2020.11.30.
Kiderült, melyik étteremben evett a mogyoróallergiás brit lány - megszólalt a hely tulajdonosa
A vendéglátóhely Pest belvárosában található, de a nevét valószínűleg örökre homály fedi majd.
Az Indexnek sikerült megtalálnia azt a budapesti éttermet, ahol 2014-ben rosszul lett egy mogyoróallergiás brit nő. A vendéglátóhely nevét a portál nem hozta nyilvánosságra, mivel az eset már három éve történt, a család nem perelte be a helyet, ami egyébként jó értékeléseket kapott eddig az ott fogyasztó vendégektől.
Az étterem több mint 10 éve működik Pest belvárosában. Az árai átlagosnak mondhatók, a turisták azért térnek be oda, mert magyaros ételeket is kínálnak. Az éttermet a Trip Advisoron közel ötszázan értékelték, ebből a többség megelégedve nyilatkozott a helyről.
A portálnak sikerült beszélnie a hely tulajdonosával is, illetve egy törzsvendéggel, aki ott volt akkor, amikor Amy May Shead brit tévés producer anafilaxiás sokkot kapott. A tulajdonos elmondása szerint egyre gyakoribb, hogya külföldi vendégeik magyar nyelvű tájékoztató kártyákkal érkeznek a glutén-, a liszt- vagy éppen a mogyoróallergiájukról. Az ételeket az igények figyelembe vételével készítik.
Amikor Amy rosszul lett az általa rendelt csirkés ételtől, egy törzsvendég kísérte őt ki az utcára, a friss levegőre. A nő állapota gyorsan romlott, így a mentőket többször is hívták, mert elsőre nem sikerült elérni őket. Amy-nek közben leállt a szíve, így az egyik éttermi dolgozónak újra kellett őt élesztenie.
A törzsvendég egyébként úgy emlékszik, a fiatal nőnél nem volt injekció, amit beadhatott volna magának a roham miatt. Meglepve olvasta ezért azokat a híreket, amik erről szóltak.
Az étterem vezetői megpróbálták meglátogatni Amy-t, de nem tudtak bemenni hozzá, és a nő szüleivel sem találkoztak. A rendőrök viszont már másnap megjelentek náluk. A tulajdonos a nyomozóktól úgy értesült akkoriban, hogy a fiatal nő közel 30 ételfélére is allergiás. Ő is azt mondta, aminek korábban több orvos, és egy séf is hangot adott, hogy ilyen érzékenységgel még egy zacskó mogyoró kibontása is problémákat okozhat az allergiásnak. Mindenesetre a hely akkor is, és most is odafigyel arra, hogy az ételek a speciális igények figyelembe vételével készüljenek, és ne történhessen hasonló eset.
Amy a roham következtében agykárosodást szenvedett, nem tud beszélni, és egy kerekesszékhez van kötve. Szülei azért osztották meg a történetét korábbi munkahelyén, a This Morningban, mert szeretnék felhívni a figyelmet a mogyoróallergia veszélyeire.
...ezeket láttad már?
Ezeket olvastad már?
Eljárás folyt az allergiás rohamot kapott nő ügyében - egy...
Amy egy magyar étteremben kapott allergiás rohamot. Kiderült, az ügyben eljárás is indult. Azt továbbra sem tudni, a brit nő melyik étteremben lett rosszul.
Budapesti étterem gondatlansága miatt lett agykárosult a tévés producer
A nő hiába szólt a pincérnek, hogy mogyoróallergiája van, nem vettek figyelembe az igényét. Egyetlen falattól örökre agykárosult lett.
15 étel, amibe akár bele is halhatsz
Nem is gondolnánk, de néhány étel túlzott, vagy nyersen fogyasztása káros lehet az egészségünkre. Ezekre kell odafigyelni...
Halrudacska okozta egy kilencéves fiú halálát
A brit fiú életét próbálták megmenteni a kórházban, de nem sikerült. Most eljárás folyik az eset miatt, vélhetően a konyhai személyzet hibázott.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept




















