Család

2020.11.30.

Kiderült: a legfiatalabb testvérek a legviccesebbek...de vajon milyen az egyke gyerek?

Szász Nóri profilképe Szász Nóri

Ahány család, annyi testvérkapcsolat, de az biztos, hogy a versengés nem maradhat ki belőle. Ki az okosabb, sikeresebb, viccesebb...nos, utóbbi kérdésre is fény derült.

A testvérek ugyanazoktól az emberektől kapják a génjeiket, és ugyanabban a közegben nőnek fel, mégis teljesen eltérő személyiségek lesznek, és ez így van jól. A karakterbeli különbözőségek okai között pedig a tudomány szerint a születési sorrend is szerepet játszik – persze ezt eddig is tudta minden testvér, de a kutatók ezt most mérhető módszerekkel is igazolták.

Alfred Adler (1870-1937) pszichoterapeuta úgy gondolta, hogy a testvérek születési sorrendjehatással van az ember személyiségének fejlődésére, alakulására.

Még ha a testvérek ugyanabban a háztartásban is nőnek fel, eltérő pszichológiai hatásoknak vannak kitéve, mégpedig az örökösödési sorrendben elfoglalt helyükből adódóan.

Az elmélet számos kutatót kíváncsivá tett az elmúlt évszázadban, és a mai napig folynak kutatások a témában. Egy friss tanulmány, amelyet a YouGov angol piackutató cég végzett, érdekes megállapításokra jutott. Az 1782, 18 évesnél idősebb személy bevonásával végzett kísérletben a résztvevőknek saját magukat kellett összehasonlítaniuk a testvérükkel bizonyos paraméterek szerint, például, hogy ki mennyire felelősségteljes, laza, vicces stb.

Az eredmények:

a legnagyobb különbségek a humor terén mutatkoztak a testvérek között. A kutatás arra a megállapításra jutott, hogy a legkisebb gyerekek a család mókamesterei, emellett jóval lazábbak testvéreiknél. A legidősebb gyerekek sokkal felelősségteljesebbnek, összeszedettebbnek és sikeresebbnek tartották magukat testvéreiknél.

A "nagyobb"

A teóriát kidolgozó kutatók szerint minden gyerek keresi azt a területet a családban, ahol sikeres lehet, és így fejlődik ki a személyisége. Ennélfogva, az elsőszülött gyereknek jut az a megtiszteltetés, hogy elsőként és szabadon találhassa meg azt a területet, amiben kiteljesedhet. Ők általában felelősségteljessé és lelkiismeretessé válnak, megpróbálnak a szüleik kedvére tenni, és odafigyelnek a testvéreikre.

A "kisebb"

Az utolsóként világra jött gyerekek ebből adódóan gyakran ellenállnak az idősebb testvér fennhatóságának, és alternatív utakat keresnek az önkifejezésre. Minthogy ők már nem lehetnek felelősségteljesek és jó magaviseletűek, más módon próbálnak kitűnni, így érzelmesebbek, kreatívabbak és viccesebbek lesznek.

via GIPHY

A "középső"

Hogy a középső gyerekeket se hagyjuk ki, meg kell említeni, hogy mivel ők sosem voltak egykék a legidősebbekkel ellentétben, ugyanakkor nem kapnak annyi figyelmet, mint a legkisebbek, így náluk gyakori érzés a féltékenység. Általában ők a fekete bárányok, a lázadók a családban, ugyanakkor jól tudnak alkalmazkodni más emberekhez, és nagyon szociálisak.

Az egyke

Az egykék helyzete egészen más, hiszen a szülők összes figyelme rájuk irányul, így elkényeztetetté válhatnak, ugyanakkor a felnőttek támogatása és az idősebb emberek társasága miatt nagyon intelligensek és motiváltak, akik nagy valószínűséggel lesznek sikeresek a jövőben.

Neked vannak testvéreid? Nálatok ki a család bohóca?

Ezeket olvastad már?

Ezekkel a trükkökkel vesznek rá az éttermek, hogy a drágább ételt rendeld

Gasztro

Ezekkel a trükkökkel vesznek rá az éttermek, hogy a drágább...

Három trükk, amit az éttermek bevetnek annak érdekében, hogy a drágább ételeket rendeld meg.

Szász Nóri

6 csodás vegán sütiző Budapestről, ahol kielégítheted az édességvágyad

Gasztro

6 csodás vegán sütiző Budapestről, ahol kielégítheted az édességvágyad

A vegán étrend nem arról szól, hogy mindenről le kell mondani, ami finom, és ezt Budapest vegán sütizői is bizonyítják, ahol bárki hódolhat az édes élvezeteknek!

Szász Nóri

„Az a feladatom, hogy az ételből a maximális esztétikumot hozzam ki” – László Ági foodstylisttal beszélgettünk

Gasztro

„Az a feladatom, hogy az ételből a maximális esztétikumot hozzam...

Portugál lakásétteremtől a szakácskönyvek stylingjáig – László Ági szakmai és privát életének meghatározó része az étel. Utazásról és nagyiknak való főzésről is beszélgettünk.

Szász Nóri

7 különleges FŐZŐ- és  SÜTŐTANFOLYAM a kenyérsütéstől a sushikészítésig

Gasztro

7 különleges FŐZŐ- és SÜTŐTANFOLYAM a kenyérsütéstől a sushikészítésig

Amennyiben nemcsak az evés élvezetében merülnél el, hanem az ételek elkészítését is megtanulnád, mutatunk néhány különleges sütő- és főzőtanfolyamot.

Szász Nóri

Címlapkép: Getty Images

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept