2022.04.22.
„Új év, új én?” – lendülj túl a januári konyhai lustaságon, 4 lépésben
Letudtuk az ünnepeket, megvolt az összes klasszikus és kötelező fogás: na de hogyan tovább januárban? Én személy szerint ilyenkor mindig motiválatlannak érzem magam a konyhában (és remélem, hogy ezzel más is így van, különben csak magamnak írom ezt a cikket).
A konyhai motiváció egy nagyon csalafinta dolog: egyik héten ott van, és egymás után ontom magamból a jobbnál jobb ötleteket, szuperszínes, egészséges és kreatív fogásokat főzök, és minden nagyon happy a konyhában. A következő hét nap viszont csigalassúsággal telik, és fogalmam sincs, hogy mit készítsek. Ilyenkor hirtelen elfelejtem az összes létező ételt és alapanyagot, úgy érzem, hogy folyamatosan ismétlem magam, szóval összességében egy elég nyögvenyelős procedúra a főzés. Kifejezetten igaz ez a decemberi ünnepkört követő néhány hétre, amikor kicsit újra meg kell találnom a konyhai motivációt, az új ötleteket és kreativitást.
Elmondom, hogyan történik ez az újraindítás, és azt is, hogy milyen jó dolgok születnek belőle.

„Új év, új én?” – lendülj túl a januári konyhai lustaságon, 4 lépésben
Első lépés: nézegessünk képeket
Szerencsére modern időket élünk, és seperc alatt találhatunk egy tucat olyan oldalt, ahol gyönyörű ételfotókat nézegethetünk. Nekem rendszeresen ez az első lépés a motivációm visszaszerzésében: csodálom a színes képeket, csorgatom a nyálam.
Ez azért jó, mert nem (feltétlenül) kell bármit megfőzni, elég, ha először az ember szeme lakik jól.
Én is ezt teszem első lépésként: etetem a szemem, elmentem könyvjelzőként a recepteket, hogy „majd később biztos megcsinálom az összeset”.
Marinált céklasaláta dióval, kecskesajttal, radicchioval
Hummusz alaprecept és hummusz-variációk
A legtökéletesebb maceszgombócleves
Második lépés: hallgassunk a gyomrunkra
Amikor már kellően megéheztem a többnapos képnézegetéstől, szépen-lassan csak ráveszem magam a főzésre. De mivel kezdjük újra az alkotást a karácsonyi kiégés után?
Menjünk biztosra: szigorúan olyan ételeket főzzünk, amiket megkívánunk. Ha nem úgy kell erőszakosan lenyomni mindent falatot a torkunkon, hanem tényleg élvezettel esszük a saját főztünket, sokkal egyszerűbb lesz visszatérni az elhagyott otthonfőzős útra.
Gyors és nagyon zöld quinoasaláta
Szupergyors avokádókrémes spagetti
Villámgyors padlizsáncurry
Harmadik lépés: kezdjük kicsiben
Amit ilyenkor megkívánok, az általában egyszerű, gyorsan elkészíthető és komfortos. Nem fogok rögtön egy több órán át főzős levest vagy százrétegű lasagnet készíteni, nem fogok panírozni, és semmi hasonlóan komoly konyhai manőverbe sem keverem magam.
Inkább pikk-pakk összedobható fogások készülnek először a konyhámban: nyers zöldséges, főtt gabonás tálak, gyors egytálak és hasonlók. És ha így megkezdjük a bemelegítést, lassan visszatérhetünk a korábban megszokott rendszerhez.
Krémes polenta mézes körtével és kéksajttal
Bibimbap - koreai fullos egytálétel
Spenótos-csicseriborsós indiai egytál
Negyedik lépés: élvezzük a megújult kreativitást
Ugyan kissé nyűgős időszak ez, és tényleg szükség van minden ösztönzésre ahhoz, hogy újra bekurblizzam a rendszeres főzést, egy dolog mindig meglep a végén: teljesen új erővel lendülök bele az új évbe, és a kezdeti lustulás után készülnek azok az ételek, amiket később szívesen csinálok meg az évben újra és újra.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Személyes történetek, beszámolók a Nosalty szerkesztőitől:
- „A magyaros gombalevesnek semmi köze a régi menzákról megismert nívótlan utánzathoz" – Főszerkesztőnk receptje a klasszikus gombaleves feltámasztásáért
- „Úgy éreztem magam, mintha egy svédasztal mellett állva csak a köretekből ehetnék” – szerkesztőnk 3 ötlete az izgalmas húsmentes főzéshez
- „Rájöttem, mi bajom vele....az édes íz!" – Dóra és a sütőtök kapcsolata, amiből szerelem lett
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept
























