Gasztro

2020.11.30.

Koronavírus: Egyre nehezebben bírják, és kevesen vannak a bolti dolgozók

Nosalty profilképe Nosalty

A koronavírus miatt egyre nagyobb leterheltség alatt állnak a bolti dolgozók, a szakszervezet védelmet szeretne kérni számukra.

Hajszoltak és kevesen vannak a bolti kiszolgálók az új koronavírus-járvány idején, szabályozást kérnek - írta a Magyar Nemzet szerdán.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke azt mondta a lapnak, hogy már több mint két hete nem csitul a vásárlási láz: a veszélyhelyzet kihirdetése óta naponta elérik az év végi ünnepek előtti forgalom másfélszeresét. Közölte, hogy a kormányzati figyelmeztetések ellenére záróráig több ezer vevő fordul meg a nagy egységekben. A boltok potenciális gócpontokká válhatnak a vírusfertőzés szempontjából - emelte ki.

Bubenkó Csaba megjegyezte:

Tartósan erős a nyomás a kereskedelmen, az iparcikküzletek délutáni bezárásának bejelentése óta ráadásul azokat az áruházakat is többen keresik fel, amelyek működése változatlan marad.

Úgy vélekedett, hogy szükséges a teljes nyitvatartási idő a napi fogyasztási cikkeket kínáló üzletekben, viszont a kiszolgálásban folyamatosan részt vevő, a nagy tömegek látogatása miatt a vírusfertőzésnek kitett munkavállalóknak is kell a védelem. Azért, hogy fennmaradjon az ellátási lánc biztonsága, átmenetileg szabályozni lehetne az élelmiszert kínáló üzletek látogatásának körülményeit. De idővel arra is szükség lehet, hogy meghatározzák: egy alkalommal legfeljebb hány terméket szabad megvásárolni - hangoztatta Bubenkó Csaba.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy két hete kezdődött a forgalom felfutása, és a dolgozóknak ma már nagyobb árutömeget kell mozgatniuk, mint az ünnepek előtti időszakban. Az érintettek nehéz fizikai munkát végeznek, a feladat sokkal több, mint valaha volt - hangoztatta.

Miután hétfőn bejelentették, hogy 15 órakor bezárják az iparcikküzleteket, a vevők ismét megrohamozták a boltokat. Az internetes vásárlási szokások is megváltoztak, az élelmiszerek rendelésekor például nagyon megnőtt a kosárérték, és a leadott igénylések száma többszöröse a korábbinak.

Ezeket olvastad már?

Koronavírus: Utánajártunk, mihez kezdenek az éttermek a járvány idején, és mi lehet a vendéglátás jövője

Gasztro

Koronavírus: Utánajártunk, mihez kezdenek az éttermek a járvány idején, és...

A múlt heti veszélyhelyzet kihirdetése után számos népszerű hely bezárta kapuit. Éttermek, pékségek, szórakozóhelyek – mire számíthat most a vendéglátóipar? 

Masszi- Rigó Csilla

A koronavírus hatása: ezért változhat majd 180 fokot világnézetünk...a jó irányba!

Életmód

A koronavírus hatása: ezért változhat majd 180 fokot világnézetünk...a jó...

Rövidtávon rákényszerülünk, de lehet változni akkor is, ha lekerül rólunk a nyomás? Lehet, hogy teljesen megváltozik a világszemléletünk a vírus után?  

Kessel

A Tesco ideiglenes munkaerőt toboroz a nehéz helyzetben

Gasztro

A Tesco ideiglenes munkaerőt toboroz a nehéz helyzetben

Az áruházlánc közösségi oldalán keresi az új munkaerőt, ideiglenes segítséget számos pozícióra. 

Nosalty

Online színház, múzeum, koncert, könyvek - így érheted el őket az otthonodban

Család

Online színház, múzeum, koncert, könyvek - így érheted el őket...

Összegyűjtöttünk pár oldalt és csoportot, amelyeken keresztül könnyedén elérhetitek azokat a kulturális csemegéket, amelyekre most személyesen nincsen lehetőségetek. 

Macsuga Viktória

Címlapkép: Getty Images

MTI

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept