2020.11.30.
Kislányok üzentek hadat a McDonald's-nak és a Burger Kingnek: a műanyag játékok betiltását kérik
Egy 9 éves kislány, és a 7 éves húga petíciót indított azért, hogy a gyorsétteremláncok többé ne kínáljanak műanyag játékot a gyerekmenükhöz.
Már több mint 340 ezren írták alá két brit kislány online petícióját. A 9 éves Ella, és a 7 éves húga, Caitlin azt szeretné elérni, hogy a Burger King és a McDonald's száműzze a gyerekmenüiből a műanyag játékokat. A lányoknak anyukájuk, Rachael segített a kezdeményezés elindításában, de a petíció szövegezése az ő érdemük. Ella és Caitlin azután kezdte meg a harcot a játékok ellen, hogy az iskolában ismertették velük a műanyag környezetre káros hatásait.
"Azt szeretnénk, hogy minden, amit nekünk adnak az fenntartható legyen, hogy meg tudjuk védeni a bolygónkat magunknak és a jövő generáció számára" - magyarázta a két lány, akik szeretnének a Mekibe és a Burger Kingbe járni, de mindkét étteremben csak azt látják, hogy műanyag játékokat adnak a gyerekeknek, amivel azok csak néhány percig játszanak, majd kidobják a kukába. A műanyag szemét szerintük óriási károkat okoz az állatvilágban és tengerekben.
Ez is érdekelhet!
Íme 6 tipp, amivel nem csak egy hónapig tehetsz a környezetszennyezés ellen
A két kislány azt szeretné elérni, hogy a nagy gyorsétteremláncok Nagy-Britanniában egyáltalán ne gyártsanak műanyag játékokat a gyerekeknek. A Burger King úgy tűnik, hallgat a szavukra, mivel bejelentették, hogy dolgoznak az ügyön. Szóvivőjük elmondta, hogy 2020-ig szeretnék kivezetni a műanyag játékokat a gyerekmenüből, és más alternatívát találni rájuk. Az étteremlánc megköszönte Ellának és Caitlennek a kezdeményezésüket, és hogy tenni akarnak környezetükért.

A McDonald's is nyitott a változásra, ők is próbálnak más, fenntartható alternatívát keresni a játékokra. A gyorsétteremlánc egyébként is elkötelezett az egyszer használatos műanyagok visszaszorítása mellett. Az egyik berlini Mekiben egyébként néhány hete tesztelték a műanyagmentességet. A kezdeményezés nem várt sikert aratott.
Ezeket olvastad már?
ELINDULT! A Meki házhoz szállít Budapesten - ezek a lefedett...
Elindult az, amire sokan vártak, sokan pedig kétkedve fogadják: házhoz is szállít a meki!
A Meki jól megmutatta a világnak, mi a baj a...
Görbe tükröt mutatott a McDonald's a már talán túlságosan is művészi szintre emelt kávémárkák reklámjainak, az eredmény pedig szuper szórakoztatóra sikerült.
Olyan nyári finomsággal rukkolt elő a Meki, ami nem csak...
Jó hír azoknak, akik szeretnek kávézni, és imádják az édes finomságokat is.
Így tudod kikérni a Meki titkos menüit!
A McDonald's egyik éttermének üzletvezetője az interneten fedte fel, milyen titkos neveket kell mondanod a pultnál, hogy hozzájuthass a legfurcsább szendvicsekhez.
via DailyMeal
Legújabb receptek
Óriás ravioli paradicsomszószban
A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...
Márványsajtos brokkoli
Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...
Tejszínes krumpli
Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty 7 nap, 7 étel: gazdagon rakott, töltött és rétegelt...
Nem sima rakott krumplival támadunk, bár azt is imádjuk, hanem többek közt spenótos rakott palacsintával, nyáridéző töltött paprikával és szaftos lacikrumplival. Tartsatok velünk újabb hét napon át!
Címlapról ajánljuk
Nem éred el a napi 10 ezer lépést? Friss kutatás...
Nem jön össze napi 10 ezer lépés? Egy új kutatás szerint a séta tempója is számíthat. Mutatjuk, mit találtak a kutatók, és hogyan gyalogolj lendületesebben.
5 étrend-kiegészítő, ami természetesen enyhítheti a joggal gyűlölt puffadást
Mutatjuk, mely természetes puffadáscsökkentők jöhetnek szóba, és mit mondanak róluk a kutatások!
Novemberi gasztroprogramok: libator, hurkafesztivál és gasztrokiállítás is vár a hétvégéken
Ha azt hittétek, nincs mit csinálni az adventi vásározás előtt, akkor hadd cáfoljunk erre rá, ugyanis az ősz utolsó hónapja még épp kellő izgalmat tartogat azok számára, akik hajlandóak kimozdulni a négy fal közül. Lássuk, milyen gasztroprogramok várnak novemberben!
További cikkek
Márton-napi sütemények: 17 recept a lúdlábtól a mézes krémesen át...
November 11-e táján a libasülté a főszerep, de egy kiadós Márton-napi lakoma után az édességnek is kell, hogy hely jusson az asztalon. A lúdláb szinte adja magát, de a krémesek, a zserbó, a gesztenyés finomságok és a különféle sós vendégvárók is remekül illenek a menüsorhoz. Mutatjuk, milyen süteményekkel érdemes készülni, ha a libalakoma után még valami finomsággal kínálnád a társaságot... vagy saját magad.
Nosalty Mit főzzek ma? Vegán frankfurti, vega rakott krumpli +...
Minden igényt kielégítő és kreatív mentes receptek azoknak, akik ilyen-olyan okból kifolyólag mellőznek egyes alapanyagokat az életükből.
Nosalty 7 nap, 7 étel: őszies hangulat gombával, sütőtökkel és...
A héten a szezonalitás és a takarékosság jegyében főzünk: gomba, sütőtök és viszonylag olcsó húsrészek kerülnek középpontba, így kerül majd az asztalunkra szaftos májas egytálétel, sütőtökös tészta vagy csirkeaprólékból főzött, melengető becsinált leves.
Top Receptek
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Egyszerű sütőtökkrémleves
A sütőtök és a hűvös idő úgy járnak együtt, mintha egymásnak lennének teremtve, úgyhogy kényeztessük magunkat egy tál meleg, lágy, sütőtökös levessel. Egyszerű recept, nincs ...
Zöldborsófőzelék - Vicikó konyhájából
A zöldborsófőzelék nagyon sokunk kedvece. Én így készítem, mi így nagyon szeretjük. Rendkívül gyorsan elkészül, és a finomsága mellett ez az előnye nem törpülhet el :-)) Szerintem ...
Még több top recept
Friss receptek
- Óriás ravioli paradicsomszószban
- Márványsajtos brokkoli
- Tejszínes krumpli
- Halloweeni sajtos pókháló
- Kolbászos-gombás rizs egyszerűen és gyorsan
- Zalai kelt rétes
Még több friss recept



















