Zsebkertem

2020.11.30.

Egy kis szőlőtörténelem sosem árt

Nosalty profilképe Nosalty

A szőlőtermesztés végigkíséri az emberiség történetét. Szinte minden európai nép történetében van néhány szőlővel kapcsolatos monda, mese vagy rege. Okosodj szőlőtörténetből!

Columella római író a De re rustica című 12 kötetes munkájában már olyan részletességgel írja le a szőlő metszését, hogy tanácsainak többségét ma is megfogadhatnánk. Hogy nálunk is volt már igen régen szőlőtermelés, azt az írásos emlékeken kívül az ásatásokból előkerülő sokféle szőlőművelő szerszám (metszőkés, kapa, stb.) is igazolja. A honfoglaló magyarok már itt találták a szőlőt, és letelepedésük után - a gabonatermelés mellett - a szőlőművelést sajátították el leghamarabb. Mátyás király már adókedvezményt adott a szőlőt telepítőknek, és a korvinák iniciáléit szőlőmotívumok gazdagítják.

A szőlő évmilliók óta jelen van a Földön, a módszeres termelést a kaukázusi népek kezdték el, mintegy nyolcezer évvel ezelőtt. Európával a rómaiak ismertették meg e nemes gyümölcsöt. A legenda szerint az első számon tartott részeg ember nem volt más, mint a bárkájáról nevezetes Noé, akinek hétezer évvel ezelőtt saját szőlőjének leve ártott meg. A görögök és rómaiak kultuszszerűen használták a szőlőt. A középkorig levét csupán azok élvezhették, akiknek a kertjében megtermett. A kolostorok földjein a középkortól új és új szőlőfajták születtek. A barátok aprólékos gonddal válogattak közülük. Eleinte szívesebben készítettek vörösbort, hiszen az Krisztus kiontott vérét jelképezi. Később a fehérbor is népszerűvé vált. Nemes, sokáig érlelhető borok csupán a 16. század második felétől léteznek.

A szőlő eredetéről

A borszőlő-Vitis vinifera, előtörténete majd 100 millió évre nyúlik vissza. Ekkor a földtörténet kréta korszakában jelenhetett meg a szőlő őse, amely az évmilliók alatt számos változatban jelent meg.

A mai Magyarország területén a földtörténet újkorából származnak az első szőlő növényre utaló maradványok, amelyet Vitis tokayensis, illetve Vitis hungarica néven ismerhetünk. Ezek az "ősszőlők" egyáltalán nem hasonlítottak a ma ismert lédús, zamatos, illatos borszőlőre. Valószínűleg kemény zöldbogyós, kesernyés, savanyú levű vadgyümölcsök lehettek.

Ha növény-rendszertanilag vizsgáljuk, akkor röviden azt lehetne elmondani, hogy a szőlő a zárvatermők törzséhez tartozik, ezen belül a Bengevirágúak rendjébe, s a Szőlőfélék (Vitaceae) családjába. A szőlőfélékhez több száz faj tartozik. Ha tovább bontjuk a kérdést, s közelítünk a szőlő növényhez a Vitis nemzetséghez jutunk, amelynek az egyik alnemzetsége, az Euvitis lett a világ ismert szőlőfajtáinak az alapja. Az Euvitis alnemzetségből a kontinensvándorlás, az éghajlati és egyéb adottságok változásának okán alapvetően három földrajzilag elkülöníthető szőlőcsoport jött létre. Az észak-amerikai fajok, mintegy 30 db, a kelet-ázsiai fajok (40 db) és az eurázsiai fajok, amelyek ugyan csak 2 fajjal képviseltetik magukat, mégis a világ borászatának alapjául szolgáltak.

Az utolsó nagy jégkorszak komoly pusztítást vitt véghez az eurázsiai virágos növények között. Az egyik nagy túlélő, szerencsénkre a Ligeti szőlő (Vitis silvestris) volt, amelynek az őshazája valahol Közép-Ázsia és a Kaukázus közt keresendő, de a legújabb kutatások szerint a Balkánon és Észak-Afrikában is megmaradhatott. A Ligeti szőlő a jégkorszak után, 7-8 ezer évvel ezelőtt terjedt el, s az ember hamar termeszteni, nemesíteni kezdte. Ennek eredményeképp a leve zamatosabb, édesebb lett, s létrejött a Kerti szőlő, a már említett Vitis vinifera, amely lényegében a ma ismert borszőlők alapja. A világ minőségi borászatát az eurázsiai fajokból, név szerint a Vitis silvestrisből nemesített Kerti szőlő (Vitis vinifera) határozza meg. A Kerti szőlő számtalan szőlőfajtának az alapja. A világon jelenleg termelt több ezer minőségi borszőlő fajta három csoportra osztható.

Vannak az úgynevezett Keleti vagy Orientális fajták, melyek között több ismert magyarországi fajtánk is szerepel. (Juhfark, Leányka, Kékfrankos, Medoc, Portugieser...stb.) A második csoport a Nyugati vagy Occidentális fajták köre, ide tartozik a Chardonnay, Olaszrizling, Rajnai rizling, Merlot, Sauvignon blanc, a Semillon, a Veltelini és a Cabernet is. A harmadik csoport a Pontuszi fajok közössége, amelyhez sok hungarikum fajtánk tartozik, például a Furmint, Hárslevelű, Ezerjó, Kéknyelű, de ilyen a Kadarka, a Kövidinka, az Izsáki sárfehér is.

Vitis vinifera

Természetesen a szőlőfajták száma folyamatosan nő, hiszen az egyes fajok egymással nemesíthetőek. A számtalan nemesítésnek rengeteg új szőlőfajta köszönheti a létét, s közülük sok szép sikereket ért el.

Magyarország a XX. században igen komoly nemesítési potenciállal és szakembergárdával bírt - elég ha csak a kecskeméti, badacsonyi, pécsi, egri, szegedi szakemberekre gondolunk.

A teljesség igénye nélkül egy-két nemesítőt és fajtáikat érdemes megemlíteni. Kurucz András és Kwaysser István nevéhez fűződik az Ezerfürtű, a Karát. Bakonyi Károly munkája a Korona, a Cserszegi fűszeres. Király Ferencé a Zengő, Zenit, Zéta, Zefír, Zeus. Kozma Pál nemesítette a Mátrai muskotályt, a Bíborkadarkát. Szegedi Sándor a Téli és a Pölöskei muskotályt, a Favoritot. Mathiasz János a Cegléd szépét, a Szőlőskertek királynőjét. Csizmazia József, Bereznai László műve a Bianca, a Medina, a Zalagyöngye , a Lakhegyi mézes. Kocsis Pál pedig a népszerű Irsai Olivért és az Attila, valamint a Kocsis Irma nevű csemegeszőlőket alkotta meg.

Külföldi nemesítéseket is érdemes megnéznünk. Fricz Zweigelt a Zweigelt kékszőlőt, Müller Thurgau a nálunk Rizlingszilvániként ismert Müller Thurgaut nemesítette ki, de ismert a Müller nevezetű szőlész által nemesített Blauburger, és a Robert Moreau munkáját dicsérő Ottonel muskotály is.

Ez is érdekelhet!

Az utóbbi idők legígéretesebb szürete folyik

Következő cikkünkben a szőlő ültetésével és gondozásával foglalkozunk.

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept