2020.11.30.
Konyakmeggy, szegfű és fehérnemű az Aranypókból - Így ünnepeltük volna a Valentin-napot a Kádár-korszakban
A rendszerváltás előtt még nem hallottunk a szerelem ünnepéről, és egészen más számított luxusnak, mint ma. De már akkoriban is megadtuk volna a módját az ünneplésnek.
Csokoládé, virág, parfüm, mozi, vacsora, ágyjelenet – ha a Kádár-korszakban lett volna Valentin-nap, jó eséllyel ugyanaz lett volna a forgatókönyv, mint most. És persze, olyan is lett volna, aki a háta közepére nem kívánja az egészet, és helyette a Szomszédokat nézte volna otthon, fittyet hányva Cupidóra.
A rendszerváltás előtti évtizedekbennem adtunk akárkinek akármikor konyakmeggyet. Jeles alkalmakkor, karácsonyra vagy születésnapra fektettünk be egy-egy doboz alkoholba áztatott, csokoládéba burkolt meggybe. De ha lett volna Valentin-nap, egészen biztosan konyakmeggyel is kifejezésre juttattuk volna az érzéseinket.
A bonbon mellé virág is jár, ami mi más is lehetett volna, mint szegfű?! Sokunkban élénken él még a szegfűcsokrok illata, mivel a névnapokra, évfordulókra rendszerint szegfűből állt a standard csokor. Bár akkoriban ez számított a legkommerszebb virágnak, tény, nem hervadt el egykönnyen, sokáig szép maradt a vázában.
Az a férfi, aki igazán ki akart tenni magáért, biztos, hogy a virág és a bonbon mellé kölnivizet is vásárolt volna. A pusztító Krasznaja Moszkva, vagy a lágyabb, de még mindig bivaly erős Alba Regiaközül válogathattak volna.
Persze, a férfiak sem maradtak volna ki a jóból: méltó Valentin-napi ajándéknak számított volna egy üveg Pitralon, aminek az illatát még ma sem tévesztjük össze semmivel. A sportosabb, divatozni vágyó férfiaknak pedig Derby-vel kedveskedtünk volna.
Az a nő, aki ki akart volna tenni magáért, biztos, hogy a szerelmesek napja előtt az Aranypókot is meglátogatta volna.**Aki a rendszerváltás előtt igényes és csábító fehérneműket akart viselni, az Aranypókban vásárolt,**ahol készséges és szakértő eladók várták a minőségi alsóneműkre vágyókat.
Azelőtt moziba mentünk volna, és egy Alain Delon, Jean-Paul Belmondo, vagy Sophia Loren filmre váltottunk volna jegyet, ahol még azon izgulhattunk, nehogy egy nyurgább, vagy éppen egy konttyal divatozó néző beüljön elénk. A lépcsőzetes sorok akkoriban még álomképek formájában sem léteztek.
A romantikus este fénypontja egy olyan vacsora, ahol rántott húst, brassóit, fasírozottat, vagy csirkepaprikást ettünk volna csalamádéval. Ha nem étterembe, akkor egy presszóba ültünk volna be, ahol franciakrémest, vagy zserbót kérünk egy jó erős feketével. A tejeskávé és a különböző színes, szagos, leheletvékony tortaszeletek akkoriban még jóformán értelmezhetetlenek voltak.
Az estét pedig mi mással, mint romantikus zenével, egy kis konyakkal vagy likőrrel, és egy andalgós melódiával zártuk volna. Akkoriban szalagos magnetofonból Szécsi Pál, Németh Lehel, vagy Zalatnay Cini számai fűtötték fel a hangulatot, az este további része pedig Valentin-napon a bonellrugós ágyon folytatódott volna, ahol a ruha alól elővillan az Aranypókban vásárolt fehérnemű.
Ezeket olvastad már?
Így nézett ki a nappalink a Kádár-korszakban
A piros, műbőr ülőgarnitúrán, a fali subaszőnyegek alatt a képcsöves tévé villózó fényében minden szebbnek tűnt. A ti nappalitok is így festett?
WU2, Camea és Opera - Szépségápolás a rendszerváltás előtt
A rendszerváltás előtt a kozmetikai piac is küzdött áruhiánnyal, épp ezért nagy becsben tartottuk az illatos szappanokat, krémeket és kozmetikumokat.
Ilyen volt az élet a Kádár-korszak paneljeiben
Az apró fürdőszobák, a strangcsövön terjedő hangok és a panelek közötti játszóterek sokunk gyerekkorát meghatározták. Neked milyen emlékeid vannak a panelekről?
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Nosalty Mit főzzek ma? Nem klasszik krémes bableves, részeges csirke...
Senki se maradjon éhesen! Fodros keles bableves, parmezános csirke és csinos sütőtökös linzer készül ma kis konyhánkban.
Nosalty Heti Menü: az ősz színe-java sűrű, melengető levessel, pörkölttel,...
Fahéjas, körtés, almás, diós és kürtős édességek, sütőtökös, gombás, sajtos, zöldséges és húsos főételek, no meg sűrű, gazdag lélekmelegítő levesek várnak a heti menüben. Ugye velünk tartotok ebben a hét napban is?
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
További cikkek
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


























