2020.11.30.
Komoly árat kell fizetnie annak, aki asztalt foglal egy étterembe, és nem megy el
Mostantól komoly árat kell fizetnie azoknak az embereknek Párizsban, akik nem jelennek meg időben abban az étteremben, ahol asztalt foglaltak.
Párizsi kávézók és éttermek tucatjai csatlakoznak a hotelek és vendégházak által már rég bevett kezdeményezéséhez, és egészen magas összegű felárat számolnak fel azon vendégek számára, akik éttermi asztalfoglalásuk során késnek, vagy nem jelennek meg a megbeszélt időpontban.

Furcsa mód a francia főváros lakói egyáltalán nem idegenkednek az új szabályozástól, amely szinte ugyanúgy működik, mint amikor az ember hotelszobát foglal: az internetes asztalfoglalás során az étterem elkéri a vendég bankkártya adatait is, így biztosítva egyfajta letétet a biztos megjelenéshez.
Több éttermi vezető szerint azért van szükség erre az eljárásra, mert sok vendég egyáltalán nem veszi komolyan az asztalfoglalást, ezzel pedig rengeteg kiesést okoznak még legnépszerűbb éttermek bevételében is.

A párizsi Tour d'Argent étterem
A financiális veszteség amelyet a meg nem jelenő személyek okoznak, akár a teljes éves bevétel 30%-át is elérhetik. Az új, foglalási díjas rendszerhez rövid idő alatt 245 étterem csatlakozott.
És hogy mennyibe kerül egy főnek az, ha nem veszi komolyan a foglalását? A neves Tour d’Argent étteremben a halasztás egy fő számára ebédidőben 100 euró (32 ezer forint), vacsoraidőben viszont ennek duplájába kerül (64 ezer forintba) , ha valaki nem veszi komolyan az étkezést.
EZ IS ÉRDEKELHET:
Ezeket olvastad már?
Alig várjuk ezt a savanyú uborkából készült chipset!
Lehet, hogy megszületett végre az "egészséges" csipsz? Vagy legalábbis egészségesebb, mint az átlag fajták...itt az ecetes-kapros savanyú uborkából készült csipsz!
Itt a spárgaszezon, megmutatjuk, hogyan válaszd ki a legfinomabb zöldséget!
Végre itt a spárgaszezon, áprilistól június végéig szinte bárhol frissen beszerezhetjük ezt a finom és sokoldalú zöldséget. Levesbe,köretnek vagy főételnek, tuti befutó lesz!
41 éve dolgozik a KFC-ben ez az aranyos néni, és...
Több mint 5 millió dobverőt szolgálhatott fel 41 év alatt egy 68 éves angol hölgy a KFC-ben, aki még nem szándékozik nyugdíjba menni.
5 konyhai baki, amivel egy tágas konyha is rendetlenné válhat
Valószínűleg a következő hibák némelyikét te is elköveted a konyhában, de ha egy kicsit jobban odafigyelsz, nem kevés helyet szabadíthatsz fel.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















