Gasztro

2020.11.30.

Korral változik az ízlésünk

admin profilképe admin

Az ízlésünk gyökeres változásokon megy át az évek során. Míg a gyerekek az édes ízekért bolondulnak, addig a felnőttek már például a keserűre is rászoknak. Miért van ez így?

Egy középiskolai barátom félig poénos elve szerint valaki akkor válik igazán férfivá, amikor a sült húsok zsíros részét is meg tudja enni. Bár a következtetés nem tűnik nagyon tudományosnak, annyi bizonyos, hogy a felnövekvő gyerekek számára a hús kövér része kifejezetten az apa képével kapcsolódik össze. Aztán eljön egy pont a legtöbb kamasz életében, amikor hirtelen megszereti ezt a korábban elutasított részt.

Az ételekkel kapcsolatos ízlésünk gyökeres változásokon megy át az évek során: míg a gyerekek leginkább az édes ízekért bolondulnak, addig a felnőttek már a többi alapíz, a savanyú, a sós és a keserű különböző kombinációira is rászoknak.

Tényleg változik az ízlésünk a korral? És ha igen, miért?

Annak, hogy miért kedvelünk meg egy bizonyos ételt idővel, vagy miért viszolygunk egy korábbi kedvenctől, főként biológiai és társadalmi okai vannak. A biológiai résznek leginkább a nyelvünkön található ízlelőbimbókhoz van köze - az idő múlásával ízlelőbimbóink nem regenerálódnak többé, és ebből kifolyólag ízérzékelésünk egyre sutábbá, gyengébbé válik. A csecsemők és kisgyerekek igen érzékenyek az ízekre: evolúciós okokból irtóznak a keserű ételektől, de hajhásszák az édeseket. A természetben a keserű íz gyakran a káros vagy mérgező anyagok velejárója, az emberi test pedig a keserű iránti ösztönös elutasítás révén próbálja megóvni a kicsiket a veszélytől. Hasonló módon az édes általában cukorban, azaz energiában gazdag tápanyagokat jelent: a felnövéshez szükséges energiákat tehát a gyerekek az édességeken keresztül próbálják bevinni.

Kamasz- és felnőttkorban ez a minta azonban felborul. Egy átlagos felnőtt körülbelül tízezer ízlelőbimbóval rendelkezik, ez a szám egészen negyvenéves korig állandó is marad. (Ez alól persze kivételt képez az emberiség azon 15-25 százaléka, akiknek a nyelve extra érzékeny, nekik akár kétszer több ízlelőbimbójuk is lehet.)

A felnőttkor évei alatt mindenesetre ízlésünk nagy változásokon mehet át, ez viszont nem magyarázható pusztán biológiai okokkal. Ahogy növekszünk, úgy válunk egyre kísérletezőbbé - kipróbálunk új ételeket, és észrevétlenül is fejlődik az ízlésünk. Hogy mi jön be, azt az alapvető ízek és illatok mellett más, a tápláléktól teljesen független tényezők is befolyásolják.

Angus hátszín krémes idényzöldségekkel

sült hús

Angus hátszín krémes idényzöldségekkel

Nyolc órás pulyka

sült hús

Nyolc órás pulyka

Egybesült karaj gombával

sült hús

Egybesült karaj gombával

Az első randin kipróbált vacsora, a haverokkal eltöltött nyaralás során megivott sörök, ismerősök által ajánlott fogások mind-mind meghatározzák hátralévő életünk ízlését. A különböző ilyen társadalmi hatások, érdeklődések, motivációk mellett persze az általános környezet, vagyis az, hogy milyen konyhakultúrába születünk bele, szintén szerepet játszik. Egy francia és egy magyar ember például változó affinitást mutat a különböző élelmiszerek és ízek iránt.

Negyven éves kor után minden elindul a lejtőn

Ízlelőbimbóink egyre kisebb számban regenerálódnak, az orrban található receptorok pedig szintén leépülnek. Ilyenkor már erősebben kell fűszereznünk ahhoz, hogy ellensúlyozzuk az étel egyre laposabb ízét. Az, hogy kinek-melyik ízek kopnak ki, és melyek maradnak meg, szinte teljesen véletlenszerű. Két idősebb ember ugyanannak a vacsorának teljesen más aspektusaira lesz fogékony attól függően, hogy nyelvének és orrának mely részei gyengültek el. Felnőtt korban már a memória is kulcsszerepet játszik az ízlelés során: bizonyos hatások sokkal elevenebben élnek emlékezetünkben, mint mások, és ez a tény megmagyarázhatja, hogy az öregedés során mely ízekre leszünk fogékonyabbak.

Mandulás sörleves

különleges levesek

Mandulás sörleves

Töltött dagadó, ahogy nálunk bevált (Töltött dagadó 5.)

töltött dagadó

Töltött dagadó, ahogy nálunk bevált (Töltött dagadó 5.)

Igazi chili con carne (Chilis bab 3.)

chilis bab

Igazi chili con carne (Chilis bab 3.)

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy az idősek számára elveszett minden remény a gasztronómiai élvezetek terén. Egyes kutatások ugyanis azt mutatják, hogy az emberi agy bizonyos szaglással kapcsolatos területei az idő múlásával egyre fejlettebbé válnak. Más szóval: amit elveszítünk az ízlelőbimbóinkkal, azt kompenzálhatjuk a szaglásunkkal, megtapasztalva az ételek újabbnál újabb dimenzióit.

(via Bon Appétit)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept