2020.11.30.
Kiderült, kik a Bocuse d'Or hazai továbbjutói
A tegnapi nappal hivatalosan is megkezdődött a Bocuse d’Or versenyszezon, hiszen október 23-án lezajlott a nagyszabású nemzetközi megmérettetés hazai selejtezője.
A jelölteknek két ételt kellett elkészíteniük, amelyre összesen 3 óra 30 percük volt. A haltéma kötelező elemei a következők voltak: harcsa (hideg vagy meleg előételként), füstölt mangalica szalonna, túró, valamint házitészta.

A hústémához legkevesebb három garnírungot és legalább egy mártást kellett készíteni. A húsétel fő témája az egész nyúl volt (fej nélkül), amelyből négy részt lehetett felhasználni (comb, oldalas-hasaalja, karaj és máj), ebből két elemet kötelezően. Kötelező elem volt még minimum egyféle Magyarországon termett gomba, valamint a Törley Chardonnay Brut pezsgője.

A kóstolózsűriben a következő szakemberek foglaltak helyet: Szulló Szabina, Barna Ádám, Varju Viktor, Pesti István, Bíró Lajos, Vajna Tamás, Harmath Csaba, Segal Viktor, Danó Zoltán és Sárközi Ákos. A konyhai zsűri pedig Lutz Lajos, Nyíri Szása, Volenter István és Wolf András séfekből állt. A Magyar Bocuse d’Or Akadémia büszke rá, hogy bírái között tudhat több olyan séfet is, akik Michelin-csillagos éttermek konyháját vezetik.

A versenynap végén Wolf András értékelő beszédében megköszönte a konyhai fegyelmet a versenyzőknek. Hozzátette, hogy eredményes versenyt tudhatunk magunk mögött, és a mai napból bizonyára minden versenyző nagyon sokat tanulhatott.
Sárközi Ákos gratulált minden versenyzőnek, de hozzátette, hogy többször érezték, hogy esetenként a látvány és az íz nem volt összhangban, és a kóstolózsűri nevében a séf a harmónia fontosságára hívta fel a figyelmet. A kifinomultságot és a precíz munkát esetenként hiányolták, így arra hívták fel a figyelmet, hogy a versenyzők a következő hónapokba fektessék bele azt a munkát, ami eredményt hozhat.

Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke az eredményhirdetés előtt azt hangsúlyozta, hogy a továbbjutó versenyzőknek a májusi európai válogatóra kell készülniük, amelynek csak egy állomása a magyar döntő.
Ezúttal nem csak a továbbjutók névsorát hirdették ki, hanem a dobogósok sorrendjét is. A selejtezőn jelentős előnnyel Veres István nyert, második helyen Palágyi Eszter, harmadik helyen pedig Haraszti Zsolt végzett. A verseny történetében először két olyan séf szerepel az első két helyen, aki jelenleg vagy a közelmúltban Michelin-csillagos étterem konyháját vezette. A további három továbbjutó: Csik Gábor, Huszár Tibor és Kelemen Roland.
Ezt olvastad már?
Egy magyar fiú lett Közép-Európa legjobb séfje
Legújabb receptek
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Még több top recept
Friss receptek
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
- A legegyszerűbb mákos-meggyes rétes
Még több friss recept














