2020.11.30.
Kihagyhatatlan októberi programok!
Töltsük a kolbászt, ünnepeljük a magyar vidék fejlődését, ismerjük meg közelebbről a csipkebogyót és barangoljunk együtt Budapest kávézó történelmében a héten.
17. Csabai Kolbászfesztivál, Békéscsaba – október 24-27.
Töltsük együtt!

Magyarország és Közép-Kelet-Európa egyik legismertebb és jelentős turisztikai vonzerővel bíró gasztrokulturális rendezvénye, Békéscsaba legértékesebb turisztikai terméke, amely a város imázsát is meghatározza. Programjaiban a csabai kolbász készítését, a disznótoros hagyományokat, a város és vidéke szlovák és magyar közösségi ünnepeit, gasztronómiai hagyományait helyezi a középpontba. Az évek folyamán a kolbászfesztivál dinamikusan fejlődött és évről évre növekedett a résztvevők száma is. A rendezvény négy napja alatt országra-világra szóló kolbászos versengések várják a látogatókat az 550 csapatos gyúrástól a szárazkolbászok versenyén át, a disznótoros ételek (töltött káposzta főző verseny) készítéséig és kóstolásáig. Naponta disznóvágás-bemutatókon ismerhetik meg a látogatók a hazai és külföldi disznóvágási szokásokat. A vendégek nagy része évről évre visszajár a rendezvényre, ami páratlan hangulatával, barátságos légkörével, színvonalas programjaival évek óta töretlenül őrzi népszerűségét.
Magyar Vidék Napja 2013, Budapest – október 26.
Ismerjük meg közelebbről a virágzó magyar vidéket!

A Virágzó Vidékünk Roadshow augusztus 3-án indult útjára azzal a céllal, hogy bemutassa a magyar vidékben rejlő lehetőségeket és a Darányi Ignác Terv Új Magyarország Vidékfejlesztési Program jóvoltából megvalósuló fejlesztéseket. A programnak köszönhetően hazánk 2007 és 2013 között 1400 milliárd forint összegű európai uniós támogatáshoz jutott, amely az önrészekkel együtt mintegy 3000 milliárd forint értékű fejlesztést eredményezett a magyar agrárium és vidékfejlesztés számára. A program méltó lezárásaként megrendezésre kerülő Magyar Vidék Napja alkalmat ad arra, hogy az érdeklődők személyesen is megismerkedhessen az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program eredményeivel, valamint közvetlen kapcsolatba léphessen azokkal az emberekkel, akik a program segítségével bővítették vidéki vállalkozásukat, munkahelyeket teremtettek, szebbé, élhetőbbé tették lakókörnyezetüket, korszerűbbé és versenyképessé tették gazdaságukat. Az eseményen többek között lesz Vidék mustra - ahol ínycsiklandó hazai ízek kóstolhatunk-, kürtőskalács készítés, néptánc tanulás, köles kóstolás, gyerekprogramok, koncertek, vetélkedők, tombola és sok-sok meglepetés is!
Csipkebogyó Piknik, Tihany – október 26.
Ünnepeljük együtt a csipkebogyót a Balaton partján!

Tihanyról mindenkinek először a levendula jut az eszébe, pedig ez a gyönyörű község ennél sokkal több természeti és kulturális kinccsel rendelkezik. Ennek bizonyítására törekszik a Piac Placc is, amikor rendhagyó módon Csipkebogyó Pikniket szervez. A Tihanyi Piac Placcon minden szombat délelőtt pezseg az élet, helyi és környékbeli árusok kínálgatják finomabbnál finomabb portékájukat: füstölt és sült kolbászt, házi kenyeret, lángost, sajtot, lekvárt, szörpöt és pálinkát - mindent, ami szemnek szájnak ingere. A Csipkebogyó Piknik keretében megkóstolhatjuk a csipkebogyót a legkülönbözőbb formáiban. Lesz lekvár főzés helyben a Piac legnépszerűbb termelőivel, csipkebogyós vadragu főzés, csipkebogyós grill szósz a frissen grillezett húsok mellé, csipkebogyós forró ital és tea, csipkebogyó szörp, csipkebogyóval ízesített bor és természetesen az évszakra való tekintettel csipkebogyó pálinka is. A program keretében a látogatókat egész napos élő zene szórakoztatja, míg a legkisebbekkel a Fehérlófia Waldorf Iskola önkéntesei foglalkoznak majd. A Piac Placc talán legérdekesebb programja a "csipkebogyóért, csipkebogyót" kezdeményezés lesz, melynek keretében, aki hoz egy vödörnyi (4 kg) frissen szedett, sértetlen csipkebogyót, a Piac Placc több árusánál beválthatja azt csipkebogyó lekvárra. Ezzel is buzdítva a helyieket, valamint Tihany látogatóit a környezet megismerésére és bejárására.
3. Tárcsás Ételek Fesztiválja, Bogács – október 26.
Ízletes, tárcsán készült ételek és zamatos bükkaljai borok!

Bogácson, a Cserépi úti pincesor ad otthont idén is a Tárcsás ételek fesztiváljának, ahol szabadtűzön – tárcsán – készített ételekkel várják a gasztronómia iránt érdeklődőket. A fesztivál keretén belül az ország különböző pontjairól érkezett csapatok által készített finomságokat nyílik lehetőség megkóstolni. Az ételek mellett pedig népi portékák kirakodóvására és szórakoztató programok várják a Bogácsra látogatókat.
Talpig Feketében, Budapest – október 27.
Kávézó központú séta a Hosszúlépéssel.

Budapestet az előző századfordulón Kosztolányi Dezső “kávévárosnak” nevezte. Minden oka megvolt rá: jóformán minden sarkon kínálkozott egy kávéház, kettő között meg még vagy három kávémérés. Micsoda szagorgia lehetett itt egy tavaszi délelőttön, amikor autóbűz helyett a kávé, a kispörkölt és a frissen csapolt sör, a Budáról átlebbenő orgonaillat meg a párolgó lócitromok elegye zúdult a védtelen orrcimpákra! A Hosszúlépés csapatának sétáján a déli Belváros hajdani kávéházait látogathatjuk végig – leginkább csak a hűlt helyüket, de mesélnivaló így is lesz bőven-, hiszen itt nyílt a város legelső ismert nevű kávésának üzlete 1714-ben, és a fejlődés a II. világháborúig nem állt meg. Kis kitekintés a Ferencvárosra a Csarnok kávéházzal, ahol szakállas bolgárkertészek morfondíroztak a retek és zöldhagyma árán, aztán irány a Kiskörút és a Belváros utcái, irodalmárok, sakkozók, kurvák nyomában! A végén a résztvevők a Centrál Kávéházban pihennek meg egy gasztro meglepetés mellett. Maga lesz a feltámadás!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















