2020.11.30.
Kiskorában apja erőszakolta rá a durva edzést Dwayne Johnsonra – erről mesélt a színész
A történet vége mégis csak happy end lett, hiszen Dwayne Johnson – láthatólag – nem rettent el örökre az edzőterembe járástól, de a kezdet nem volt könnyű...
Dwanye Jonson legutóbbi edzése során a követői az Instagramon tehettek fel neki kérdéseket, és az is szóba került, milyen volt a Sziklaéletének első élménye az edzőteremben. Bármennyire is hihetetlen, megnézve mai testi adottságait, eleinte nem éppen kedvelte az edzést...
„Úgy tizenkét éves korom körül kezdtem el edzeni. Az első hivatalos látogatásom a konditerembe apámmal, Rocky Johnsonnal történt, isten nyugosztalja az öreget. Apám egy állat volt ebből a szempontból. Mindig szerettem vele menni a terembe, hogy láthassam, mit csinálnak a régi nagyok, de sosem edzettünk együtt. Végül, mikor tizenkét éves lettem, azt mondta, »oké, gyere le velem edzeni, figyelj, a szart is kiedzem belőled. Nem akarok semmifajta lazítást vagy nemtörődömséget. Tök mindegy mekkora súlyt teszel a rúdra, ki kell majd nyomnod. Mindegy, melyiket választod, azt akarom, az égig emeld fel!«.
A „kis” Dwanyepersze azonnal felpakolta a súlyokat a rúdra, amelyek annyira nehezek voltak, hogy nem tudta kinyomni, ahogyan apja elvárta volna.
„Bepánikoltam, mikor apám odaállt felém, azt mondogatva, hogy »Nyomd ki, nyomd ki!«. Teljesen szétestem, ő meg folytatta: »Nem fogok segíteni, megmondtam az elején...«. És gondolhatjátok, mindezt a nagyközönség előtt.”
Ettől függetlenül a színész mégis egy szuper tanáccsal távozott a teremből: „Ne törődj azokkal, akik téged lesnek. És ne az egódnak eddz. Soha. Egyáltalán, mit számít, ki néz téged? Az eredményért harcolj, és tudd kontrollálni azt, amit csinálsz” – mondta édesapja.
Szerencsére Dwanye megfogadta apja tanácsait, aminek köszönhetően profi pankrátor, testépítő (illetve színész) lett belőle.
Ezeket olvastad már?
Dwayne Johnson betörhet az alkoholpiacra
Saját tequilát dob piacra a Szikla. A teszteket ő maga végzi.
Nincs menekvés! Dwayne "The Rock" Johnson vallomásától te is elolvadsz
Mindannyian szívesen lesünk be a hírességek otthonaiba, mindennapjaiba. Főleg akkor, ha egy erős férfi mutatja meg gyengédebb oldalát és a cuki kislányát.
A "Szikla" fotója teljesen felrobbantotta a netet - azért elég...
Mi teljesen megértjük azokat, akik nem hitték el, hogy évekkel ezelőtt készült róla ez a kép.
Címlapkép: Instagram
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















