Életmód

2020.11.30.

Kiderült, mekkora távolságot kéne tartani biciklizés és futás közben

Nosalty profilképe Nosalty

Úgy tűnik, a 1,5-2 méteres távolság csak akkor működik, ha szélcsend van, és egy helyben álldogálunk.

Sportolás közben az aerodinamika és az erős kilégzés felülírja azt a szabályt, miszerint elég két méteres távolságot tartani egymástól - írja a Leuveni és Eindhoveni Egyetem tanulmánya.

Biztosan neked is feltűnt már, hogy a különböző versenyeken a sportolók egymás szélárnyékába próbálnak behúzódni, hogy kisebb energiabefektetéssel tudják tartani a tempót. Ennek komoly tudományos háttere van, kutatókszámítógépes modellezéssel kutatják az ideális távolságot.

Most ezeket a modelleket vették elő, hogy szimulálják a koronavírus terjedését. Amint sétálni, futni vagy biciklizni kezdünk, a kilélegzett levegő elkezd mögöttünk áramlani, tele részecskékkel. Ezt a részecskefelhőt kell elkerülni járvány idején, hiszen ebben lapulhatnak meg a kórokozók is.

Ha egymás mellett futunk, akkor a távolság kevésbé számít a szimulációk szerint, mert a részecskék mögöttünk landolnak, így viszont az is kis kockázatot rejt, ha két külön sávban haladunk picit egymás mögött.

A legnagyobb esélyünk akkor van belesétálni a másik részecskefelhőjébe, ha pont a másik mögött haladunk pár méter távolságban.

Akkor mi az ideális távolság?

A szakértők szerint séta esetén egymás mögött haladva 4-5 métert, futásnál 10 métert, biciklizésnél pedig 20 méter távolságot kéne egymástól tartanunk.

Ezeket olvastad már?

Nyitott ablakkal a vírusok ellen - a szellőztetés megkérdőjelezhetetlen előnyeiről

Otthon

Nyitott ablakkal a vírusok ellen - a szellőztetés megkérdőjelezhetetlen előnyeiről

Szellőztetni mindig fontos, járványidőkben pedig különösen sokat nyomhat a latba egy-két nyitott ablak.

admin

Add te a legjobb vacsorapartit a családnak és a barátoknak otthonról

Család

Add te a legjobb vacsorapartit a családnak és a barátoknak...

Nem kell lemondanunk a társasági étkezésről akkor sem, ha fizikailag most nem is lehetnek közel azok, akiket szeretünk. Íme pár tipp, hogyan hidaljuk át a távolságot.

Macsuga Viktória

Karantén idején is szükség van törődésre: így dobd fel a veled együtt élők napjait

Család

Karantén idején is szükség van törődésre: így dobd fel a...

Sosem volt még ilyen fontos, hogy törődjünk egymással. A közösségért úgy tudsz tenni, ha otthon maradsz, de a négy fal között is figyelj oda a másikra!

Szász Nóri

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

agykaktusz

Gasztro

Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...

Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.

Brecz Judit

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Brecz Judit

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

aranygaluska-ahogy-nagymamam-kesziti

aranygaluska

Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti

Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept