2020.11.30.
Kipróbáltuk a Bonduelle két új fagyasztott termékét: a pár perces, karfiolos és a sütőtökös krémlevesalapot
Két új fagyasztott termékkel bűvölt a Bonduelle: pár perc alatt elkészülő, karfiolos és sütőtökös krémlevesalappal, amiket mi is kipróbálhattunk!
A Magyarországon 25 éve jelen lévő Bonduelle két újdonsággal bővítette fagyasztott termékeinek portfólióját. Az Európa zöldségspecialistájának is minősített márka a krémleves-zöldségkeverékek kategóriában fejlesztett: most már sütőtök- és karfiol-krémleves-alapot is kínál a fogyasztóknak. A termékbevezetést egy országos, nyereményjátékkal egybekötött kampány is erősíti, amelynek arca a népszerű gasztro-blogger: Fördős Zé.
„A zöldségek innovatív nagykövetei vagyunk a világban, és immár 25 éve itt Magyarországon is. Küldetésünk, hogy a zöldség a mindennapi étkezés része legyen, és fejlesszük a zöldségfogyasztás kultúráját. Mi mindenkihez szeretnénk szólni, mindenkit inspirálunk, éppen ezért széles a választékunk. Fogyasztóink több tucat magas minőségű konzerv és fagyasztott zöldség között válogathatnak. A termőföldtől az asztalig követjük a folyamatot, és nagy hangsúlyt fektetünk az innovációra” – összegezte a márka névjegyét Szirbek András marketing-igazgató.

Az innováció ezúttal a fagyasztott sütőtök- és a karfiolkrémleves zöldségkeverék. Mindkettő 400 grammos kiszerelésben kapható, a sütőtökös krémleves-zöldségkeverék összetevői: 50%sütőtök; 40%sárgarépa; 10% vöröshagyma. A karfiolos krémleves-zöldségkeverék összetevői:70% karfiol; 15% sárgarépa; 6% fehérrépa; 5% zeller és 4% póréhagyma.

„Kitűnő választást kínálunk zöldséglevesek hozzávalójaként vagy krémlevesalapként, gyorsan, könnyen használható a zöldségek tisztítása és felvágása nélkül, az elkészítéshez mindösszesen turmixolásra és fűszerezésre van szükség, 5 perc az egész” – hangsúlyozta a termékelőnyöket Szirbek András.
Miért pont leves? – mert a leves a mindennapi egészséges étkezésünk része, számos pozitív élettani hatása van. „Az egyik legősibb táplálékunk, készülhet: zöldségből, gyümölcsből, hússal, vagy egyéb alapanyagok felhasználásával. Fogyasztható hidegen és melegen, de akár önálló, tartalmas főfogásként is. Napi folyadékfogyasztásunkhoz és vitaminbevitelünkhöz nagymértékben hozzájárulhat. Persze a leveshez is számos tévhit kapcsolódik, de ezeknek nem szabad bedőlni” – fogalmazott előadásában Antal Emese dietetikus.

Karfiolkrémleves sült fokhagymával, ropogós malacpörccel és garnélával, illetve chilis sütőtökkrémleves tépett csirkével és tökéletes fürjtojással– ezekkel a helyszínen lefőzött levesekkel inspirált a Bonduelle két új termékének felhasználására Fördős Zé, aki még trükköket, tippeket is lelkesen megosztott a kóstolóval egybekötött exkluzív termékbevezetőn.
„Irányzatoktól függetlenül a leves nagyon népszerű, az én kedvencem Édesanyám gulyáslevese az egyedülálló ízharmóniája miatt. A csípősebb ízeket kedvelem, a konyhámban mindig kéznél vannak a különböző fűszerek, örömmel kísérletezek, mindig nyitott vagyok az újra. A Bonduelle két új terméke is éppen erre ad lehetőséget – csak a fantáziánkon múlik, hogy mi mindent hozunk ki belőlük. És ami fontos – könnyű velük dolgozni, percek alatt elkészíthetünk egy-egy ízletes fogást. Mindkét termékkel egészségesebbé, színesebbé tehetjük a tányért, az étkezést” – mesélt Zé az előkészületek közben.
Fördős Zé most az „Ország Levesét” is keresi a Bonduelle új, nyereményjátékkal egybekötött országos promóciójában. A résztvevőknek bármilyen Bonduelle termék felhasználásával kell elkészíteniük a saját levesvariációjukat, és a receptet be kell küldeniük az étel fotójával együtt a Nagy Levesválasztó oldalára.
A Fördős Zé vezette zsűri négy héten át kiválasztja a hét öt legjobb receptjét, amelyeket értékes Electrolux nyereményekkel díjaz. A 20 legjobb recept közül végül közönségszavazás dönt a fődíj, vagyis a 350.000 Ft értékű Electrolux termékcsomag sorsáról.A receptbeküldés időtartama: 2017. november 6 - december 3.Közönségszavazás: 2017. december 6 - 12.
Ezeket olvastad már?
17 lélekmelengető őszi leves
Na ez már tényleg ősz! Ilyenkor jön a legjobban egy testet és lelket melegítő leves, ami az ősz szezonális kincseitől lesz az igazi. Vacsorára a leggyorsabb megoldásod lesz.
TOP 11 melengető csirkés leves
Egy forró leves a legjobb barátunk télen - ráadásul most már tényleg cidri van kint. Dobj össze egy csirkés levest hétköznapra, elő az alaplével és a zöldségekkel!
TOP 23 szépséges és ünnepélyes leves
Egy isteni ünnepi leves nélkül nem teljes a karácsonyi menü, a kínálat pedig mérhetetlenül nagy - újítsunk, változtassunk, vagy főzzük kedvencünket idén új recept szerint!
100 forint a sütőtök kilója - Készüljön belőle leves, főétel...
A sütőtök az ősz nagy ajándéka - készülhet belőle levesek tömkelege, főzelék, hús- és egytálétel is, a desszertekről nem is beszélve - és kilója csak 100 Ft körül mozog! (x)
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Zöldfűszeres libaraguleves
Ha Márton-napi menüt tervezel, a liba már a levesben is helyet kaphat. A nyak és a szárnytő ízes levet ad, a combról lefejtett húsból pedig minden tányérba jut pár omlós falat. A ...
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Lúdlábtorta klasszikusan
A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Címlapról ajánljuk
Ezt muszáj megtanulni! Mutatjuk, mi az a 4 betű, ami...
A stroke sokszor hirtelen jelentkezik, és nem feltétlenül jár fájdalommal, ezért könnyű azt gondolni, hogy a furcsa tünetek majd elmúlnak. Pedig ilyenkor minden perc számít. A FAST-teszt négy egyszerű lépése segíthet felismerni a stroke leggyakoribb jeleit, és azt is megmutatja, mikor kell azonnal mentőt hívni.
Cukorbeteg vagy? Ebből a 7 fontos tápanyagból könnyen lehet, hogy...
A cukorbetegség kapcsán legtöbbször a szénhidrátbevitel és a vércukorszint szabályozása kerül szóba, pedig az is fontos, hogy a szervezet elegendő vitaminhoz, ásványi anyaghoz és egyéb tápanyaghoz jusson. Lássuk, diabétesz esetén melyekből alakul ki leggyakrabban hiány!
7 hely Budapesten, ha a tökéletes házi kürtőskalácsot keresed
Nem tudom pontosan mikor történt, hogy a kürtőskalács lett a nagybetűs, magyar édesség, de tény, hogy egy ideje minden sarkon árulják, az idelátogató turisták kezében pedig a töltött változattól kezdve a klasszikusig mindenféle változat megtalálható. Mivel ezt az erdélyi finomságot ennyi helyen árulják, nehéz eldönteni, hol kapunk igazán jó minőséget. Ezért most segítünk, és mutatunk hét kürtőskalácsozót Budapesten, ahol garantáltan nem fognak csalódást okozni.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Top Receptek
A tökéletes nokedli
A magyarok kedvenc körete, az kétségtelenül a galuska vagy más néven nokedli. Liszt és tojás. Lényegében csak ezekre az összetevőkre van szükség, plusz a vízre és a sóra.
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Még több top recept
Friss receptek
- Zöldfűszeres libaraguleves
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
Még több friss recept















