2020.11.30.
Kiderült, mennyivel fognak még drágulni idén a nyári gyümölcsök
Az előző évekhez képest idén kevesebb lesz a magyar gyümölcstermés. A kisebb mértékű kínálat miatt növekednek az árak, ráadásul nem is kicsit.
Arról már korábban is írtunk, hogy az idei évben kevesebb hazai termésre kell számítani mind a gyümölcsök, mind a zöldségek tekintetében. Sokan tapasztalhatják egy-egy zöldségeshez betérve, hogy a hazai áruk drágábbak lettek az előző évekhez képest, a tendencia pedig úgy tűnik, idén már nem fog javulni.

A gyümölcstermesztők felemás szezonra számítanak idén, és bár a minőségre nem lesz panasz, mennyiségben sajnos nem tudja majd hozni 2020 azokat a számokat, amelyek az előző éveket jellemezték. Míg korábban az évi termés átlag mennyisége 800-900 ezer tonna volt, ebben az évben nagyjából 500 ezer tonnára csökkent a termés nagysága, köszönhetően a tavaszi fagyoknak - derül ki a Napi.hu cikkéből.
A március végétől számított hat hétben legalább 7-8 alkalommal volt fagyos az éjszaka, ezt pedig minden gyümölcsfaj megsínylette a szamócától kezdve a barackon át egészen a cseresznyéig. A kereskedők szerint arra kell számítani, hogy például a cseresznyénél és a meggynél 30-40 százalékos drágulás is várható csak úgy, mint a valamivel később megjelenő őszibaracknál és kajszibaracknál is.
Ez is érdekelhet:
Ezeket olvastad már?
8 házilag készített kovászos uborka, aminek lassan nekiállhatsz
Ha tartós meleget és sok napsütést mondanak, már indulhat is a kovászolás! Túl sok macera nincs vele, az eredmény pedig fenomenális lesz!
Így lesz laktató és tápláló étel egy tál salátából
Attól még, hogy salátának nevezzük, nem kell, hogy kopogjanak a szemeink, miután megettük.
Ezért nem működik mindig, ha megduplázod a receptekben az adagokat
Mi sem egyszerűbb, mint nagyobb adagokra átírni a receptet! Biztosan? Inkább eláruljuk, hogyan csináld!
Lasagne-leves és spagettilasagne – ismerd meg más oldaláról is az...
Mit hoz az élet, ha éppen a legfontosabb alapanyagod hiányzik? A válasz egyszerű: kitalálsz valami merőben új megoldást, hogy a családod ne maradjon éhen.
via napi.hu
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Óriás ravioli paradicsomszószban
A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...
Márványsajtos brokkoli
Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...
Tejszínes krumpli
Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
A döntés végleges: ezekben az országokban biztosan eladja a Tesco...
A brit áruházlánc 1,7 milliárd euróért válik meg cseh és szlovák érdekeltségeitől. A vevő a holland Ahold Delhaize, a magyarországi üzletek azonban egyelőre a Tesco tulajdonában maradnak.
Címlapról ajánljuk
Óriási fordulat következhet be a magyar menzákon: ennyi pénzt fordítanak...
Jelentős változás előtt állhat a magyar közétkeztetés: a 2027-es költségvetésben új fejlesztési programokkal javítanák az iskolai és a kórházi étkezés színvonalát. Az ágazat szereplői szerint azonban a többletforrások mellett az adóterhek csökkentésére és a mindennapi étkezési szokások átalakítására is szükség lenne.
Nosalty Mit főzzek ma? Forró fogásokkal vesszük fel a versenyt...
Legyünk ma forróra éhesek! Fantasztikus chilis forró csokival kísérhetjük a pihe-puha őszi ízvilágú almás muffint, ha pedig épp kellemesre melegedett a rakott krumplink, kétszer is szedjünk a tányérunkra!
Nem éred el a napi 10 ezer lépést? Friss kutatás...
Nem jön össze napi 10 ezer lépés? Egy új kutatás szerint a séta tempója is számíthat. Mutatjuk, mit találtak a kutatók, és hogyan gyalogolj lendületesebben.
További cikkek
Nosalty Mit főzzek ma? Forró fogásokkal vesszük fel a versenyt...
Legyünk ma forróra éhesek! Fantasztikus chilis forró csokival kísérhetjük a pihe-puha őszi ízvilágú almás muffint, ha pedig épp kellemesre melegedett a rakott krumplink, kétszer is szedjünk a tányérunkra!
Nosalty Heti Ételhoroszkóp: Melengető levest küldenek a csillagok minden jegynek
Még mielőtt leves nélkül maradnátok, a csillagok megsegítenek, ugyanis ebben a hűvös időben mindenkinek kijár egy nagy tányér meleg leves. Lássuk, neked mit küldenek a csillagok!
Márton-napi sütemények: 17 recept a lúdlábtól a mézes krémesen át...
November 11-e táján a libasülté a főszerep, de egy kiadós Márton-napi lakoma után az édességnek is kell, hogy hely jusson az asztalon. A lúdláb szinte adja magát, de a krémesek, a zserbó, a gesztenyés finomságok és a különféle sós vendégvárók is remekül illenek a menüsorhoz. Mutatjuk, milyen süteményekkel érdemes készülni, ha a libalakoma után még valami finomsággal kínálnád a társaságot... vagy saját magad.
Top Receptek
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Kolbászos-sajtos rakott krumpli
A rakott krumpli egy szuper finom, könnyen elkészíthető és laktató egytálétel, mely változatosan variálható. Abszolút komfortkaja, amivel nem kell órákat tölteni a konyhában, több ...
Még több top recept
Friss receptek
- Óriás ravioli paradicsomszószban
- Márványsajtos brokkoli
- Tejszínes krumpli
- Halloweeni sajtos pókháló
- Kolbászos-gombás rizs egyszerűen és gyorsan
- Zalai kelt rétes
Még több friss recept



















