Még egy kis plusz

2020.11.30.

Konyhai katasztrófák

Dávid profilképe Dávid

Megesik, hogy egy-egy konyhai akciónk nem úgy sül el, ahogy vártuk. Figyelem, a nyugalom megzavarására alkalmas képek következnek. Ezeket senki ne próbálja ki otthon!

Kezdetnek legyen elég egy odakozmált kenyérlepény, vagy pizza, vagy mi ez

A szerkesztőségben a héten egy igen vicces összeállításra bukkantunk, amiben a legdurvább konyhai baklövéseket szedték össze. Mi nagyon jól szórakoztunk rajtuk, így nekiálltunk keresgélni és összeszedtük a legmókásabbakat.

Még a konyhában jártas háziasszonyokkal is megesik olykor, hogy a végeredmény közel sem úgy sikerül, ahogyan azt eltervezték. Odaég az étel, nem úgy sikerül, mint ahogyan a szakácskönyvben láttuk vagy éppen valamilyen kreatív megoldásunk mégsem bizonyult annyira hatékonynak.

Félresikerült macaronok

Velem is előfordult már, hogy csalódnom kellett. A legnagyobb melléfogásom talán az első macaron sütésem volt. Sokáig kerestem a legtutibbnak tűnő receptet. Gondosan megvettem hozzá minden alapanyagok. Szigorúan betartottam a receptben leírt szabályokat, arányokat és lépéseket, de végeredmény mégis botrányos volt… Szétfolyt, puha mandulás trutyit sikerült előállítanom, mindezt közel másfél órás konyhai ügyködéssel. Természetesen a kukában végezte, mert annyira használhatatlan volt, én pedig elkeseredtem. Átkoztam magamat, amikor megvettem a drága macaronsütő készletet, mert én azt gondoltam, hogy: „Áh, biztos nem lehet olyan nehéz, ez csak valami városi legenda, ráadásul még eddig minden sikerült, miért ez ne menne!?” Hát nem ment és be kellett látnom, hogy ez a süti tényleg nem a legegyszerűbb desszert. Másnapra persze összeszedtem magam és finomítottam a recepten, majd egyre jobb macaronokat csináltam és a 3-4. sütésre tökéletesre sikerült!

És akkor íme a csodás válogatás, ami után garantáltan nem fogjuk majd rosszul érezni magunkat, ha valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztük:

Majdnem bárány

Öröm lesz a takarítás

Égetett spagetti

Sütiszörnynek is szörnyű

A kreativitása mindenképpen dicséretes

Szivárványtorta...lett volna

Frissítő trópusi koktélt valaki?

M&M's és tej

Van akinek a mirelit pizza megsütése sem egyszerű feladat

A rovat korábbi cikkeit itt olvashatod >>

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Rakott csirke főtt rizzsel tálalva fehér tányéron

csőben sült húsok

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti videó

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Macsuga Viktória

reggel az ágyban ivó nő

Életmód

Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat

A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.

Nosalty

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept