco

Vásárlás

A döntés végleges: ezekben az országokban biztosan eladja a Tesco...

A brit áruházlánc 1,7 milliárd euróért válik meg cseh és szlovák érdekeltségeitől. A vevő a holland Ahold Delhaize, a magyarországi üzletek azonban egyelőre a Tesco tulajdonában maradnak.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

Halloweeni édességek

Otthon

Tű, csavar és szeg: halloweeni édességekben akadtak ezekre az életveszélyes...

Németország több régiójában és az ausztriai Linz városában is veszélyes tárgyakat találtak gyerekeknek adott édességekben. Gyömrőn is hasonló esetekre derült fény, ugyanis öt alkalommal is életveszélyes tárgyakat találtak a gyerekeknek szánt halloweeni édességek között.

Nosalty

krizantémok sokféle színben

Otthon

Sokan elrontják a krizantém gondozását, pedig a kertész szerint csak...

Megvetted a gyönyörű őszi krizantémot, de szeretnéd, hogy ne csak néhány napig díszítse a teraszt vagy az erkélyt? Néhány apróságon sok múlhat: mutatjuk, mire figyelj a gondozásánál, és hogy van-e esély arra, hogy jövőre is virágba boruljon!

Nosalty

kollagént pohárban kevergető fiatal nő sportcuccban

Otthon

7 dolog, amit mindig nézz meg, mielőtt kollagént vásárolsz –...

Mint minden étrend-kiegészítő esetén, kollagénvásárlás előtt is fontos, hogy tudatosan válasszunk. Mutatjuk, mire fontos figyelni!

Brecz Judit

További cikkek

Selymes forró csokoládé chilivel

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Forró fogásokkal vesszük fel a versenyt...

Legyünk ma forróra éhesek! Fantasztikus chilis forró csokival kísérhetjük a pihe-puha őszi ízvilágú almás muffint, ha pedig épp kellemesre melegedett a rakott krumplink, kétszer is szedjünk a tányérunkra!

hájas tészta

Gasztro

Márton-napi sütemények: 17 recept a lúdlábtól a mézes krémesen át...

November 11-e táján a libasülté a főszerep, de egy kiadós Márton-napi lakoma után az édességnek is kell, hogy hely jusson az asztalon. A lúdláb szinte adja magát, de a krémesek, a zserbó, a gesztenyés finomságok és a különféle sós vendégvárók is remekül illenek a menüsorhoz. Mutatjuk, milyen süteményekkel érdemes készülni, ha a libalakoma után még valami finomsággal kínálnád a társaságot... vagy saját magad.

Erdélyi csorba

Gasztro

Nosalty Heti Ételhoroszkóp: Melengető levest küldenek a csillagok minden jegynek

Még mielőtt leves nélkül maradnátok, a csillagok megsegítenek, ugyanis ebben a hűvös időben mindenkinek kijár egy nagy tányér meleg leves. Lássuk, neked mit küldenek a csillagok!

Még több cikk

Top Receptek

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

zoldborsofozelek-viciko-konyhajabol

zöldborsófőzelék

Zöldborsófőzelék - Vicikó konyhájából

A zöldborsófőzelék nagyon sokunk kedvece. Én így készítem, mi így nagyon szeretjük. Rendkívül gyorsan elkészül, és a finomsága mellett ez az előnye nem törpülhet el :-)) Szerintem ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept