2020.11.30.
Klasszikus magyar édességmárkák, amelyek már külföldi kézben vannak
Sok-sok kedvenc édességünk felidézi gyermekkorunkat. Klasszikusan magyarnak gondoljuk őket, de az a helyzet, közülük nem egyet már külföldi multik gyártanak.
Számtalan olyan édességmárka van, amelyet lehet, éppen azért emelünk le a polcról, mert a neve otthonosan, talán kicsit nosztalgikusan is cseng. A Balaton szelet, a Győri keksz, a Túró Rudi mind-mind ismerős, kedves csemegéink. Bizalmunkat, kötődésünket feltehetően erősíti az is, hogy ezek a márkák magyarok. A valóság azonban ennél kiábrándítóbb. A fent felsorolt magyarnak tűnő termékek valóban hazai árukként indultak, de a rendszerváltást követő privatizációs folyamatok következményeképpen manapság már külföldi élelmiszermultik a tulajdonosaik. Több gyár változatlanul idehaza működik, és magyar munkaerőt foglalkoztat, de vannak olyan termékek is, amelyeknek a gyártását külföldre vitte a tulajdonos.

Bauer Sándor - 1959 / Fortepan
Ezek a külföldi cégek igazi nagyágyúk, és rengeteg márkát birtokolnak világszerte. A Forbes a világ legtöbbet érő cégeit összesítő 2018-as listáján a svájci Nestlé az ötvenharmadik helyet szerezte meg. Ez a cég 198 ország 2000 márkáját birtokolja, köztük olyan hazai finomságokat is, mint a Balaton szelet vagy a Boci csoki.
A Győri Keksz termékei
Az elsőként 1991-ben privatizált Győri Keksz tulajdonosa 2007-ben végül a Kraft Foods amerikai cég lett, majd 2012-ben a cég kettévált, és létrejött a világ legnagyobb snacktermékeket forgalmazó vállalata, a Mondelez International.
A cég a Győri Keksz több termékének termékét Lengyelországban és Szlovákiában gyártja. Az Albert keksz, a Pilóta keksz, a Győri Édes és a JóReggelt! is a cég portfóliójához tartoznak.
A cég székesfehérvári gyárában olyan édességeket is gyártanak, amelyeknek egy részét nem is forgalmazzák a magyar piacon.
Sport szelet
Az egykori Népstadion megnyitásával együtt jelent meg a piacon a Sport szelet 1953-ban, és a rumos-kakaós íz hamar elnyerte a vásárlók tetszését. A Csemege Édesipari vállalat is 1993-ban a Kraft Foods „kezébe került”, majd jogutódja, a Mondelez International lett a gyártó.
Boci csoki
Az egykori, Szerencsen üzemelő Magyar Kakaó és Csokoládégyár Rt. egyik húzóterméke volt az 1927-ben piacra dobott Boci csokoládé. Az időközben Szerencsi Édesipari Vállalatra átkeresztelt cég és az ikonikus magyar csoki is a Nestlé tulajdonában van 1991-óta.
Balaton szelet
A Balaton szeletet 1950-ben kezdték el gyártani a Szerencsi Csokoládégyárban, ám a csokit 1968-ban már Győrben készítették. A csoki a privatizációt követően a Kraft Foods-hoz került, ám 2008-ban megvette a Nestlé.
Szerecsen étcsoki

A Szerencsi Csokoládégyár 1979-ben / A Magyar Rendőr képe / Fortepan
Minden nagymama konyhájában lapult egy-egy tábla Szerecsen étcsoki, amely végül különböző sütemények tetején végezte. A Szerencsi Csokoládégyár privatizációjával a Szerencsi márka termékei is a Nestléhez kerültek.
Pöttyös Túró Rudi
A Túró Rudi történetéről nemrég jelentettünk meg egy hosszabb írást, de annyit elárulunk most is, hogy 1968-ban kezdték el gyártani az orosz mintára készült terméket az Erzsébetvárosi Tejüzemben. Innen a gyártás később Mátészalkára került. A Túró Rudi védjegy a rendszerváltásig a Tejipari Tröszt tulajdonában volt. Később a védjegy a holland FrieslandCampina Hungária Zrt.-hez és a francia Danone-hoz került, majd a Danone-tól a magyar Sole-Mizo Zrt. vette meg. A Túró Rudi kifejezést a FrieslandCampina egészen változatos formákban levédette, így hiába köznevesült régóta a „túrórudi” szóösszetétel, nem lehet oly módon termékek azonosítására használni, mint például a „vaj” szót.
Érdemes megjegyezni, hogy noha a Szerencsi Csokoládégyárat sem kerülte el a privatizáció, a közelmúltban akadtak olyanok, akik a márka klasszikus ízeit szerették volna föleleveníteni. Az 1996-ban alapított Szerencsi Bonbon Kft magyar magánszemélyek tulajdonában van, és 2014-ben150 millió forintos üzemcsarnokkal bővült.
Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?
Tudtad, hogy az eredeti Túró Rudi OROSZ? Megkóstoltuk!
Legújabb receptek
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Lúdlábtorta klasszikusan
A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...
Krémes extra csokis muffin
Ezzel a recepttel többet kísérletezgettem, először gluténmentesen készítettem (egy vendég miatt). De muszáj volt simán is elkészítenem, így egy kicsit variáltam az adagokon és így ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Címlapról ajánljuk
Mikor feküdj le, ha óvnád a szíved? A szakértők szerint...
Mikor érdemes lefeküdni, ha az egészséged is szem előtt tartod? Megmutatjuk, mit tudunk az alvásidő, a rendszeres alvási rutin és a vérnyomás kapcsolatáról.
Nosalty Mit főzzek ma? Erdélyi zöldségkrém és gombócleves készül házi,...
Hibátlan receptek Erdély mélyéről melengető ízekkel, zöldséges, füstös mártogatóssal, húsos csorbával és szilvalekváros papuccsal.
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Kétezer éve így fűtenek Koreában, és radiátor nélkül sem fáznak
Ez a többezer éves koreai fűtési módszer tényleg nem mindennapi... ismerjétek meg ti is!
Top Receptek
Sajtos roló
A családunkban mindenki nagyon szereti. Ünnepi alkalomnak számít, ha csinálok. Ilyenkor más sütemény nem is kell, amíg ez el nem fogy, de nagyon hamar kiürül a tányér.
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Magyari-féle cigánypecsenye
Még több top recept
Friss receptek
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
- Magyari-féle cigánypecsenye
Még több friss recept














