2020.11.30.
Kötelező nyári maradékmentő leves Córdobából
A legnagyobb hőségben a legjobb dolog, ami történhet velünk, egy adag jeges-selymes salmorejo. Én csak tudom - egyszer két hétig éltem rajta!
Az úgy volt, hogy pár éve E. barátnőmmel elhatároztuk, hogy teszünk egy utolsó nagy csajos túrát, mielőtt kicsit átvariáljuk az életünket. Én Amerikába készültem költözni, ő meg Izraelbe, sejtettük, hogy ez lesz az utolsó nyár, mikor ezt megtehetjük, hiszen ki tudja, mit hoz a jövő. Egy meleg júniusi estén, valamelyik romkocsmában épp életünk legjobb, vonatos túráján nosztalgiáztunk, mikor jött az ötlet, hogy idén, az utolsó nyáron, amit még biztosan egy országban töltünk, csináljunk egy hasonlót. Kicsit több kultúrával, kevesebb utcán alvással, és jobb anyagi lehetőségekkel, mint nyolc évvel korábban, mikor ötvenezer forinttal meg egy hátizsákkal indultunk neki a Balkánnak.

A salmorejo receptjéért ide kattints
Még azon a héten vettünk két retúr repjegyet Malagába, és elkezdtük tervezni, hogyan utazzuk be egész Andalúziát. És hogy mennyire aktuális volt a "most kell meglépni, mert nem tudjuk mi lesz később" vezérfonal, az is kiderült egy héttel később: pontosan akkor, mikor E. felhívott azzal, hogy elutazhatunk ugyan, de a tervek módosultak kicsit, ő ugyanis babát vár.
Bár borzasztóan örültem a hírnek, azért kicsit aggódtam, hogy mit fogok kezdeni a negyven fokos augusztusi Andalúziában egy friss kismamával, de úgy voltam vele, majd megoldjuk, maximum két hátizsákot fogok cipelni egy helyett.

A salmorejo receptjét itt találjátok
Amúgy azt leszámítva, hogy valóban én cipeltem a zsákot, egyedül kellett sangriáznom, és két óránként be kellett ülnünk valahova enni, mert E. éhes volt, a negyed borsónyi plusz útitársunk valóban nem okozott semmilyen fennakadást. Mivel én nem vártam babát, és az én hormonjaim nem kívántak meg mindent, ami valaha élt és mozgott, hovatovább nem is igazán akartam enni negyven fokban, az adott meteorológiai körülmények között viszont két hideg sangriától fejreálltam, és bambán vigyorogtam át az egész délutánt, a második nap átálltam a salmorejo-ra. Így aztán két héten át napi minimum két adagot ettem meg - valójában nem is értem, miért nem kaptam a végére salmorejo-sommelier minősítést.

A salmorejo receptjéért ide kattints
Ez a sűrű, selymes, krémes és hideg paradicsomleves, a gazpacho közeli rokona Andalúziából, pontosabban Córdobából származik. A fő különbség a gazpacho és közte, hogy vízbe áztatott kenyérrel sűrítik, így még a gazpachonál is laktatóbb és tökéletesebb nyári fogás. Amúgy elég rút története van: az alaprecept még a római időkből származik, amikor paradicsom még egyáltalán nem volt a környéken - akkor csak maradék, kiszáradt lepénykenyeret áztattak ecetes vízbe. Nyami. A fokhagyma és a hagyma később került bele, majd a Kolombusz által Európába cipelt paradicsomot is kipróbálták vele. A recept Córdobában lett igazán népszerű, és onnan terjedt el a 19. század végén Andalúziában - addigra a paradicsom elég erősen meghonosodott ugyanis a spanyol gasztronómiában. Valószínűleg a világ leggyorsabb, legjobb levese nyáridőben. Negyed óra alatt elkészül, még nagyobb mennyiségben is, és higgyétek el, egy hőségriadós napon hazaérve jobban esik megenni belőle egy tányérral, mint felpattintani egy jéghideg sört.
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Szaftos brassói aprópecsenye
A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















