Grillezz!

2021.06.08.

Ezt a két új sajtfélét köszönhetjük a koronavírusnak

Masszi- Rigó Csilla profilképe Masszi- Rigó Csilla

Afelől senkinek nincs kétsége, hogy a koronavírus-járvány inkább elvett tőlünk, mint adott nekünk valamit. Amíg a világ otthon, a négy fal között próbálta visszaszorítani a vírus terjedését, addig két francia farmon két új, eddig ismeretlen sajtféle született meg.

,,Hogyan tudna bárki egy olyan országot kormányozni, ahol csaknem 246 különböző sajtféle létezik?" – tette fel a kérdést az egykori francia köztársasági elnök, Charles de Gaulle. Az igazság az, hogy szinte nincs ember, aki tudná, pontosan hányféle sajt van a francia piacon – sokak szerint több mint ezer – , az azonban biztos, hogy az elmúlt egy év viszontagságai két új sajtot termeltek ki.

A koronavírus-járvány alatt Lionel és Laura Vaxelaire, két kelet-franciaországi, Saulxures-sur-Moselotte mellett élő farmer kísérletezte ki és alkotta meg a Le Confiné (a bezárt, vagy lezárt) nevű sajtot.

Tavaly márciusban zárták le először teljesen Franciaországot, a hírről azonban a teheneink tudomást sem vettek, ugyanúgy folyamatosan termelték a tejet, mint azelőtt. Így mi is folytattuk a sajt-, joghurt és más tejtermékek előállítását annak ellenére is, hogy az eladásaink csaknem 80%-kal estek vissza egy hét alatt az étterembezárások és a piacok bezárása miatt

– mesélte a Food and Wine magazinnak Laura.

Mivel a termelés nem állhatott le, a farmerek polcai rövid idő alatt megteltek sajtokkal, amiket már nem tudtak hova tenni. Vaxelaire-ék farmján a helyi eljárások szerint készítik a sajtot, hagyományosan egymás után csepegtetik le, mossák át, sózzák, fordítják át és mossák át újra 2-3 naponta hideg vízzel a tejtermékeket. A két sajtkészítő egy új kísérletbe vágott bele, a sajtok egy részét pedig nem a hagyományos eljárással kezdte el érlelni, hanem egy új módszert alkalmazott: a sajtokat békén hagyták, nem mosták és nem is fordítgatták őket egy teljes hónapon keresztül, csupán hagyták, hogy a tejtermékek közbeavatkozás nélkül érjenek meg a kamrákban.

A végeredmény látványos lett: a sajtokon olyan szürke penész keletkezett, amely abszolút nem számít hagyományos külsőnek a Vosges régióból származó sajtokon, az új termékek pedig ízükben is teljesen eltértek az addig megszokottól.

A sajt egy kicsit olyan lett ízében, mint a camembert, de az ízében sokkal inkább tejesebb és jobban fellelhetőek benne a virágos ízjegyek is. Mindent egybevéve ez a sajt egy gyönyörű visszatükröződése az itteni, háborítatlan természet erejének, ráadásul még finom is!

A franciaországi korlátozások enyhítésével a sajtkészítők vége vásárlóiknak is meg tudták mutatni legújabb sajtjukat, az emberek pedig szerették a terméket. Vaxelaires-ék úgy döntöttek, regisztrálják a Le Confiné nevét a l'Institut National de la Propriété Industrielle, vagyis a francia szabadalmi és iparjogi hivatalában.

A sajtunk a francia történelem részévé vált. Valami csodálatos az, hogyan küzdöttünk meg és jutottunk túl egy ilyen borzasztó traumán.

Egy másik sajt is megvetette magát a francia piacon. A La Bédigue de Nimes névre keresztelt sajtot egy francia sajtkereskedő, Sylvain Crégut alkotta meg hazatérésének megünneplésére. A dél-franciaországi Gard megyéből származó sajtkészítő a pandémia miatt ott kellett, hogy hagyja burgundiai (Közép-Franciaország) sajtműhelyét, így végül délen bérelt ki magának egy bódét, és eltervezte, hogy megalkotja azt a sajtot, amely tökéletesen jellemzi a dél-franciaországi Gard megyét.

La Bédigue de Nimes

A régióban jellemzően fiatal nőstény juhok, vagyis jerkék tejéből készül sajt, felkeresett egy helyi juhtartót, és elmesélte neki terveit a sajttal kapcsolatban. Olyan végeredményt akart, amely fiatal juhok tejéből készül, és ami egy kicsit még túrósabb állagú sajt. A készülő termékekhez helyi tengeri sót és egy Carthagène nevű helyi édes bort választott. A só a sajt ízesítésére szolgált, míg a bort a sajt átmosására használta fel, hogy az íz- és illatjegyeiben is a helyi borkülönlegességre apelláljon.

Az volt a célom, hogy a sajtban tökéletes egyensúlyban legyen megtalálhatóak a keserűbb és az édesebb ízjegyek is.

Végül az érlelt sajtot fodros papírba és pohárkába csomagolva néhány szem carthagène borba áztatott mazsolával a tetején mutatta meg a nagyvilágnak. A sajt egyelőre csak limitált számban tud elkészülni, száznál több nem készül belőle egy héten. A közönség imádja, a sajt ugyanis tökéletes eleme lehet salátáknak és sajttálaknak is.

Szeretem a sajtot, mert az emberi természet legjavát, ötletességét tükrözi - a sajtot a tej tárolásának egyik módjaként, valamint az öröm és a megosztás képességeként találták ki

– nyilatkozta találmányáról Crégut.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Imádjuk a sajtot mindenhez is!

Forrásunk volt. Kép forrása

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept