Életmód

2024.09.27.

Változatos reggelek – Variációk tízóraira

Hirdetés profilképe Hirdetés

Beköszöntött az ősz. Jól bevált szokások kerültek elő a nyári hónapok után, könnyen bele is szürkülünk a hétköznapokba. De nem kell ennek így lennie. Színessé, változatossá tehetjük életünk minden részét, bármikor. Csak döntés kérdése. Milyen kedvvel lépjek be az iskola, a munkahely kapuján? Milyen ruhát vegyek ma fel? Mit egyek? A válaszok mind meghatározzák napjainkat.

A nyári, tikkasztó hőségből rövid időn belül felébredtünk 2024 szeptemberében, már-már azon gondolkodtunk, bekapcsoljuk-e a fűtést. A kijózanító időjárásváltozással visszatértünk a reggeli rutinokhoz: felkelés, készülődés, indulás a munkába, iskolába. Az ismétlődő, változtatás nélküli folyamatok szürkévé teszik az életet. Hogyan maradhatunk energikusak a mindennapokban?

A napi teendők listája

Minden nap jobban indul, ha tudjuk, mivel akarunk (kell) foglalkoznunk. Érdemes heti teendőlistát készíteni, amiben előző este pontosítjuk a másnapi feladatokat és a fontossági sorrendet. A felkelés utáni időben – amíg el nem indulunk – vizionálhatjuk fejünkben, minek hogyan kellene történnie, mihez hogyan fogunk hozzáállni. (Persze csak pozitívan, asszertíven!)

Akár otthon, akár az utcán, csak csinosan!

Az irodai dolgozók közül sokan megkönnyebbültek a home office-lázban, hogy nem kell kicsípniük magukat. Ha kamerás konferencián kell részt venniük, csak felkapnak egy inget/blúzt, a mackónadrágot, rövidnadrágot úgysem látják a többiek. Lehet így is dolgozni, élni. Ugyanakkor más közérzete van az embernek, ha csinosnak, elegánsnak érzi magát. Az utcán inkább az után fordulunk meg, akin valami csinosat látunk. Adjunk magunkra! Ha nem is ruhatárunk bővítésével, de kiegészítők kombinálásával változatossá tehetjük öltözködésünket.

Az vagy, amit megeszel

Érdemes tudni arról, mit adunk szervezetünknek. Ha boltban vásárlunk, érdemes elolvasni az összetevőket, kerülni a mesterséges dolgokat. A szupermarketek rengeteg lehetőséget adnak arra, hogy sokféle ételt kipróbáljunk. Még a föld másik feléről is hoznak termékeket: spanyol szalámit, török csemegét, kínai kelt is kóstolhatunk. Pénztárcánk, környezettudatosságunk és gusztusunk kérdése, mit teszünk a kosarunkba. Persze sok településen beszerezhetjük termelőktől is az ennivalót, a városlakók többsége mégiscsak boltokba jár.

Ahogy a teendők listáját összeállíthatjuk akár egy hétre előre, úgy az ennivaló, a főzési terv is megírható napokra előre. Megnézzük, mit kínál a Penny akciós újság kedvezőbb áron a következő szerda-csütörtök akciós héten, s máris tervezhetjük, miből mit főzünk, milyen szendvicset készítünk magunknak, csemetéinknek. Gondoljunk arra, hogy a gyermeki szervezet növekszik, komoly fejlődés útján jár. A megfelelő táplálkozás az iskolában is fontos, hiszen az egészséges ételek segítenek a vércukorszint egyensúlyban tartásában, így jobban tudunk koncentrálni.

Sok ismétlődő, változtatás nélküli folyamaton változtathatunk. Egyik reggel (vagy előző este) például szendvics-szépségversenyt hirdethetünk a családban (vagy barátainkkal az interneten, képcserével). Miért ne játszanánk kicsit?

Térjünk vissza játékos énünkhöz, és dobjunk össze egy szokatlan, de gusztusos szendvicset! Emlékszünk arra a jelenetre a Parfüm című filmből, amikor Baldini mester beleszagol az esszenciába? Olyan érzéskavalkád szabadul el benne, hogy majd elalél. El lehet érni egy hasonló élményt egy szendviccsel is? Próbáljuk meg!

Ha úgy érezzük, időhiányban szenvedünk, készíthetünk előre kinyújtott leveles tésztából fahéjas csigát is. A recept rövid, az ízélmény hosszan tartó.

A napi rutin gyerekekkel

Hogyan vonjuk be a gyereket a bevásárlásba?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept