2023.06.10.
4 egyértelmű jel, hogy már nem jó a krumpli
A krumpli az egyik legtovább elálló élelmiszerünk, de azért a végtelenségig nem tárolhatjuk a kamrában sem. Ez a 4 jel árulkodik arról, hogy már inkább a komposzton a helye.
Bizony, idővel a krumpli is megromlik, ezért, ha már nagyon hosszú ideje – már magad sem emlékszel, mióta – áll egy adag a konyhában vagy a kamrában, akkor érdemes alaposan szemügyre venni, jelentkezett-e rajta az alábbi négy jel valamelyike, ami arra utal, hogy már nem fogyasztható a burgonyád!

4 egyértelmű jel, hogy már nem jó a krumpli
Meddig áll el a krumpli?
Hüvelykujjszabályként elmondható, hogy a krumpli sötét, hűvös, jól szellőző és nedvességtől mentes helyen egy-két hónapig áll el, ezzel szemben a hűtőben maximum egy-két hetet bír
Utóbbiban tárolva ráadásul az íze is megváltozik, a hideg hatására ugyanis a keményítő cukorrá alakul. Ezzel szemben a fagyasztóban akár 10-12 hónapig is eléldegélnek a krumplik, de érdemes előtte blansírozni őket, ami segít megelőzni az elszíneződést és az íz megváltozását
4 jel, hogy megromlott a krumplid
Penész
Lehet, hogy magától értetődik, de nem akarsz penészes burgonyát enni. A penészes burgonya héján fekete foltok jelennek meg, néha apró fekete szemcsék formájában. A penészes burgonyát célszerű kidobni, mert a penészgombák szabad szemmel nem láthatók, ezért nem tudhatod, hogy a hámozással tényleg minden penészt eltávolítottál-e. Elfogyasztása megbetegíthet, leggyakrabban enyhe ételmérgezés formájában jelentkeznek a tünetek.

Ecetes-sós sült burgonya
1adag
Idő
65p
Költség
olcsó
Nehézség
könnyű
300
Kalória
4.4g
Fehérje
48.5g
Szénhidrát
10.3g
Zsír
Kellemetlen szag
Ne hagyd, hogy a burgonya megjelenése önmagában megtévesszen, mivel az is előfordulhat, hogy a friss külső romlott belsőt takar. Használd az orrodat a vizsgálat közben, és figyelj a jelekre.
A friss krumpli kellemes földes, keményítős illatú, míg a romlott dohos és penészes illatot áraszt.
Kicsírázott burgonya
Ha csírákat vagy dudorokat és „szemeket" látsz a burgonyán, ezek azt jelzik, hogy a gumók elindultak a romlás felé vezető úton. Ha csak a csírák jelentek meg, akkor még gyorsan elkészítheted a hétvégi krumplis fogásod, azonban, ha alatta már kásás a krumpli húsa, esetleg elkezdett a burgonya összemenni és ráncos, akkor jobb a komposztra dobni.

Az egyértelmű jelek

Íme a sült burgonya, ami az ecet miatt lesz utánozhatatlan – Csekkold új TikTokunkat!
Zöld burgonya
A csíráztatott burgonyához hasonlóan a héja alatt zöld árnyalatú burgonyát is érdemes alaposan megvizsgálni, mielőtt bedobnád a sütőbe a krumplikat. A zöldes árnyalat a nem mérgező klorofill jelenlétére utal, mivel a gumók fénynek vannak kitéve. A szín a szolanin, egy természetesen előforduló glikoalkaloid túlzott koncentrációját is jelzi. A kicsírázott burgonyához hasonlóan, ha nagy mennyiségben fogyasztasz zöld burgonyát, szolaninmérgezést kaphatsz, ami kellemetlen gyomor-bélrendszeri panaszokhoz, fejfájáshoz és egyéb tünetekhez vezethet 8-10 órával a fogyasztás után. Mivel a szolanin a burgonya héja alatt is felhalmozódik, hámozás után érdemes ezt a zöld húst is eltávolítani. De ha biztosra akarsz menni, inkább szabadulj meg a burgonyától.
Ezek a praktikák is érdekelhetnek:
- Eddig rossz sorrendben kevertük össze a sütink hozzávalóit?
- 5 apró lépés, amivel soha többé nem ragad a sütid a formájába
- 7 sütési baki: ezeket kerüld el, ha tökéletes végeredményt akarsz
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
- A legegyszerűbb mákos-meggyes rétes
Még több friss recept














