Család

2020.11.30.

Kiderült, ennyit keresnek idén az Auchan dolgozói

Nosalty profilképe Nosalty

A francia multinál is jelentős béremeléseket jelentettek be. 

Úgy látszik az év eleje a béremelésekről szól az áruházláncoknál. Szükség is van rá, hiszen egyre nagyobb a munkaerőhiány a kiskereskedelmi szektorban. Néhány hete számoltunk be róla, hogy az aldis kezdő fizetéseket 10,88%-kal emelték az év elejétől. A Sparnál kezdő alapbér bruttó 220 ezer forintra nőtt. Most pedig az Auchannál is emelkednek a bérek az MTI szerint.

A francia multinál a nem vezető beosztású munkatársak alapbére komolyan nőtt, amelyhez emelkedő prémiumok és béren kívüli juttatások is tartoznak. Utóbbi a teljes munkaidőben dolgozóknál idén eléri a bruttó 91 ezer forintot.

A Pénzcentrum kiderítette, hogy konkrétan mit is jelent a béremelés az Auchannál, mennyit lehet keresni az egyes pozíciókban:

A gazdasági portál azt írja, hogy az Auchanelkötelezettek a béren kívül juttatások mellett is, ilyen például a munkába járás költségtérítése, családi rendezvények és kulturális programok szervezése, a munkatársak gyermekeinek biztosított nyári napközi tábor vagy a napi ingyenes gyümölcs biztosítása.

Ezeket olvastad már?

Kiderült, valójában ilyen kezdő fizetést ad az ALDI a dolgozóinak

Család

Kiderült, valójában ilyen kezdő fizetést ad az ALDI a dolgozóinak

Az áruház munkatársa nem járnak rosszul azután sem, hogy januártól már nem kapnak cafeteriát. Az ALDI így kompenzálja a dolgozókat...

Nosalty

Gondot okozhatnak ezek a leveskockák és szárított zöldségkeverékek - ha allergiás vagy, ne használd fel őket

Gasztro

Gondot okozhatnak ezek a leveskockák és szárított zöldségkeverékek - ha...

Allergiásoknak okozhatnak gondot az osztrák gyártású leveskockák és szárított zöldségkeverékek.

Nosalty

7-féle saját márkás, magyaros vajkrémet teszteltünk - te melyiket szoktad a kenyeredre kenni?

Gasztro

7-féle saját márkás, magyaros vajkrémet teszteltünk - te melyiket szoktad...

7 saját márkás, magyaros vajkrémnek estünk neki kenőkéssel, hogy megtudjuk, melyiket érdemes a kosaradba tenned az áruházak polcairól. 

Nosalty

Leteszteltük azt a különleges "tejfölt", ami miatt kitört a hisztéria

Gasztro

Leteszteltük azt a különleges "tejfölt", ami miatt kitört a hisztéria

Tökéletes mása az igazi tejterméknek a csak vegán "tejfölként" emlegetett, növényi eredetű alapanyagokból készült krém.

Fenes Gábriel

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

cinnamon-roll-amerikai-fahejas-csiga

fahéjas csiga

Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga

Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept