Eszcájg

2020.11.30.

Köszönjük szépen, túlvagyunk az ezerarcú Jelly Bean és a grillázskolbász találkozásán a Bazilika téren

borosregina profilképe borosregina

Íme, a jelenben éljük most már a gasztroforradalom tomboló kreativitását. Az idei Édes Napokon a hajóágyúként szárnyaló képzelet igencsak szürreális alkotásokat kreált.

A Bazilika előtti teret befoglaló rendezvényen elsőként a Rimóczy Art standján sorakozó „Grillázs kolbászok” szúrnak szemet (van csípős és csemege is). Van „Sült marcipán batyu” vörösáfonya-sárgabarack-pomelo ízesítésben, valamint Sült tea. Az Ehető Alkohol feliratú termékek láttán jobbnak látom odébb libbenni, ez most kezdetnek kicsit erős.

Mellette a szögletes fánkok világa tárul elém, mintha semmi nem jelenhetne meg csak úgy, megszokott formájában, muszáj valami érdekességet belecsempészni. Például van szilvás gombóc ízesítésű is, csak, hogy ne törjön ránk a mardosó unalom közben.

Nem hittem volna, hogy a Ráchel Flódnija stand egyszer majd üdítő hatással lesz rám. Itt csakis flódni található, előtte pedig óriási sor kígyózik. A flódni, sok korábbi kitelepülésükkel ellentétben ezúttal tényleg fantasztikusan néz ki.

Markáns szereplője fesztiválnak a Jelly Bean stand, mint tudjuk ezek egészen perverz ízkombinációkban tudnak létezni, talán még tepertőset is ettem egyszer, persze lehet, hogy nem olyannak szánták. Szóval nem szabad lebecsülni a Jelly Beant, én nem is teszem, 36 ízben kapható, gluténmentes, zselémentes, mi kell még, lovagolunk vadul a trendeken, a hullámok pedig visznek előre.

A Bolka Bonbon standja következik, ahol mindig megbízható minőségű macaronhoz és bonbonokhoz juthatunk.

Úgy látom a mákos guba az idei Édes Napok egyik sztár ízvilága, mákos guba - "poppy seed" pohárkrém és macaron is kapható más standoknál is.

A ChocoMe standján félfüllel elkapok egy beszélgetést, ahogy egy külföldi látogató meglepődik a Raffinée termékük árán, de elmagyarázza a kedves eladó, hogy ez egy "very high quality product".

Igazából már képtelen vagyok észben tartani a sok süteménybolt fantázianevét, de a Marangona standja kifejezetten érdekesnek tűnik, elsőként a bazsalikomos csokitorta pohárkrémjükön akad meg a szemem, majd a Brownie trüffelre pillantok, ami normás és sós karamellás ízben is kapható, muszáj vennem belőle.

És ezen a ponton meg is születik számomra a rendezvény sztárja, a Brownie trüffel ugyanis valami elképesztően finom, leginkább a régi nagy kedvenc Utasellátó csokirúd ízvilágát idézi.

Talán a nosztalgia, vagy az én ízlésemhez igen közel álló tömény csokoládés ízvilág okozza, mindenesetre fantasztikus, egyetlen probléma, hogy utána már alig-alig tud az ember legyűrni bármit is.

Szerencsére a következő körökben inkább a megjelenési formákkal nyűgöznek le a kiállítók, nem maradhatnak el a mackó, fegyver és magassarkúcipő alakú csokoládék, a Chocotrick képviseli ezúttal ezt a csodálatos műfajt.

A vastag, nyers csokoládétáblák sok vendéget vonzanak, de a túloldalon a hatalmas csokiszökőkutak mindent visznek, a szökőkútból lefolyt, felolvadt csokoládét pohárkrémre csurgatva, eperrel, cukorszórással érdemes fogyasztani, veszik is, mint a cukrot, haha.

Egy újabb Jelly Bean stand és a körülötte ólálkodó Jelly Bean plüssfigura durvítja a bulit, de megpillantom a Zazzi Cukrászda standját és máris tudom, hogy ott majd muszáj lesz kóstolnom valamit.

A standnál csak az Ország Tortájának választott Pöttyös Panni tortát lehet kapni enyhén csoffadt változatban, őszintén szólva ezt a tortát én még nem láttam egy cukrászdában sem jól kinézni: gyanúsak rajta a béna korongok, az egész egy fura málnahabos ragacs (édesség nélkül), amely mindenképpen megereszkedik - gondolom az elkészítése után 3 perccel. Mindegy, muszáj vennem egyet, 950 Ft (!) forint és hát hiába imádom a Zazzi Cukrászdát szerintem ez a süti konkrétan nem jó.

A csökkentett cukortartalom biztos sokak számára vonzó, de itt leginkább az édesség hiánya tűnik fel, a sütemény állaga semmilyen, pontosabban kifejezetten rossz ezúttal, de lehet, hogy csak nem tárolták megfelelően (a benne lévő mákról nem nyilatkozom, mert sajnos önhibámon kívül nem szeretem a mákot). Nem tudom miért lett ez ennyire felkapva, unalmas és nem jó sajnos, pedig soha nem kóstoltam még rossz sütit és főleg nem rossz macaront a Zazzinál.

A Société standnál vigasztalódom egy fantasztikus kávéval, majd lezárandó az élményeket a Desszert Neked tuti biztos élmény Rákóczi Túrós pohárkrémjével, valamint a Zangió passiógyümölcsös és csoki mousse-os 500 Ft / darabos bonbonjával elegánsan búcsút intek a grillázs-jellybean-pillecukor felhőnek.

Megint rájövök, hogy én igazából szeretem ezeket a perverz túlzásokat.

És ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?

"Egy jó, fűszeresen elkészített marhapörkölt nagyon hasonlít az indiai marhacurryhez" - interjú Diwan Allen George, Budapesten élő pakisztáni séffel

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept