KonyhaPro

2023.08.17.

5 jó hely Kotorban – Szuper éttermek montenegrói kiruccanáshoz

Nosalty profilképe Nosalty

A Balkán-félsziget egyik ékköve Montenegró, a legkisebb szláv állam, összesen három éghajlati zónával. Mi most csak a mediterránra koncentráltunk és elhoztuk Kotor városának klassz éttermeit és egy fagyizót is. Miért keresnénk vakon helyet vacsorára, amikor itt is van az itiner?

Roppant hegyek veszik körbe Kotort, a várost, amit egy öbölben nyaldos a Földközi-tenger, és minden montenegrói településnél jobban imádnak a turisták. Budapesttől körülbelül 850 kilométer, nagyjából egyvonalban van az olasz Barival és fekvésének köszönhetően egyedi hangulattal bír. Pláne, hogy éttermeinek zöme eleve a kikötőben, a parton kapott helyet. Az ország nagy sajtgyártó és fogyasztó, finomak a sonkáik, roppant jó a csevap és a többi grill finomság is. Mutatjuk, hogy merre érdemes enni, ha Kotort választjuk idén nyárra!

Boka Seafood

Kellemes hely, gyakorlatilag a víz fölött, a parton / Fotó: Facebook

Kellemes hely, gyakorlatilag a víz fölött, a parton. Rusztikus és modern egyszerre, viszont nem kell tartani az égbe szökő áraktól és a túl minimalistára fogott tálalástól, mert a Boka egy vérbeli tengeri étterem, ahol azért a halakon és herkentyűkön túl például remek steakeket is sütnek. Bár reggelizni is lehet náluk, mi mégis a vacsoraidőt ajánljuk leginkább és a friss halakat, rákos és polipos fogásokat.

Az egyszerűbb, citrommal-petrezselyemmel ízesített sült halak mellett például a ráktatár is nagyon népszerű, ezt szarvasgombaolajjal teszik egyedivé.

Tanjga Kotor

Nagy húsevőknek és a balkán grill legjavára vágyóknak törzshely lesz / Fotó: Facebook

Nagy fémtálcán kínált, grillen sült balkán csevapra, burgerhúsra, nyársra, kolbászra, rostélyosra vágyunk sok vágott zöldséggel, ajvárral, kajmakkal és füstös lepényekkel, esetleg eleve lepénybe készítve? Helyben vagyunk a Tanjga pontosan ezt a műfajt űzi, akár többszemélyes, hatalmas tálcákra tálalva, szaftos húsokkal, kiválóan készítve.

Nagy húsevőknek és a balkán grill legjavára vágyóknak törzshely lesz. Sosem viccelnek a mennyiségekkel.

Catovica Mlini

Egy külön világ Kotorban / Fotó: Facebook

Egy külön világ Kotorban: Lazar Catovica felmenői 200 évre visszamenőleg üzemeltették a malmot, amit a kalandvágyó és a hagyományokat őrizni akaró leszármazott a kétezres évek elején fokozatosan vendéglátóhellyé alakított. Egy olyan taverna lett a néhai malomból, ami a világon bármerre megállná a helyét. Nem véletlen, hogy Novak Djokovictól Gerald Butlerig számos híresség vacsorázott már a kivételes helyen. Kizárólag helyi alapanyagokból dolgoznak, egyedül a borszelekcióban hajlandóak extra import italokat tartani.

1-3 kilós halakat készítenek például sóköntösben, melyet az asztalnál varázsolnak le a sült finomságról.

La Catedral Pastabar Kotor

A La Catedral az óvárosban kapott helyet / Fotó: Facebook

Tésztázó Kotorban? Hát persze, Miért is ne lehetne, az ország a török, szerb, német és magyar hatások mellett olasz apróságokat is tartogat. Az egyik ilyen a konyhájuk szeretete, a tészták tisztelete például. A La Catedral az óvárosban kapott helyet és a hangulatos utcára kitett asztaloknál majdnem mindenki valami dekoratív tésztaételt falatozik. Akadnak azért rizottósok és a halat el nem engedők is, pedig több tenger gyümölcseivel kecsegtető tészta-fogást is találni az étlapon.

A száraztészták mellett saját, házi fajtákat is gyúrnak, helyi fűszerekkel ízesítenek, és nem riadnak vissza a szokatlanabb kombóktól sem, mint például a grill marha-szilva-mandula tagliatelle.

Cattarissimo

Csodás sütik és olasz főzött fagylalt / Fotó: Facebook

Csodás sütik és olasz főzött fagylalt, Kotor legjobb, újhullámos cukrászdájában. Képtelenség megállni két gombócnál, nemcsak a nagymeleg hív fagyizni, hanem a Cattarissimo jobbnál jobb ízei is. A nagy műgonddal készített hideg édességek kitűnő minőséget képviselnek, nincsenek felfújva és színezve, minden az eredeti íze szerint válik emlékezetessé.

Mindegy, hogy barackra, pisztáciára vagy csokoládéra esik a választás, ez a fagyizó valószínűleg a nyaralás sztárja lesz.

Szerző: Pákozdi Nóra
Címlapkép: Facebook

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Ismerj meg még több kedves, érdekes és ínyenc helyet:

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept