2022.06.24.
Hol a citrom helye? A hűtőben vagy a pulton?
Megvan az a szokásunk, hogy szeretünk mindent bepakolni a hűtőbe, csak úgy, a biztonság kedvéért. Biztosan jó ez? És mi a helyzet a maradék fél citromokkal?
Tudjuk, hogy ha az élettől citromokat kapunk, akkor jóval többet tudunk csinálni belőle, például ilyen citromtortákat vagy citromos darafelfújtat. Sőt, már azt is meg tudjuk oldni, hogy ne kelljen az egész citromot felvágni, ha csak pár csepp citromlére van szükségünk! Azonban felmerül a kérdés, hogy amíg elkészülnek ezek a finomságok, miként is kellene tárolni a citromokat? Utánajártunk!

Hol a citrom helye? A hűtőben vagy a pulton?
A hűtő a legjobb?
Igen. Ahogy a legtöbb gyümölcs esetében, a citromot is a legjobb a hűtőben tárolni. A pulton is hagyhatod őket persze, de akkor nem fognak olyan hosszú ideig elállni, és hamarabb kiszáradnak. A becslések szerint a pulton mindössze egy hetet bírnak, a hűtőben ez az idő a négyszerese, nagyjából négy hét. Ráadásul nemcsak hogy nem száradnak ki olyan gyorsan, de puhábbak maradnak, és az ízük sem veszít az erejéből.
Egy trükkel még frissebben tudod tartani a citromokat a hűtőben is: tedd be őket egy légmentesen záródó tárolóba, így bent tartod a nedvességet, ezáltal nem száradnak ki.
Persze abban sem akadályozunk meg senkit, hogy ilyen sóban eltett citromot készítsen:

Sóban eltett citrom
1adag
Idő
10p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
15
Kalória
0.5g
Fehérje
4.8g
Szénhidrát
0.2g
Zsír
Ez alól a szabály alól kivételt képeznek a még zöld citromok, amiket épp hogy érdemes kint hagyni a pulton, hogy beérjenek, majd miután besárgultak, mehetnek a hűtőbe.
Mi a helyzet a maradék citromokkal?
Ami a citrom héját illeti, sose dobd ki úgy, hogy nem reszelted le előtte! A reszelt citromhéj egy szuper ízes alapanyag, amit sokféle ételbe tehetsz, nem csak a süteményekbe!

Mennyei és frissítő
Ami a maradék fél citromokat és citromkarikákat illeti, ezeket mindenképp fedd le alufóliával, de a legjobb, ha van újrahasználható zöldségtárolód ezekhez, mivel így meghosszabbíthatod a maradékok élettartamát.
Azért ilyenkor is figyelj rá, hogy néhány napon belül elhasználd őket!
Citromos csodapite
Citromos sprotnikrém
Citromos-lazacos fusilli
Ha túl sok citromlevet csavartál ki, és nem használtad el mindet a sütihez, akkor is van megoldás, egy jól záródó dobozba, üvegbe töltsd át, így pár napig még megőrzi az ízét. Ha nem tudod ilyen gyorsan felhasználni ezt a levet főzéshez vagy sütéshez, akkor pedig töltsd jégkockatartóba, majd fagyaszd le, így nyersz még pár hónapot.
Még több tipp és trükk itt:
- Így szárítsd meg a zöldfűszereket, hogy tele legyen ízekkel a konyhád
- Így kell paradicsomot vágni trancsírozás nélkül
- Alufólia vagy sütőpapír: nem mindegy, melyiket mikor használod
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha marad, persze csak ha ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















