2020.11.30.
Kiderült, mit csinálnak legtöbbször a magyarok a hálószobában
Míg a magyarok előszeretettel tévéznek és dolgoznak is a hálószobában, addig a csehek és a szlovákok számára a háló csak és kizárólag a nyugalom és a pihenés szigete.
A magyarok kétharmada kifli pózban, oldalán alszik főként kemény, dupla matracon, és bár a hálószobák átlagos mérete 10 négyzetméter alatti, az ágy választásánál a nagy méret a legfőbb szempont. A pihenés mellett sokat tévéznek és dolgoznak is itt, míg a cseheknek és szlovákoknak ez kizárólag a nyugalom szigete, ahol a berendezés esetében a méret helyett a stílusra és a tárolási lehetőségre figyelnek inkább – derül ki az IKEA kutatásából.
Az IKEA online lekérdezéssel Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában térképezte fel az áruházak elsődleges piaci területén élő 25 – 59 év közötti férfiak és nők hálószoba berendezéssel kapcsolatos vásárlási szokásait, valamint azt, hogyan alszanak, mit csinálnak és hogyan rendezik be a helységet, ahol életük egyharmadát töltik.
Közös a cél – a kényelmes háló
A megkérdezettek (3408 - ebből Magyarországon 901) mindhárom országban törekednek egy kényelmes és kellően bensőséges, nyugodt hangulatú hálószoba kialakítására. A hálószoba mindenhol elsősorban a pihenés, illetve a ruhák és az ágyneműk tárolásának színtere, bár**a magyarok kimagasló százaléka itt tévézik és dolgozik is.**A berendezését hosszú távra választják, ugyanakkor egyetértés van abban, hogy időről időre szükséges némi változtatás, így például a matracok cseréje.
A felújítások során az esetek egyharmadában a bútorokat is lecserélik az otthonokban, de ennek fordítottja is hasonló arányban igaz: ha a bútorok cseréjéről döntés születik, akkor az esetek egyharmadában az a lakás felújítását is magával hozza.
A felújítást az esetek többségében lépésről lépésre, helységenként végzik, az új hálószoba berendezéséről mindig a család dönt közösen, ritka esetekben kérnek lakberendezőtől segítséget, ami fakadhat abból is, hogy macerásnak vagy rendkívül költségesnek ítélik meg az emberek lakberendező segítségét kérni. Erre megoldásként az Örs vezér téri áruházban az IKEA létrehozta a lakberendezési tanácsadás szolgáltatást, mely elérhető áron, helyben nyújt segítséget a vásárlóink számára.
Három ország - háromféle hálószoba
A kutatás a három ország megkérdezettjeinek vélemény különbségeire is rámutat. A szlovákok gyakorta a teljes hálószobát átalakítják, míg a magyarok és csehek időnként csak pár dolgon (huzatok, textilek, kiegészítők) módosítanak, vagy rendezik át a hálót a már meglévő bútorokkal. A csehek sokkal több figyelmet fordítanak az egészséges és kényelmes alvásra, így ők nyitottabbak arra, hogy matracukat időről időre cseréljék.

A megkérdezett magyarok 64 százaléka (csehek 66, szlovákok 67 százaléka), főként a 40 év fölöttiek az oldalukon, 22 százalékuk (csehek 17, szlovákok 16 százaléka), főként a 25 – 39 év közötti nők a hasukon, 13 százalékuk (hasonlóan a szlovákok és csehek), főként a férfiak a hátukon alszanak, 1 százaléka (csehek és szlovákok 4 – 4 százaléka) alszik ettől eltérő pozíciókban.
„Alvásunk meghatározza napközbeni közérzetünket, koncentrálóképességünket, teljesítőképességünket és hangulatunkat. A krónikus alváshiány vagy nem megfelelő alvás nemcsak életminőségünket rontja, de olyan súlyos betegségeket is okozhat, mint a szívbetegségek vagy a stroke. Nagyon fontos tehát hogy jól és eleget aludjunk, ennek pedig alapfeltétele a megfelelő alvókörnyezet és egy kényelmes ágy. A szükséges alvásidő egy felnőtt esetében éjszakánként 7-8 óra, de ennek minőségi alvásnak kell lennie, ha frissek szeretnénk lenni napközben” – mondta el az egészséges alvás kapcsán dr. Vida Zsuzsanna, szomnológus - alvásszakértő.
Az ágy vásárlásánál a magyarok számára sokkal fontosabb annak mérete, míg a csehek és szlovákok elsőként a stílust, színt, anyaghasználatot és a tárolási lehetőséget vizsgálják. Ez annak ellenére is igaz, hogy a hálószoba mérete a régióban Magyarországon a legkisebb, a megkérdezettek 62 százaléka (a csehek és szlovákok csupán 13 százaléka) 10 négyzetméter alatti hálószobával rendelkezik, a csehek és szlovákok esetében a hálószoba alapterülete 10 és 20 négyzetméter közötti.
- Egy átlagos cseh hálószoba berendezése: gardróbszekrény, franciaágy két külön matraccal és matrac betéttel, éjjeli szekrény és tükör.
- Egy átlagos szlovák hálószoba berendezése: beépített gardrób, komód, éjjeli szekrény, fésülködő asztal, emeletes ágy, tükör és ágyneműtartó tároló.
- Egy átlagos magyar hálószoba berendezése: franciaágy, könyvespolc, dolgozó asztal, számítógép és TV, LED hangulatvilágítás.
Egyedi életstílus, egyedi hálószoba
Az IKEA lakberendezői a vásárlók igényeire alapozva megújították a budaörsi IKEA áruház hálószoba osztályát. Az áruház lakberendezői 9 új hálószobát álmodtak meg egyéni történetekkel, amelyekben digitális megoldásokkal teszik még izgalmasabbá a felfedezés élményét. A vásárlók tabletek segítségével interaktív módon tudhatnak meg többet a termékekről.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

















