Eszcájg

2020.11.30.

Köles - gluténmentes és finom!

Dávid profilképe Dávid

Végre egy tisztességes menza a városban, és az már csak bónusz, hogy minden egyes ételük 100%-ig gluténmentes!

Rengeteg hely van a városban, ami rajta van a "ki kell próbálnom" listámon. Azonban bármennyire is igyekszem mindet végigenni, a jó helyek száma nem hogy csökkenne, hanem konstans szaporodik. A Köles is már egy ideje ott figyelt, de eddig valamiért elmaradt a látogatás. Ezért is jött kapóra az Orbit Gasztro Sikerdíj, amelynek közönségszavazását megnyerték, hiszen így, zsűritagként, ”kötelességem” volt felkeresni őket.

Orbit Gasztro Sikerdíj

Számos jobbnál-jobb gasztrovállalkozás létezik, ezért az Orbit elhatározta, hogy közülük megtalálják a legjobbat! A közönség szavazatai alapján az öt legjobbnak ítélt helyet teszteli a zsűri, többek között én is, mégpedig étel, dizájn és hangulati szempontból.

A Köles közel egy éve üde színfoltja a budapesti menzakínálatnak, és ez utóbbi a szó legjobb értelmében értendő. Azaz nincsen fix étlap, az állandó rostonsültek és saláták mellett igyekeznek minden nap valami újat kínálni a vendégeknek, mindezt nagyon is barátságos árakon. De van ám egy sokkal fontosabb tulajdonsága is a Kölesnek: itt minden egyes étel gluténmentes! Jelen állás szerint ők az egyetlen ilyen hely a városban, legalábbis akik bátran felvállalják. Mert ez a jól elkapott divathullám meglovagolása mellett egy hatalmas felelősség is egyben. A paleo-őrület egyik utórezgése a gluténmentes diéta-trend is, na de emellett ugye rengeteg olyan ember is akad, akik valóban egészségügyi okokból kényszerülnek mellőzni étrendjükből. Ez pedig nem játék, mert akár komoly tünetei és következményei is lehetnek egy-egy rosszul megválasztott ételnek.

Nem meglepő, hogy kezdetben a Kölessel szemben is bizalmatlan volt a közönség. De jól állták a sarat, és nem csak azt bizonyították be, hogy gluténmentes a főztük, hanem hogy finom is! Bevallom, a magam részéről nehezen tudok azonosulni az egyes táplálkozási irányzatok szokásaival és ételeivel, legyen szó a vegán, a már említett paleo vagy éppen a nyers étkezésről. Elképzelhető, hogy ez is az oka annak, hogy sokáig nem tudtam kihúzni a bakancslistámról a Kölest, mert miért mennék gluténmentes étterembe, ha nekem semmi bajom nincs vele? Nos, a választ nagyon hamar megkaptam!

Szombati napon jártam nálunk - ami ott közel sem a csúcsidőszak, hiszen itt inkább a hétköznapi ebédidős sáv az, ami pörög – , és még ekkor is annyi izgalmasan hangzó étel gőzölgött az üvegbúra mögött, hogy vacillálnom kellett rendesen, melyiket kérjem. Aztán végül nyilván a marharagut választottam, ami mediterrán fűszerezést kapott, és mellé jött még három méretes kölesgolyó, rá pedig egy adag illatozó gremolata. A ragu szaftja kicsit hígra sikerült, de ezt tökéletesen elfeledtette az omlós és puha hús élménye. Fűszerezésben én kicsit bátrabb lettem volna, de ez azonban már ízlés kérdése. Hozzá köretnek a hely specialitását kértem, a foodball-t, ami tulajdonképpen egy ropogós gabonakrokett. Igen masszív jószág, úgyhogy annak ellenére, hogy nagyon finom, a három darab több mint bőséges adag.

Megkóstoltam még a bazsalikomos zöldborsólevest is – teljesen korrekt, azt kapja az ember, amit vár. Na és nyilván nem mentem el desszert nélkül sem! A zárás is egy köleses fogás lett, méghozzá egy kókusztejes kölespuding. Mondjuk, hogy miért puding, azt nem teljesen értem, mert formailag igen távol áll tőle, révén ez egy desszertgolyó. Ízében engem a törököknél kapható tejberizsre emlékeztet, és kérhetjük mákba vagy kókuszba forgatva, de a legnagyobb jóság akkor is a hozzá kínált házi lekvár! Nálam amúgy is az eperlekvár a favorit, és ezzel is érkezett a kókuszos golyóm, szóval engem ezen a ponton már végképp meggyőztek.

A belső kialakításon szerintem még lehetne csiszolni és finomítani, mert tulajdonképpen ez az egyetlen negatívum, amit fel tudok nekik róni. A kaja ár-érték arányban kiváló, a hely hangulata szuper, a kiszolgálás és a lányok nem csak kedvesek, de igen segítőkészek is bármilyen kérdésben. Mindezeken felül nemcsak gulténmentes étkezést gyakorlóknak ajánlott a hely, hanem mindenkinek, aki kiszaladna egy korrekt ebédre az irodából!

Étel: 5Dizájn: 3Hangulat: 5

Végső pontszám: 4

Köles A Reform Konyha

1073BudapestKertész u. 41

Nyitva tartás:Hétfő - Péntek: 11:00 - 28:00Szombat: 10:00 - 15:00

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

cinnamon-roll-amerikai-fahejas-csiga

fahéjas csiga

Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga

Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept