2020.11.30.
Kiderült, mennyit keresnek a Meki dolgozói - érdemes náluk nyári munkát vállalni?
Ha éjszakai műszakban is dolgozunk, akár több mint bruttó 340 ezer forintot is bezsebelhetünk.
Nyáron nem csak a balatoni éttermek, de a gyorséttermek is munkaerőhiánnyal küzdenek. Ebben az időszakban viszont sok fiatal dönt úgy, hogy rövidebb, vagy hosszabb távon vállal munkát valahol. Megnéztük, hogy mennyire éri meg a Mekiben dolgozni a szünidőben.
A McDonald's oldalán állandó jelleggel lehet jelentkezni éttermi dolgozónak, a fizetésről azonban nem sokat írnak. Találni ugyanakkor hirdetéseket a diákszövetkezetek oldalain. Az egyikben például a Balatonhoz keresnek éttermi dolgozót, minimum két hónapra. A bruttó órabér 1150-1820 forint között mozog, attól függően, hogy milyen beosztásban dolgozunk.
Ennél is többet tudhatunk meg a Meki éttermeiben, ahol nem rejtik el, sőt, egyenesen a kirakatba teszik, hogy mennyit lehet náluk keresni. A kezdő minimum bruttó bér 255 ezer forint, ha nappali műszakban dolgozunk, ami körülbelül 165 ezer forintnak felel meg. Ha a próbaidő után is tudjuk vállalni a munkát, akkor minimum 277 ezerre ugrik a bruttó bér, a nettó pedig minimum 180 ezerre. Ennél többet kereshetünk, ha éjszakai műszakot is vállalunk. Az így elérhető minimum bruttó bér 340 ezer forint, ami körülbelül nettó 222 000 Ft-nak felel meg.

Ezeket olvastad már?
Ennyit lehet keresni idén pincérként a Balatonnál - ez lenne...
A mostani szezonban is nagy munkaerőhiányra számíthatnak a balatoni vendéglátósok. Az üres pozíciókat diákokkal és nyugdíjasokkal tölthetik fel.
Nem utazhatnak szamárháton Santorinin az elhízott emberek - különleges szabályt...
Az állatok védelmében intézkedett a görög kormány: a szamarak nem cipelhetnek 100 kg-nál nehezebb terhet. Beleértve a csomagok mellett az embereket is.
Egyre őrültebb dolgokat művelnek a britek a műanyag szívószálakkal
Az Egyesült Királyság McDonald's éttermeiben tavaly vezették be a papír szívószálak használatát. A műanyag szívószálakat valaki most elképesztő áron árulja a neten.
10 híresség, aki gyorsétteremben kezdte karrierjét
Minden kezdet nehéz, ezt még a legnagyobb sztárok is tudják, akik közül sokan gyorséttermek alkalmazottjaiként kezdték pályafutásukat.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















