2020.11.30.
Kiderült, mennyit lehet keresni idén a Balatonnál
Idén nyáron nem lesz munkaerőhiány a Balatonnál. A legtöbb vendéglátós már felvett alkalmazottakat a szezonra, de találni még nyitott pozíciókat.
Úgy tűnik, idén megszakad az évek óta tartó negatív tendencia és végre nem lesz munkaerőhiány a Balatonnál - legalábbis erre lehet következtetni a balatoni vendéglátósok ésKereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviseletének (KISOSZ) beszámolóiból. A koronavírus-járvány miatt kiesett az előszezon, így a büfék és a vendéglők jelentős hátrányból indultak.

A Somogy Online-nak nyilatkozó vendéglátósok viszont idén nem számítanak a tavalyi évhez hasonló munkaerőhiányra. Bár turista még nincs sok, az éttermek és a büfék többsége már most is fizet bért a dolgozóinak. A hiányt azért sikerült kiküszöbölni, mert a járvány miatt sokan jöttek haza külföldről, néhányan egészen komoly tapasztalattal. Nekik sikerült elhelyezkedniük a magyar tengernél szakácsként vagy felszolgálóként.
Nemrég a Balaton északi partján jártunk. A balatonfüredi, alsóörsi és balatonalmádi büfések is megerősítették, hogy idén sokkal egyszerűbb volt tapasztalt munkaerőt találni, de vannak olyan alkalmazottak, akiket a tavalyi év után szívesen újrafoglalkoztatnak. Olyannyira nincs munkaerőhiány, hogy a legtöbb pozíciót már betöltötték. Az álláskereső portálokon csak elvétve találni olyan hirdetést, amiben pincért vagy szakácsot keresnek a nyárra.
A átlag bérezés valamelyest növekedett a tavalyi évhez képest, egy büfés már 1200 forintos órabérért dolgozhat, a pincérek bére bruttó 400-450 ezer forintis lehet a menőbb éttermekben, miközben konyhai kisegítőként csak havi bruttó 250 ezer forintot ajánlanak az álláshirdetésekben.
Receptajánló:
Retró strandos lángos
Baconbe tekert grillezett kukorica
Sörtésztás halfalatkák uborkás majonézzel
A diákok viszont még nincsenek elkésve. Számukratöbb nyitott pozíció is van Balatonnál. Az órabér szinte minden pozíció esetében1000-1100 forintfelett van. Csak néhányat emelünk ki a teljes listából:
- szobalány, reggeliztető (Balatonszepezd): 1100 forintos órábér
- szakács (Csopak): 1195 forintos órabér
- konyhai kisegítő (Balatonakarattya): 1000 forintos órabér
- pultos kisegítő (Balatonszemes): 1176 forintos órabér
Nektek van olyan ismerősötök, aki idén a Balaton partján dolgozik?
Ezeket olvastad már?
Ennyi pénzt keresnek MOST a bolti dolgozók
Az áruházakban és szupermarketekben egyaránt megnőtt a forgalom a járványidőszak alatt, a boltok pedig gőzerővel keresik az azonnal kezdő új munkavállalókat.
Ennyi pénzt kereshetsz most a KFC-ben
Új munkatársakat keres a KFC. A gyorsétteremlánc az újranyitást követően rengeteg pozíciót hirdetett meg országszerte, ráadásul a fizetés sem maradt utolsó szempont.
Elképesztő összegeket kereshetnek márciustól a LIDL dolgozói
Óriási összeget fordít a dolgozói bérek emelésére a LIDL, az üzletlánc összesen 7,3 milliárd forintot fordít a fejlesztésekre.
8+4 dolog, ami talán örökre eltűnik az életünkből a vírus...
Vajon soha többé nem fogunk majd pacsizni, önkiszolgáló büfékben enni és koccintani?
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept






















