2020.11.30.
Koronavírus: Megdőlt az eddigi legnagyobb tévhit a betegséggel kapcsolatban
Bizony, nem csak az idősek kaphatják el a vírust, ahogyan azt eddig hittük. Vigyáznunk kell a gyerekekre is.
Nemrég még mindenki azt hitte, hogy a gyerekekre nem ártalmas a koronavírus, azonban egy új tanulmány szerint náluk is komoly tünetei lehetnek, ugyanis a vírus receptorai más konfigurációban működhetnek felnőtteknél és gyerekeknél.
A WHO éppen ezért arra figyelmeztet, hogy fel kell készíteni a babákat és a nagyon fiatal gyerekeket is COVID-19 ellen, ugyanis náluk is kialakulhatnak komoly tünetek, nem csak az idősek esetében.

Az egészségügyi világszervezet kiemeli, hogy Kínában több gyereket is kezeltek a súlyos koronavírussal.
„Fel kell készülnünk arra, hogy a gyerekek is komolyan betegek lehetnek” – mondta Dr. Maria van Kerkhove, a WHO újfajta fertőzésekkel foglalkozó osztályának vezetője.
A kínai járványügyi hivatal arra a következtetésre jutott, hogy a gyerekek 90 százalékban tünetmentesek, viszont 6 százalékban komoly tüneteket mutathatnak, míg felnőtteknél az utóbbi arányszám 18,5 százalék. Egyelőre az eltérés okát még nem tudják egyértelműen megmondani, de a szakértő virológus Bonnie Maldonado szerint elképzelhető, hogy a vírus receptorai más konfigurációban működnek felnőtteknél és gyerekeknél.
Ennek ellenére az továbbra is igaz, hogy a koronavírus a páciens korával egyenesen arányos komolyságú tüneteket mutat - emelték ki a CNBC-nek a szakértők.
Ezeket olvastad már?
Tévhitek a koronavírusról: Veszélyes kínai étteremben enni, kínai boltban vásárolni?
El lehet-e kapni a koronavírus-fertőzést a kínai éttermekben? És mi a helyzet a kínai boltokkal, mennyire veszélyes, ha ott vásárolunk? Segítünk eligazodni az álhírek között!
3 fantasztikus smoothie, amivel felturbózhatod az immunrendszeredet
Gyorsan elkészíthetőek, nagyon finomak és még abban is segítenek, hogy legyőzd a betegségeket.
Koronavírus: Mennyiségi korlátozás a SPAR-nál – Mostantól csak ennyit vásárolhatunk...
Mennyiségi korlátozást vezetett be áruházaiban és online vásárlói felületein a Spar. Mutatjuk, miből mennyit lehet venni.
Így hat a lelki (!) egészségünkre a RÁGÁS – ezért...
Bár mindennap “csináljuk”, túl nagy jelentőséget nem tulajdonítunk neki, pedig a rágás lelki (!) egészségünk egyik nagyon fontos mozzanata.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















