2020.11.30.
Konyhai gyerekszáj
Talán a kisgyermekkor egyik legvidámabb része az, hogy szülőként figyelemmel kísérhetjük a kicsik nyelvfejlődését, és közben nagyokat nevethetünk rajtuk.
Egy éves kor környékén, ahogy a gyerekek elkezdenek beszélni, érdemes állandósítanunk egy füzetkét arra, hogy följegyezhessük a legújabb nyelvi bravúrokat, amelyeket a kicsik a legnagyobb természetességgel követnek el. Nekünk is van ilyen, és időnként végiglapozgatva a legrosszabb hangulatomban is fel tud deríteni.
Eleinte csak a szavakat jegyeztük fel a füzetbe, amiket a lányom már koncepciózusan használt, de valószínűleg egy idegen ki nem találta volna, hogy miről is beszél. Nálunk pásztuta volt a káposzta, hötte a körte, menőtanár a merőkanál, leoverál az aloevera (ezen percekig kellett gondolkodnom anno, mire rájöttem, hogy mit takar).
Később jöttek az ehhez hasonló rejtvények is:
- Mi legyen holnap az ebéd?
- Hát furfangos leves!
- Hogy micsoda?
- Olyan leves, amiben virsli van meg pásztuta!
A frankfurti levesről volt szó, mi sem természetesebb. Mikor a lányomat először kínáltam vérnaranccsal, megrökönyödve nézett rám.
- Ez mi?!
- Vérnarancs, kóstold meg!
- Nem szeretném.
- Miért? Ugyanolyan az íze, mint a narancsé.
- De fáj!
Valóban, hiba volt ezt a gyümölcsöt a hivatalos nevén neveznem, hiszen a gyermekem retteg a vértől. Talán majd egyszer kiheveri, akkor majd csak pirosnarancsnak fogjuk hívni a vérnarancsot.
Egy alkalommal baráti társasággal vacsoráztunk itthon, én a lányom tányérjára egy egészen pici joghurtos salátát pöttyintettem, hogy kóstolja meg, mire ő a vérnarancsos történetből már ismert megrökönyödéssel nézett rám, és ezt felelte teljesen felháborodva: „Légy szíves, szedd le a tányéromról ezt a szutyadékot!” Hogy pontosan mi volt a problémája ezzel a szutyadékkal, és hogy egyáltalán honnan szedte ezt a szót, nem tudjuk, mindenesetre ez a mondat azóta is szállóige ennél az asztaltársaságnál.
Épp úgy, ahogy a „szörpödék” kifejezés pedig beépült mindannyiunk aktív szókincsébe, ez ugyanis a gyümölcslevekben, limonádéban előforduló rostokat jelöli. Tulajdonképpen tényleg adja magát a szó, csak arra kell odafigyelni, hogy mikor ebbe be nem avatott emberekkel beszélünk, akkor kerüljük ezeket a szavakat, mert ha egy kávézóban kérünk olyan narancslevet, amelyben nincsen szörpödék, a pincér nagyon furcsán fog nézni ránk – ezt tapasztalatból tudom.
Néhány hete vacsora közben a már majdnem 4 éves lányomat téliszalámival kínáltuk (nem először, korábban minden ellenvetés nélkül elfogyasztotta).
- Kérsz téliszalámit?
- Köszönöm, nem. Sajnos energiás vagyok rá.
- (Némi gondolkodás után) Dehogy vagy rá allergiás!
- Jó, akkor nem szeretem.
Szerencsére a családban senki semmire nem allergiás, de az unokatesóktól már hallotta ezt a kifejezést, és valószínűleg arra jutott, hogy ez az ételek visszautasításának azon módja, amit egyetlen felnőtt sem rosszal. És ebben is igaza volt.
Lassan a kistesó is beszáll a halandzsa-buliba, ma reggel például borzasztóan megörült annak, hogy a kakaóhoz hasonló dolgot tud mondani, mikor éppen kakaót szeretne, történetesen azt, hogy kaka. Jó 10 perc eltelt azzal, hogy a pici azt kurjongatta, kaka-kaka, a nővére pedig gurgulázva kacagott ezen, hiszen egy nagy négy éves óvodásnak semmi sem viccesebb annál, mintha valaki kimondja a kakaót ó nélkül. De hát tegye fel a kezét őszintén az, aki tud ennél viccesebbet.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Almás-mákos kevert süti
Ha szereted a mákos süteményeket, akkor mindenképp készítsd el! Egyszerűen és gyorsan elkészíthető ... ráadásul isteni finom!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept
















