2020.11.30.
Koronavírus: A jelenlegi helyzetben ez az egyetlen dolog mentheti meg a hazai éttermeket
A koronavírus miatt egyre kevesebben mennek ki az utcára, sorra zárnak be az éttermek és a szórakozóhelyek. Mire számíthat most a vendéglátóipar? Milyen lehetőségeik maradtak?
Drámaian megugrott az elmúlt egy hétben a házhozszállításhoz csatlakozó éttermek száma. A koronavírus miatt a vendéglátóhelyeknek rövidített nyitvatartáshoz, illetve csökkenő látogatószámhoz kell alkalmazkodni, így a házhoz szállítás lehet a túlélésük záloga. A legintenzívebb csatlakozási hullám a házhozszállításra egyelőre a budapesti éttermekre jellemző: a jelentkező, közel 500 étterem négyötöde a fővárosból csatlakozott, azonban az utóbbi napokban a vidéki nagyvárosokból érkező megkeresések száma is jelentősen nőtt. A NetPincér többek között folyamatos futárpartner-toborzással, érintkezésmentes kiszállítással és a futárok pénzbeli támogatásával reagál a megváltozott helyzetre.

A magyarok a járványt megelőző időszakban is gyakran rendeltek ételt, így nehéz pontosan megállapítani, hogy az elmúlt pár intenzív hét növekedéséhez mennyiben járult hozzá a vírus. A NetPincérhez az elmúlt hetekben többek között olyan éttermek és étteremláncok csatlakoztak, mint a Pad Thai, a Pata Negra, a VakVarjú Étterem, a Kiosk Pest és Buda, a Fagel, a Bamba Marha, a Zing Burger, a Kandalló Pub, a Khan Asian Food & Bar, a SAO vagy Földes Józsi Bisztrója, ezek mellett pedig több száz további új étteremmel fog bővülni az elérhető vendéglátóhelyek száma országszerte.
A gyorsított csatlakozási lehetőségeken túl a cég meglévő partnerei részére felajánlotta az ideiglenes, heti elszámolási lehetőséget is, így kompenzálva a beülős éttermiforgalom-csökkenésből adódó, hirtelen felmerülő likviditási problémákat.
Két hét alatt 135 új futár
A vállalat futárszámbővítéssel is reagál a növekvő rendelésekre, és folyamatosan dolgozik azon, hogy a járvány idején online platformra terelje a felvételi folyamatot, így személyes kapcsolat nélkül, biztonságosabban és a korábbinál is gyorsabban tud szerződni futárpartnereivel. Március első két hetében, országos szinten 135 új futárpartner szerződött le, akiknek többsége rögtön el is kezdett dolgozni, hiszen akár saját jármű nélkül is munkába lehet állni a kölcsönzési lehetőségeknek köszönhetően. Minden új és már meglévő futárpartner részletes járvánnyal kapcsolatos tájékoztatást és kézfertőtlenítőt kap a cégtől a biztonságos munkavégzéshez.
A futárok megbetegedés esetén a gyógyulásukig, de minimum két hétig nem dolgoznak, ugyanakkor a csoportbesorolásukat - amit eddigi teljesítményük alapján értek el - megtarthatják, így nem veszik kárba az addig elért pozíciójuk és értékelésük. A vállalat egy 2020 Koronavírus Futártámogatási Programot is indít, melynek keretében pénzügyi támogatást nyújt azoknak a futárpartnereknek, akiknél megállapítják a COVID-19 fertőzést és akiket emiatt hivatalosan karanténba helyeznek.
A biztonság az első
A NetPincér számos intézkedést vezetett be a biztonságos házhoz szállításért: minden futárpartnert részletesen tájékoztat a szükséges higiéniai előírásokról, valamint kézfertőtlenítőt is biztosít számukra. Az egyre növekvő érintkezésmentes rendeléseknek köszönhetően pedig a futárok sok esetben már nem is találkoznak a felhasználókkal. A NetPincérezők ugyanis egy checkbox kipipálásával vagy kommentmezőben jelezhetik, ha az ajtó elé vagy a kapuhoz kérnék megrendelésüket. Amennyiben online, SZÉP- vagy bankkártyával fizetnek, egyáltalán nem kell fizikai kapcsolatba kerülniük a futárpartnerekkel. A vállalat tapasztalatai szerint a NetPincérGO-rendelések 35%-ánál már jelenleg is az érintkezésmentes kiszállítás a jellemző, ez a tendencia pedig várhatóan a következő időszakban is növekedni fog.
A NetPincér több országos partner esetében is ingyenes kiszállításra állt át, valamint - akár 30%-os- kedvezményeket is bevezetett egy-egy népszerű termékre vagy menüre, hogy még elérhetőbbé tegye az online ételrendelést. A NetPincéren keresztül jelenleg 2000-nél is több étteremből és országosan több mint 800 településről lehet ételt rendelni, melyek közül 23-ban már a vállalat saját futárszolgáltatása is üzemel. Amellett, hogy a cég szakmai és sok esetben pénzbeli támogatást is nyújt meglévő partnereinek, a
NetPincérnél most azon is dolgozik, hogy segítséget nyújtson egy rendszeresen frissített tájékoztató oldal létrehozásával, mely iránymutatást ad az iparág szereplőinek, ezzel támogatva az összes többi futárt, éttermet és versenytársaikat is a kialakult helyzetben. A most még kidolgozás alatt álló tájékoztató oldal az alábbi linken érhető el.

A WOLT is reagál a vírushelyzetre
Vírus idején az ételkiszállítás a legbiztonságosabb ételbeszerzési lehetőség a többi alternatívához képest az EFSA (Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság) szerint. Ezt igazolja az is, hogy a tudósok és a hatóságok világszerte figyelemmel kísérik a vírus terjedését, és eddig nem érkezett bejelentés élelem útján történő fertőzésről. (Alább olvashatod azt, hogy mit tehetsz te azért, hogy ez a folyamat még biztonságosabb lehessen!)
Hogyan teszi a WOLT még biztonságosabbá az étel kiszállítást?
Futáraikat kézfertőtlenítővel szerelték fel, amit minden étel szállítás előtt javallott használniuk, így elkerülhető, hogy külső szennyeződés kerüljön a csomagolásra. Ezenkívül minden WHO által javasolt óvintézkedést is betartanak partnereink is.
Hogyan teheted te magad is még biztonságosabbá a folyamatot?
Rendelésed kérheted úgy is, hogy a futárral egyáltalán ne kelljen találkoznod. Kiszállítják akár küszöbre/ablakpárkányra/kilincsre helyezve is az ételed. Ehhez csak annyi kell, hogy beírod a futárnak szóló komment mezőbe, hogy hol hagyja az ételt vagy ha biztosra szeretnél menni írj egy üzenetet az ügyfélszolgálatnak. A rendelésed könnyen nyomon tudod követni az applikációban vagy a weboldalon így látod, hogy mikor érkezik meg az étel, és ki tudsz menni érte. Ha bekapcsolod a push értesítéseket, akkor jelezik is, hogy megjött az ételed, így nem fog kihűlni!

És ezeket olvastad már?
Ezeket olvastad már?
Koronavírus: Utánajártunk, mihez kezdenek az éttermek a járvány idején, és...
A múlt heti veszélyhelyzet kihirdetése után számos népszerű hely bezárta kapuit. Éttermek, pékségek, szórakozóhelyek – mire számíthat most a vendéglátóipar?
Dobjuk a mentőövet az otthoni főzéshez: indul a #HÁZIMENZA!
Nem kellett sokat gondolkodnunk azon, hogy a jelenlegi helyzetben mivel lehetünk igazán a segítségetekre.
Szakértő beszélt róla, hogy megállítja-e a meleg idő a koronavírust
Szakértő beszélt az egyre melegedő időjárás és a koronavírus várható kölcsönhatásáról, azaz arról, hogy remélhetünk-e javulást, ha jön a tavasz és a nyár.
Egyre több (luxus)cég készít kézfertőtlenítőket a gyáraikban, hogy ezzel is...
Nagyon nemes cselekedet: egyre több cég állítja át a gyártósorait, hogy ezzel is segítsen a koronavírus elleni harcban.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















