Eszcájg

2020.11.30.

Kiderült, mi alapján választanak bort a magyar egyetemisták

ízHUSZÁR profilképe ízHUSZÁR

Az ár, a márka és a hangulat befolyásolja leginkább a magyar egyetemisták borválasztását a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) felmérése szerint.

Az ország első, magyar WSET képzésre is jogosult egyetemeként a METU minden hallgatójának elérhetővé teszi a középszintű bor- és párlatismeret kurzust. Az intézmény a kezdeményezéssel összhangban 34 hazai borkülönlegességből választotta ki saját protokollborát.

Kevésbé foglalkoztatja a magyar egyetemistákat a bor évjárata és származási helye, míg az adott márka ismertsége, az ital ára, a hangulat és az alkalom annál inkább befolyásolja borválasztásukat

- derül ki a METU felméréséből, amelyben az egyetem több mint 250 hazai és külföldi hallgatóját kérdezte meg borfogyasztási szokásairól. A Magyarországon tanuló külföldiek számára is az ár és a hangulat a borválasztás döntő szempontja, a márka ismertsége és az alkalomnak megfelelő bor kiválasztása azonban számukra nem prioritás. A döntésnél a tesztek, értékelések vagy ajánlások sincsenek hatással a fiatalokra.

A megkérdezett külföldi és magyar hallgatók hasonló mértékben árérzékenyek egy üveg bor megvásárlásakor. A hazai diákok 44 százaléka, míg a nemzetközi egyetemisták 42 százaléka 1000-2000 forint között vásárol saját fogyasztásra, de mindkét csoportban a válaszadók kevesebb, mint ötöde szerzi be 1000 forint alatt kedvenc italát. A magyar egyetemisták közel ötöde vásárol 2000-3000 forintért bort, minden tizedik megkérdezett pedig 3000-4000 forintot is hajlandó kifizetni a magasabb minőségért. A válaszadó külföldiek 14 százaléka általában 4000 forint feletti összeget szán erre.

A magyar borkultúra, valamint a mértékletes borfogyasztás támogatása érdekében indította el a METU középszintű bor- és párlatismeret kurzusát. A képzés elindítása apropóján a METU egy asztalhoz ültette a szakma néhány jelentős szereplőjét, hogy megvitassák, milyen kihívásokkal szembesül a magyar borászok és fogyasztók következő generációja. A résztvevők hangsúlyozták, hogy mindkét oldalon a folyamatos edukáció kiemelt jelentőségű a hazai borkultúra fejlődésében, ami az elmúlt tíz évben nagy ugrást tett előre.

A kerekasztalt követően az egyetem kihirdette a METU borversenyének győztesét, amit hazai női borászok több mint harminc magyar borkülönlegességéből választott ki a Nemzetközi Borakadémikusok Magyarországi Egyesületének szakértő zsűrije. A lista első helyén a Laposa4hegy, 2016-os Olaszrizlingje végzett, amelyet a Budapesti Metropolitan Egyetem protokollborává választottak. A második helyezést Laposa Apukám Világa 2015-ös Olaszrizlingje kapta, a harmadik helyet pedig Luka Enikő Luka Zweigelt 2015-ös évjáratú bora szerezte meg.

És ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?

Bedurvult partiarcoknak ajánlják a nyár legfeketébb üccsijét

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept