2021.12.15.
Erre figyelj a konyhában, ha nem akarsz veszíteni az izmaidból
Ahogy telnek az évek, egyre nehezebb lesz megtartani az izmainkat, pedig a megfelelő izommennyiség nagyon fontos az egészséges élethez, sőt, még akár segíthet tovább élni is. Egy friss kutatás szerint sokat segít az idősödéssel járó izomvesztés lassításában az, ha elegendő tápanyagot fogyasztunk.
Egy friss kutatás szerint, ami a Scientific Reports szaklapban jelent meg, a megfelelő tápanyagok bevitele nemcsak a szív, az agy és a bélrendszer egészségére nézve fontos, hanem az izomtömeg megtartásához is hozzájárul. Az, hogy mennyi izmunk van, közvetlenül összefüggésben áll az anyagcserénkkel, a mozgékonyságunkkal, és összességében az egészségünkkel is. Az évek előrehaladtával egyre nehezebb nemcsak izmot építeni, de megtartani is azt, ezért fontos, hogy tápanyagokon keresztül minél inkább támogassuk a folyamatot. Az idősödéssel járó izomvesztést, ha felgyorsul, szarkopéniának hívják, és jelentős egészségügyi kockázatokat hordoz magával, beleértve a mobilitás elvesztését is.
A fent említett tanulmányhoz kutatók 1211, 65 év feletti résztvevőt vizsgáltak meg Szingapúrban. Azt találták, hogy több tényező is hozzájárul az izomvesztéshez, beleértve a társadalmi-gazdasági helyzetet és a krónikus betegségeket, de különösen figyelemre méltó a rossz táplálkozás szerepe.

Erre figyelj a konyhában, ha nem akarsz veszíteni az izmaidból
Ez részben az úgynevezett „öregedési étvágytalanságnak” tudható be, ami az élelmiszerfogyasztás csökkenését eredményezi. Ez egy természetes jelenség, az idősödéssel együtt jár. Amikor ez megtörténik, előfordulhat, hogy az idősebbek nem kapják meg a szükséges tápanyagokat, ami azt jelenti, hogy hamarosan gyors izomtömeg-vesztés következhet be.
Az izomtömeg fenntartása olyan stratégiákkal, mint a rendszeres testmozgás és a tápanyagdús ételek fogyasztása nemcsak az általános egészséghez járul hozzá, hanem még az élettartamot is növelheti. A Journal of Bone and Mineral Research című folyóiratban megjelent tanulmány szerint az izomtömeg-csökkenés összefüggésben állhat a korai halálozással.
A szarkopénia nem elkerülhetetlen, és a megfelelő táplálkozáson kívül még olyan életmódbeli szokásokkal is visszafordítható lehet, mint a testmozgás vagy a dohányzás mellőzése. Ez a tanács nem csak a középkorúak és idősebbek számára hasznos – minél korábban kezdi az ember, annál több izomtömeget őriz meg az életkor előrehaladtával.
Még több életmódcikk itt:
- Így változtat az étvágyadon a fogyás
- Zsírszegény vagy zsíros tejet igyon a gyerek? Itt a válasz!
- Egyre jobban értjük, mi áll a túlevés mögött
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














