2020.11.30.
Korbácsolás, ételszentelés, vízbehányás – Régi magyar húsvéti hagyományaink
Tudod mi az a kókonya, kik subrikálnak és mikor sibálnak? Dédszüleink idejében még nem csokitojással és szagos kölnivel ünnepelték a húsvétot.
A húsvét az ünnepet megelőző 40 napos böjti időszakra utal, amikor nem ettek húst az emberek. A böjt Nagyszombat estéjén véget ért, és megkezdődött a húsvét.

1935, Budapest XII. a Tóth Lőrinc utca 14. udvara
Húsvéti szent három nap
Nagycsütörtökön, nagypénteken és nagyszombaton, vagyis a húsvéti szent három napon a keresztények nemcsak lélekben, hanem különböző rituálékkal is készültek és készülnek ma is a húsvétra. Nagycsütörtökön a harangok Rómába mentek, azaz 3 napra elhallgattak, de régen ezen a napon sok helyen szokás volt a nagycsütörtöki lábmosás az alázatra való emlékezés jegyében. Következő nap, nagypénteken a mise után a ruháitól megfosztott Jézus kereszthalálát szimbolizálva megtörténik az oltárfosztás: az oltárt lecsupaszítják, egyedül a gyertyatartók maradnak, a keresztet pedig letakarják. A népi babona úgy tartja, hogy aki ezen a napon napfelkelte előtt megfürdik, nem lesz beteg.
A nagyszombati tűzgyújtás a feltámadást jelképezi, az új fény, a remény, Jézus eljövetelét: régen a hamut szétszórták a ház körül, valamint a földeken, vagy eltették, és gyógyításra használták.**Amikor nagyszombaton újra megszólaltak a harangok, az első harangszóra nem egy háznál kiszaladtak a fákhoz, és megrázták őket, hiszen a babona szerint így nem kellett attól tartani, hogy férges lesz az új termés.**Egyes források szerint a tűzgyújtás valójában az Ostara, ősi germán istennőhöz, és az őt ünneplő tavaszköszöntő hagyományokhoz kapcsolódik.

1976, Porcsalma, Húsvéti ételszentelésre várakozók
Ételszentelés
A keresztények húsvétvasárnap szenteltették meg a misén a húsvéti ételeket, régies elnevezéssel a **kókonyákat.**A vasárnap délelőtti misére a hívek konyharuhával letakart kosárra érkeztek, amiben tojás, sonka, kalács, bárányhús, só, torma és bor is volt.Az asszonyok a mise után hazavitték a szentelményeket, amiknek természetfeletti erőt tulajdonítottak.
Receptajánló:
Húsvéti sonka
Húsvéti sonkás-medvehagymás tojáskrém Falusi Marianntól
Húsvéti kalács
A megszentelt kalács morzsáját a tyúkok közt szórták szét, hogy bőséges legyen a tojás, de az sem volt ritka, hogy a gabonaföldeken terítették szét kereszt alakban a verebek ellen. A megáldott sonkát a gyümölcsfára akasztották, hogy bőséges legyen a termés, a tojást pedig a szerelmesek, a családtagok együtt ették meg, hogy a nehéz időkben emlékezzenek arra, kivel osztoztak az ételen, azaz az élet szimbólumán.

Főtt sonka
1adag
Idő
220p
Költség
olcsó
Nehézség
közepes
397
Kalória
38.3g
Fehérje
6.2g
Szénhidrát
23g
Zsír
Locsolkodás
A locsolkodás valójában az ősi termékenységvarázsló rítusok szelídített változata. Régen a húsvéthétfőt vízbehányó hétfőnek is nevezték, amikor a legények nem aprózták el a locsolást: egész vödör kútvízzel öntötték le a lányokat, jellemzően több körben. Máshol a fiúk már vasárnap begyűjtötték a tojásokat a lányos házaktól, másnap, a reggeli után aztán a tojáshéjat annak a lánynak az ablaka alá szórták, akire haragudtak, majd indultak locsolni.
A locsolásért cserébe tojás járt, de lényeges momentum, hogy a lányok régen nem maradtak adósok: kedden következett a hölgyválasz, a lányok locsolták meg a legényeket. A locsolás eredetét a kereszténység a megkeresztelkedéshez fűzi, és ahhoz a bibliai történethez, amikor a Jézus feltámadását hirdető asszonyokat locsolással akarták elhallgattatni.

Munkácsy Mihály: Húsvéti locsolás
Korbácsolás
A korbácsolás főként a Dunántúlon volt ismert népszokás. Húsvéthétfőn a fiúk sibával, négyszögletű, fűzfavesszőből font korbáccsal csapkodták meg a lányokat, máshol hagyományos korbácsra hasonlító változatokkal suhintottak oda, miközben néhány soros, termékenységet erősítő, betegségűző mondókákat szavaltak. Nemcsak a legényeknek, hanem a kisebbeknek is volt korbácsuk, amit a nagyapjuk, vagy az apjuk font nekik. A lányok a sibát szalaggal díszítették, tojást, és az idősebbeknek bort adtak. Itt sem maradt el a revans, suprikálás formájában: a locsoló fiúkat a lányok is megkorbácsolták.
Keléses ne légyBolhásos ne légyEsztendőre még frissebb légy!
Komatál küldés
A komatál küldésnek régen nagy hagyománya volt, és nemcsak húsvétkor, hanem szülést követően is küldtek komatálat egymásnak az emberek. Húsvéthétfőjén és fehér vasárnap, azaz húsvétvasárnapja utáni vasárnap kerítettek sort a komatál küldésre. Azok a legények, akik farsang idején táncolni vitték a lányokat, ha viszonzásra talált az érdeklődésük, számíthattak a tojással megpakolt komatálra, amit vagy személyesen, vagy küldöttel juttattak el a fiúknak.

Zsolnay komatál
Ezeket olvastad már?
Így ünnepeltük a húsvétot a ’80-as években: szalonnabőrtől fényes tojások...
Emlékszel, amikor gyerekként megláttad a fűben a sok színes tojást, amit lépésről lépésre gyűjtöttél össze, amíg el nem jutottál a csokinyúlig? Gyerekkori húsvétok anno.
Régi áprilisi hagyományaink – Így készültek a Húsvétra nagyszüleink
Tudod melyik napot nevezték zöld csütörtöknek, és mikor ettek ciberét a régiek? Húsvét előtti népszokások, amik meghatározták a felmenőink mindennapjait.
7-féle húsvéti sonkát teszteltünk, és kiderült, mennyi különbség van sonka...
Egyre közelebb a húsvét, sokan már a héten megveszik a számukra legszebben mutató sonkát. Mi most a legjobb füstölt lapocka nyomába eredtünk!
Erre figyelj, ha húsvéti sonkát vásárolsz
Idén is a kötözött sonkák iránt a legnagyobb az érdeklődés, ugyanakkor érdemes odafigyelni arra, hogy hagyományos érlelésű és nitritmentes terméket vásároljunk
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept























