Életmód

2020.11.30.

Kiderült: nem is a reggeli a nap legfontosabb étkezése

Liptai Lilla profilképe Liptai Lilla

Eddig mindenhonnan azt hallhattuk, hogy a reggeli a legfontosabb étkezés, azonban a tudósok szerint kicsit összetettebb a kérdés, mint azt eddig gondoltuk. 

Rengeteg olyan írást lehet olvasni, amiben szakértők a reggeli fontosságára hívják fel a figyelmet. Egyesek szerint produktívabbak lehetünk napközben, illetve kevésbé kívánunk meg mindenféle felesleges finomságot, ha reggelizünk, másik szerint pedig segíti az anyagcsere felpörgetését, ezáltal beindítja a fogyást. Ezt igazolja egy 2013-as kutatás is: azok a nők, akik 700 kalóriát ettekreggelire,és 200 kalóriát fogyasztottak ebédre, többet fogytak, mint akik fordítva.

via GIPHY

A The Healthy-ben megszólaló dietetikusok szerint viszont nincs garancia arra, hogy a reggeli segíti a fogyásban, ahogy arra sincs, hogy hátráltatná azt. Szerintük ugyanis sokkal valószínűbb az, hogy a reggeli fontossága egyénenként változik. Vannak ugyanis olyan emberek, akik egy kihagyott reggeli után ebédnél mindent befalnak, mások azonban észre sem veszik, ha kimarad a nap első étkezése, és nem esznek amiatt többet.

Ilyen az egészséges reggeli

A szakértők szerint nem azon kéne vitatkozni, hogy reggelizzünk vagy ne, hanem inkább arról kéne többet beszélni, mit is fogyasszunk ébredés után. Indítsuk a napot "jó" zsírok, összetett szénhidrátok és fehérje bevitelével. Bár sokak szerint egy muffin, egy tálka gabonapehely vagy egy szendvics tökéletesen megteszi, nincs igazuk.

Lehetőleg kerüljük a finomított szénhidrátokat, mert bár ezek segíthetnek gyorsan energiához jutni, de ugyanolyan gyorsan le is merülünk, ráadásul sokkal előbb leszünk éhesek.

Gombás reggeli

Egytálételek reggelire

Gombás reggeli

Reggeli burrito

tortilla

Reggeli burrito

Reggeli chia puding

puding

Reggeli chia puding

A "jó" zsírok, összetett szénhidrátok és a fehérje hármasa viszont stabilizálhatja energiaszintünket, sőt, egy kis extra protein hozzáadása hosszabb ideig tartó jóllakottságérzést is eredményezhet. Remek ötlet lehet tehát tojást, görög joghurtot, dióféléket, mogyoróvajat, valamint rostban gazdag zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztani.

Ezeket olvastad már?

Saját könyvet kaptak a magyar superfoodok - a szerzővel, Szabó Adriennel beszélgettünk

Gasztro

Saját könyvet kaptak a magyar superfoodok - a szerzővel, Szabó...

A superfood divatos kifejezés lett az elmúlt években, de nemcsak a világ másik felén teremnek ezek, hanem itthon is - ezeket mutatja be a Magyar superfood című kötet.

Szász Nóri

Az Instragram jobban rombolja a nők önértékelését, mint a Facebook

Család

Az Instragram jobban rombolja a nők önértékelését, mint a Facebook

Miért hatnak ránk erősebben a képmegosztó site-ok, mint a többi közösségi médiafelület? Erre próbálunk most válaszolni! 

Kessel

A gyerekzsúrok sztárja: 8 mókás és imádni való sütinyalóka

Gasztro

A gyerekzsúrok sztárja: 8 mókás és imádni való sütinyalóka

A cake-pop nagyon univerzális édesség. Lehulló süteményszélből, megszáradt piskótából, kekszből, babapiskótából is készítheted, akár gyerekkel együtt, jó móka lesz!

Nosalty

2 olcsó és természetes kártevőirtó módszer FOKHAGYMÁVAL

Gasztro

2 olcsó és természetes kártevőirtó módszer FOKHAGYMÁVAL

Úgy tűnik, a fokhagyma nemcsak az emberek szemét csípi, hanem sok kártevőjét is a kertben.

Brecz Judit

via

Címlapkép:https://humanizingthevacuum.wordpress.com/

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept