2022.06.11.
Így turbózd fel a konyhád stílusát olcsón
Néha csak néhány plusz kiegészítőre van szükséged ahhoz, hogy feldobd az otthonod stílusát. Nincs ez máshogy a konyha esetében is – most olyan tippeket mutatunk, melyek által szinte fillérekből felturbózhatod konyhád külsejét.
Nem akarod teljesen felújítani a konyhád? Feldobnád egy kicsit a stílusát, de nem tudod, hogyan? Segítünk! A konyha kétségtelenül a legdrágább helyiség a házban, amelyet ha a semmiből akarunk felújítani, akár milliókat is költhetünk rá. A szekrények, a háztartási gépek, a csempék, a munkalapok, a mosogatók, a csapok és a padló között még számos dolognak funkcionálisnak és strapabírónak, valamint stílusosnak és vonzónak is kell lennie.
A konyhafelújításra összegyűjteni a pénzt akár évekbe is telhet, néhány ügyes húzással azonban saját kezűleg, olcsó de látványos változtatásokkal mi magunk is kedvünk és ízlésünk szerint javíthatunk konyhánk külsején, íme néhány tipp, hogyan.
A szekrények
A szekrénysor foglalja el a legtöbb helyet a konyhában, ezzel a legnagyobb hatást gyakorolva a helyiség általános megjelenésére. Amíg viszonylag jó állapotban vannak, érdemes megtartani őket. A legegyszerűbb megoldás, amit megtehetsz, az az, ha lefested a konyhaszekrényeket.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
BA3 PAINTING & RENOVATIONS (@ba3_painting) által megosztott bejegyzés
Persze amennyire költséghatékony, annyira időigényes a feladat, és fontos, hogy jó minőségű festékeket válassz, ráadásul tudd, milyen anyaggal van van dolgod. Mindenképpen járj utána, fóliázott MDF vagy laminált konyhabútorral van dolgod, eszerint kell megtalálni a megfelelő eljárást, amivel eltávolíthatod a festéket. A konyhabútort festés előtt mindig tisztítsd le (zsíroldóval, vagy kétszer-háromszor ecet, víz és szódabikarbónás súrolóval). Válassz jó minőségű ecsetet, és annak is érdemes utánajárni, milyen típusú festék a legmegfelelőbb az adott felületre.
Tudjuk, sok utánajárást igényel a feladat, szerencsére azonban rengeteg magyar nyelvű oldal van, ahol a különbözőféle anyagokra festékeket és festési eljárásokat ajánlanak sok esetben profi festők.
Ez az előtte-utána fotó is nagyon sokatmondó:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Rethunk Junk by Laura (@rethunkjunk) által megosztott bejegyzés
A mostani konyhatrendek alapján egyaránt divatosak a sötét színek és a világosabb pasztell árnyalatok is. Mi jó szívvel ajánljuk a sötét tengerkéket és a sötétzöld árnyalatokat is, ezek kevésbé koszolódnak és sokáig kitartanak, mutatósak, és az sem baj, ha nem a legszebb, egyenletes és egyenes ecsetmozdulatokkal festesz, szabadjára engedheted a kezed és a fantáziád is.
Még olcsóbb, de mutatós tipp: ha most nem fér bele a keretbe egy teljes festés, válassz ki új fogantyúkat, szekrény gombokat, amelyek önmagukban is képesek teljesen feldobni a konyha összképét.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Mosaic Art House (@mosaicarthouse) által megosztott bejegyzés
A csempe és a fal
A falak fő vizuális eleme a konyhai csempe és fal. Az egyszerű négyzet- vagy téglalapalakú, visszafogott színű csempék mindig nyerőek, ráadásul a metrocsempe mellett most újra divatosak a pepita csempék is.
Na de lássuk be, csempézni egy vagyon, éppen ezért két tippünk van: a csempetisztítás csodákra képest, egy ráérősebb hétvégén fogkefével és súrolószerrel (igen, most nem viccelünk) csempéről csempére érdemes végigmenni, valamint a fugatisztítás is csodákra képes. Ha igazán belevaló és kreatív vagy, a régebbi, egyszínű csempékre akár mintákat is festhetsz, például úgy, mint itt:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Portuguese Tiles - Hand Painted Tile Murals (@portuguesetilesuk) által megosztott bejegyzés
Ezen felül egy tisztasági festés, vagy a fal színének teljes átfestése is látványos megoldás, ha nem fér bele a teljes felújítás. Ehhez nem muszáj feltétlenül csak fehér színt használnod, a tört fehér árnyalatok és a halvány pasztell színek széles skálája bevethető lehet. Egy friss, melegebb árnyalatú rózsaszín vagy barack akár csak az egyik falon is, de nagyon fel tudja dobni a helyiséget.
A világítás
Mindannyian tudjuk, hogy a világítás mindent megváltoztat egy helyiségben, és csak azért, mert a konyha funkcionálisabb helyiség, ez nem jelenti azt, hogy a világítást kevésbé kellene figyelembe venni. A durva megvilágítás nem fog kedvet csinálni a főzéshez.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
AristocraftKitchens.bedrooms (@aristocraftkitchens.bedrooms) által megosztott bejegyzés
Attól függően, hogy mennyi helyed van, próbáld meg zónákra bontva megvilágítani a konyhát. A társas, nagyobb tereknek alacsonyabb, barátságosabb világításra van szükségük, a munkalapoknak és a mosogatóknak felülről fókuszált, erősebb fény kell.
A kiegészítők
A legolcsóbb megoldás a konyha felfrissítésére, ha egyszerűen vásárolsz néhány új eszközt és kiegészítőt: egy olyan egyszerű dolog, mint a sütő fogantyújára tekert színes konyharuha, vonzza a tekintetet, csak úgy, mint egy konyhába kirakott bekeretezett poszter. Utóbbiból az interneten rengetegféle mutatós darabot találsz, mi leginkább a recepteket és ételeket ábrázoló grafikákért vagyunk oda, melyek sok esetben egy-egy ország ikonikus ételét mutatják be.
A kisebb bútorok, polcok és rekeszek extra tárolóhelyet biztosíthatnak, segíthetnek rendet tenni azokban a dolgokban, amelyek általában a munkalapot terhelik: egy kis zsúrkocsival rendszerezhetjük a kéznél lévő dolgokat, de egy fali polc is rendet tehet a tányérok és bögrék között. Ne félj akár külön szőnyeget tenni a konyhába, melyek színükkel és anyagukkal is feldobják a helyiséget.
Még több lakberendezés:
- 8 növény, ami a legjobb választás az igazán trópusi hangulathoz
- 5 dolog, amire figyelj, ha növényekkel dekorálnád a konyhád
- 8 lakberötlet olyan konyhákhoz, amelyek egyben étkezők is
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














