Gasztro

2022.10.24.

Extra őszi receptek, melyek a bacontől lesznek tökéletesek

Nosalty profilképe Nosalty

Bár az alábbi ételek között találni levest, salátát és főételt is, az közös bennük, hogy a bacontől válnak ínycsiklandó fogássá. Hogy mi is a jó bacon ismérve, vagyis mitől lesz az ételünk díjnyertes, arról Kovács Péter, baconszakértő, a Tamási-Hús Kft. kereskedelmi igazgatója árul el néhány érdekességet.

Lehet szomorkodni amiatt, hogy véget ért a nyár, a tengerparti üdülések időszaka, de szerintünk az őszt is ezernyi ok miatt lehet szeretni. Például a szezonális zöldségek és gyümölcsök apropóján, amikből isteni ételeket lehet készíteni. A következőkben olyan recepteket ajánlunk, melyek között az is talál magának valót, aki eddig alig merészkedett a tűzhely közelébe. Az alábbi ételek mind a bacontől válnak istenivé, a jó baconről pedig Kovács Péter, baconszakértő, a Tamási-Hús Kft. kereskedelmi igazgatója árul el néhány érdekességet.

Sok jól ismert magyar étel (például a bableves vagy a töltött káposzta) igazi pikantériáját az adhatja meg, ha baconnel készítjük

Az alaprecepteken

Sok jól ismert magyar étel (például a bableves vagy a töltött káposzta) igazi pikantériáját az adhatja meg, ha baconnel készítjük, most azonban ennél különlegesebb receptekkel készültünk. Kezdjük az első fogással, a levessel, abból is egy selymesen lágy, őszies fajtával, a krumplilevessel. Készítsünk rántást vajból és lisztből. Ha már aranybarnára pirult a liszt, adjunk hozzá bő egy liter vizet, és folyamatosan kevergessük néhány percig. Ezután tegyünk hozzá öt meghámozott és apró kockákra szeletelt krumplit, amit követhetnek a fűszerek:

egy gerezd zúzott fokhagyma, só, bors, snidling, petrezselyemzöld. Ha még selymesebb ízre vágyunk, adjunk hozzá néhány kanál tejfölt, na és ne feledkezzünk meg a leves lelkéről, a porított, kockázott baconről sem.

Közepes lángon félóra alatt kész is az isteni krumplileves, melynek édes burgonyás változata is létezik, ekkor a snidling helyett inkább egy csipet gyömbért és rozmaringot ajánlunk, tejföl helyett pedig egy-két kanálnyi mézet. Tálaláskor szórd meg valamilyen sós sajttal, például parmezánnal!

Baconfalatkák vendégvárónak

A recept egyszerű, a végeredmény egy valódi mesterfogás

Ki ne szeretné a könnyű recepteket, amikről mindenki azt hiszi, hogy kemény munka végeredménye? Jöjjön most a kedvenc ilyen ételünk. Először is pirítsuk meg a kockázott bacont, majd helyezzük egy konyhai papírtörlőre. Karamellizáljuk meg a hagymát egy serpenyőben, hintsük meg sóval, borssal. A karamellizálás sajnos viszonylag hosszú, körülbelül félórás folyamat, mely után apróra szelelt almát kell a hagymára tenni majd addig főzzük, míg a gyümölcs teljesen meg nem puhul. Közben adjunk hozzá egy kevés almaecetet és fahéjat is. Addig kavargassuk a főzőlapon, míg a massza leve el nem fő, ekkor tegyük át egy tálba és keverjük össze a baconnel és tíz dekányi reszelt sajttal. Most már foglalkozhatunk az étel másik főszereplőjével (figyelem, itt jön a „csalás”): a boltban készen kapható leveles tésztával. Nyújtsuk ki a lapokat, vágjuk négyzetalakú formákra, amiknek a közepébe tegyünk egy kanalat a töltelékből. Hajtsuk ketté a négyzeteket.

Az így létrejött háromszögek szélét a kezünkkel nyomkodjuk össze, a tetejét kenjük megtojással, majd szórjunk rá még egy kis sajtot. Húsz-huszonöt perc sütési idő elég neki.

Ha egészséges finomságra vágysz

Kovács Péter, a Gierlinger baconszakértője természetesen egészséges őszi étellel is készült, ráadásul egy különleges salátával. Először is pároljunk meg és aprítsunk fel egy sütőtököt, majd pirítsuk meg a bacont egy serpenyőben. A bacont tegyük félre. A belőle kisült zsíron (ha szükséges, adj hozzá még egy kis olajat) pirítsunk meg két vékony szelet teljes kiőrlésű kenyeret is, melyet a sütés után felkockázunk. A saláta alapja bármilyen, boltban kapható salátamix lehet, amiben ha nincs rukkola, ajánljuk, hogy tegyél bele. Ehhez a salátakeverékhez adjuk hozzá a pirított bacont és kenyérkockákat, valamint a korábban már megpárolt és apróra vágott sütőtököt és egy meghámozott, szintén kockára vágott almát. Ízlés szerint szórjuk meg (pirított) mandulával vagy mogyoróval. A dresszinghez keverjünk ki két kanál mustárt két kanál mézzel, adjunk hozzá pár csepp olívaolajat és almaecetet. Ha ezzel is összekevertük, végezetül szórjuk meg sajttal és már kész is az egészséges őszi finomság.

Kovács Péter, a Gierlinger baconszakértője természetesen egészséges őszi étellel is készült

Az örök kedvenc őszi változata

Egyik kedvenc ételünknek, a pizzának is elkészíthetjük az „ősziesített” változatát. A feltét alapja a karamellizált hagyma. Miközben a serpenyőben karamellizáljuk a hagymát, adjunk hozzá egy kanál mézet, apróra kockázott sütőtököt, szórjuk meg kakukkfűvel és egy kevés fahéjjal. A bacont nem kell külön megpirítani, a húsnak bőven elég, ha a sütőben, a pizzával együtt sül meg. A nyers tésztára először a fűszeres paradicsomszósz kerüljön, erre jöhet a sajt, majd a hagymás szósz. Végezetül jöhet a hús, vagyis a bacon. (Ha húsimádó vagy, nyugodtan adj hozzá szalámit vagy vékonyra szeletelt kolbászt.)

Egyik kedvenc ételünknek, a pizzának is elkészíthetjük az „ősziesített” változatát

Pofonegyszerű, mégis nagyon finom

A következő receptünket azok is meg tudják csinálni, akik még életükben nem főztek. Olajjal kenjünk ki egy jénai tálat, majd tegyünk bele előre meghámozott és felszeletelt almát, sütőtököt és lilahagymát. Miután összekevertük őket, szórjuk meg sóval, borssal, zsályával és kakukkfűvel. Előmelegített sütőben húsz-harminc perc alatt kész van. Az utolsó tíz percben ne felejtsük el hozzáadni a legfontosabb hozzávalót: a felkockázott bacont. Ha még egy kis ízt szeretnénk belevinni az ételbe, tálalás előtt vékonyan csurgathatunk rá egy kevés mézet.

Bacon a lelke mindennek

Ahogy említettük, a fent tárgyalt receptek mindegyike a bacon miatt válik igazán különlegessé.

Ennél a húsnál is nagyon igaz, hogy minél magasabb a termék hústartalma, annál minőségibb termékről van szó

- mondta Kovács Péter, a Gierlinger termékeket is gyártó Tamási-Hús Kft. kereskedelmi igazgatója.

„A prémium baconöket leginkább bükkfán füstölik, és sóval tartósítják, nem tartalmaznak mesterséges térfogatnövelő-szereket vagy színezéket, ahogy cukrot sem.” A több évtizedes tapasztalattal rendelkező Tamási-Hús Kft. termékei nemcsak azért képviselik a legmagasabb szintű minőséget, mert a legmodernebb gépekkel és eljárásokkal készítik termékeiket, hanem azért is, mert kizárólag minősített magyar és EU-s beszállítókkal dolgoznak együtt, ráadásul még környezettudatosak is: baconjeik csomagolása innovációs díjat kapott, mivel úgy alakították ki őket, hogy a lehető legjobban visszaszorítsák az élelmiszerpazarlást.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept