2020.11.30.
Klasszikus amerikai receptek másképp
Az amerikai ételekről általában az jut eszünkbe, hogy egészségtelenek. Ez nem feltétlenül igaz, nagyon próbálkoznak, hogy egészségesebben éljenek. Én most három példát hoztam.
Régi szakácskönyveket és háború előtti recepteket olvasva gyakran elszomorodom azon, hogy a magyar konyha mennyivel változatosabb volt régen, és hogy negyven év rossz szokásait húsz év alatt sem sikerült levetkőznünk. Ilyenkor - rosszmájúan - megnyugtat a tudat, hogy ezzel Amerika sincs máshogy. 53 év telt el azóta, hogy Julia Child és Simone Beck híres szakácskönyve megjelent, az amerikaiak pedig szeretik ezt a dátumot, és úgy általában Julia Childot - a francia társszerzőt konzekvensen kihagyva - a gasztroforradalom úttörőjének nevezni.

A juharszirupos kókuszos macaroon receptjéért kattints ide!
Mivel a könyv nálunk nem kapható, és a filmen kívül nem is nagyon hallani erről a hölgyről, dióhéjban csak annyit, hogy ő volt az, aki behozta az igényes otthoni étkezés fogalmát. Már említettem, hogy egy alapvetően munkamániás népről van szó, akiknél az étkezés, mint szociális érintkezés kimerül a kerti grillpartiban, és sokkal szívesebben járnak csoportosan meccset nézni és baseballozni - a terített asztal feletti órákon át tartó nyammogást és hangos hümmögést meghagyták a franciáknak meg az olaszoknak. Ebben nincs semmi furcsa - az országot olyan emberek alapították, és olyanoknak nyújtott új hazát évszázadokon át, akik a létminimum szélén éltek, akiket üldöztek, vagy nem hagytak a szokásiknak megfelelően élni - természetes, hogy egy aktív, harsány nemzet vált belőlük. Hiába, ők a világ olvasztótégelye.
Az ötvenes években odáig fajult ez az egyszerűség és az európai értelemben vett étel élvezetének mellékvágányon hagyása, hogy egy átlag amerikai szakácskönyv gyakorlatilag csak konzerv alapanyagokkal dolgozott. Ekkor került a képbe ez az enni és főzni imádó, nagyhangú diplomatafeleség - az ő Juliájuk- , akinek tíz éven át íródott szakácskönyve egy csapásra megváltoztatta az amerikaiak ételhez való hozzáállását.

A pb&j falatok receptjéért kattints ide
Ezek a trendek általában felülről indulnak, így a keleti és nyugati parti menti értelmiség hamar megtanulta a boeuf bourgignon nevét és hogy hogyan kell jó baguettet sütni, de az ország ennél jóval nagyobb - az ötvenes évek kultikus jegyei még ma is nagyon könnyen felfedezhetőek Amerikában. Természetesen több reformmozgalom is kialakult az ősasszony porondra lépése óta, jelenleg is zajlik egy elég jelentős: ide tartozik az összes "olvass ki egy könyvet két falat között, építs házat tojáshéjból, termessz zöldséget a panelban, fogadj örökbe egy őstermelőt" mozgalom, amelynek magam is lelkes híve vagyok - innen, Kaliforniából indult, és hála az égnek nálunk is érezteti már a hatását.
És innen indult - mert hát honnan máshonnan - egy másik mozgalom is, ami szintén megtalálható nálunk is, és amelyet a biomama életformával ellentétben leginkább csak mosolygó külső szemlélőként figyelek. Ez pedig az a mozgalom, amely a tradicionális alapanyagok "egészségesebb" verziójának használatáért kardoskodik.
A dolog nagyon leegyszerűsített gyökerei onnan erednek, hogy a jóléti társadalmakban élők gyakorlatilag túlzabálták magukat hússal, finomítatlan fehér cukorral és fehér liszttel, az általuk okozott civilizációs betegségeknek pedig kb. annyi ember esik áldozatul évente, mint egy gyors lefolyású pestisnek a középkorban. Sokak számára a megoldás a hagyományos étkezés elhagyása volt - lett sok vegánk, vegánunk, olyanok, akik nem fogyasztanak glutént, és az előbbiek végtelen kombinációi. Amivel semmi baj nincsen, tisztelek mindenkit, aki megtanult hús-, liszt- vagy éppen tejtermékmentesen élni, és hiszem, hogy ezek nélkül is lehet nagyon finomat főzni.

A kókuszpalacsinta receptjéért kattints ide!
A félmosollyal álcázott tamáskodás akkor szokott megjelenni, mikor az emberek megpróbálják a dolog legegyszerűbb végét megfogni, és ahelyett, hogy kevesebb húst, kenyeret, pékárut, cukrot és zsírt vennének magukhoz, a már meglévő rossz szokásikat álcázzák alternatív alapanyagokkal. Eklatáns példája ennek - a számomra alapvetően szimpatikus - paleo-életmódba kevert apró kis modernizáció, a mandulaliszttel készült paleo torták és muffinok - még szerencse, hogy a muffin már Kolombusz előtt is menő volt. Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy ez csak egy kényelmes félmegoldás - mint mozgólépcsőn menni az edzőterembe. Félreértés ne essék, az egyik legjobb dolog új alapanyagokkal kísérletezni, elhagyni sok fölös kalóriát és zsírt, ha attól még finomabb lesz az étel, és valóban hasonlít az eredetire.
Na de nem akarok senkit megbántani, olyannyira nem, hogy ki is próbáltam párat a szóban forgó receptek közül. Volt már egyszer egy hasonló kísérletem, de most kifejezetten népszerű fogásokat kerestem alternatív alapanyagokkal. Az amerikai gyerekek egyik kedvenc reggelije, iskolai tízóraija az úgynevezett pb&j, vagyis peanut butter and jelly szendvics - a filmekből jól ismert fehér kenyér mogyoróvajjal és lekvárral. Tuti energiabomba, olcsó alapanyagokkal. A tápértéke is jó alacsony. Első versenyzőmnek ő a megihletője - a kis zabfalatokat a mogyoróvaj tartja össze, a tőzegáfonya pedig a lekvárt hivatott pótolni. Teljesen vegán, sőt, még gluténmentes is.
A második egy macaroon - nem keverendő össze a franciák trenddesszertjével - tulajdonképpen nem más, mint egy kókuszos habcsók. Az amerikaik imádják, legalábbis erre következetek abból, hogy minden boltban be lehet szerezni a gyári változatot. Az eredeti természetesen nem kevés cukorral készül, én ezt juharsziruppal pótoltam, amitől persze pont annyira hizlal, ugyanúgy megdobja a cukorszintet, de jobban esik a tudat, hogy a fehér halál nincs benne.

A kókuszos macaroon receptjéért kattints ide!
A harmadik reform klasszikom a brunch-ok elmaradhatatlan tartozéka, az amerikai palacsinta lett kókuszliszttejjel, kókuszliszttel és kókuszolajjal.
A pb&j falatkák kicsit szárazak lettek, ennek ellenére elfogyott, és aláírom, hogy egy gyerek uzsonnatáskájában jobban mutat, mint a megszokott szendvics. A kókuszcsókok egyenesen bitang jók lettek, és azért az extra ízért, amitől ilyen finom lett, a juharszirup felelős - ezt a darabot szeretettel ajánlom mindenkinek. A palacsintám nagyon szép lett, ízre viszont egyáltalán nem hasonlított az eredetihez. Egy durván kókuszízű, szivacsosan puha valamit kaptam, ami nekem nagyon nem csúszott.
Persze lehet, hogy csak nem vagyok eléggé hozzászokva az alternatív alapanyagokhoz, de inkább arra gyanakszom, hogy pontosan tudom milyennek kéne lennie - és ha az, akkor miért akar annak látszani? Ha van kedvetek, próbáljátok ki őket. Vagy, csak egyetek kevesebbet általában, akkor nem lesz probléma, ha nagy néha lecsúszik valami cukros-lisztes desszert, amiben még tejtermék is van.
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














